Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - MŰHELY - Katona Imre: Györffy István és a folklór
KATONA IMRE GYÖRFFY ISTVÁN ÉS A FOLKLÓR* Györffy Istvánról természetesen köztudott, hogy nem volt folklorista; ezzel azonban nem térhetünk napirendre a címben jelzett kérdés felett. A Györffy munkásságával foglalkozó tudománytörténeti fejtegetések utalnak ugyan a folklórvonatkozásokra is, de bővebben csak a néphagyománynak általa szánt alapozó szerepét taglalják. A néphagyomány teljes egységét és feltétlen elsőbbségét hirdeti Györffy egész gondolatrendszere, értékrendje pedig a folklór felől tekintve kissé más megvilágításba kerül. Szemlénknek külön alkalomszerűséget kölcsönöz az Egyetemi Néprajzi Intézet félszázados fennállása, amelyen belül —az alapító szándékának és a néprajztudomány egységét valló szemléletének megfelelően — később a Folklore Tanszék is megalakult. Mivel Györffy éppen a szellemi néphagyománynak szánt döntőbb szerepet, életműve megértéséhez folklór szempontok is szükségesek; e mérlegeléshez ma már kellő távlattal rendelkezünk. A folklór Györffy Istvánnak is egész életútját végigkísérte: túrkevei kisdiákként keresztelőkre, lakodalmakba és temetésekre járt; a tanítási szünetekben a késmárki líceum szuplikánsaként fél Magyarországot begyalogolta, Kolozsvárt pedig Herrmann Antal folklór kitekintésű előadásait is hallgatta az egyetemen. Önállósodása után a folklórt tárgyi kutatásainak rendelte alá, de mindig is jobban érdekelte, mint a társadalom néprajza, miként ezt közlései is bizonyítják. Folklór adatainak többsége illusztrációs anyagul szolgál; mindig megfelelő példával él: így odaillő dalszövegeket idéz, amikor a csárda, a tanya, a szűr, az aratás, a kukoricafosztó vagy a vásár kerül bemutatásra; hasonló a helyzet a szólás, monda, hiedelem, szokás és más műfajok vonatkozásában is. Az említett példák az adott szerkezethez igazodnak, a mondanivalót nyomatékosítják és színezik. E szórványadatok összességükben elég tetemes mennyiséget tesznek ki, nagyobb részüket feltehetőleg maga Györffy gyűjtötte, de csak a levéltári forrásokat tünteti fel pontosabban. Az epikus szövegeket inkább átírt népies, mint eredeti népi stílusban teszi közzé, ahol azonban az előfordulás ideje vagy helye fontos, ott a megfelelő régies, ill. nagyolt fonetikus írásmódot alkalmazza. A későbbiek során még megfelelő pontossággal különböztet népi—-félnépi és irodalmi alkotás, valamint népdal és népies műdal között, de közlései nagyobb részében ezek a különbségek még összemosódnak. Kevés irodalmi szöveget idéz, jóformán csak a népi-nemzeti irány klasszikusait (Petőfit, Aranyt és másokat) méltatja figyelemre, jóval bővebben merít a levéltári forrásokból, a különféle régi és népi kéziratokból (gúnyversek, helyi krónikák stb.). Míg a tematikus jellegű feldolgozásokban (pl. gazdálkodás, pásztorkodás, viselet stb.) a folklór szerepe másodlagos, az etnikai monográfiákban (feketekörös-völgyiek, hajdúk, matyók stb.) már valamivel fontosabb, olykor külön fejezetet is kap (Fekete-Kö- rös-völgy hiedelmei), elvétve önálló közlések (pl. a boszorkányokról-kuruzslókról, a káromkodásról, a táncról stb.) is jelentek meg. A levéltári forrásokból közzétett adatok rendszerint a kényszerűen megszabott sorrendben vannak, legfeljebb a tartalmi-tematikai csoportosítás érvényesül valamelyest; az etnikai monográfiákon belül egyrészt a korabeli rendszerezést követi (pl. a hajdúk, matyók szokásainak ismertetésében), * Györffy István halálának 100., az általa alapított Egyetemi Néprajzi Intézet fennállásának 50. évfordulóján rendezett egyetemi emlékülésen elhangzott előadás. 63
