Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - MŰHELY - Bellon Tibor: Györffy István emlékezete
MŰHELY BELLON TIBOR GYÖRFFY ISTVÁN EMLÉKEZETE Sok jeles ünnepünk között is kiemelkedik ez a centenárium: Györffy István születésének századik évfordulója. A miértre így fogalmazhatunk: magunk keresésének sokféle útja közül az egyiket végigjárta, századunk embert próbáló évtizedeiben magyarságunk, kultúránk elevensége, megtartó ereje mellett tett hitet. Nem a gesztus, de a hit íratta le Illyés Gyulával: „A magyar nép tudósa volt. Szeretném így is mondani: a magyar nép lett tudóssá benne.” Ahogyan Móricz Zsigmond a népet emelte fel az irodalomba, úgy Györffy ugyanezt a népet felemelte a tudományba. Hasonlításuk nem véletlen és nem önkényes. Györffy írói erényeket csillogtató stílusa, Móricz néprajzi hitelességű leírásai rokonítják őket, valamint az elbocsátó közeg, a Tiszántúl protestáns szellemiségű paraszti világa, a nép- és magyarságszemléletük azonos gyökerei. Ki is volt ő, aki egy évszázadnyi távolságból tanít tudományra, népben gondolkodásra, humánumra? Kíséreljük meg felvázolni életútját, munkásságának állomásait, vegyük számba tudományos teljesítményeit. 1884. február 11-én született Karcagon, egy jellegzetes népi klasszicista stílusban épült parasztházban. Ősei a XVIII. században Erdély északkeleti széléről, a Partiumból vándoroltak be a Nagykunságba. Hegy mi késztette őket a vándorútra nem tudjuk, csak gyanítjuk, hogy rájuk is érvényes egy későbbi megállapítás: életüknek jobb móddal való folytatása reményében indultak el a töröktől visszafoglalt, gyéren lakott kunsági tájak irányába. Többszöri hosszabb-rövidebb megszállás után Karcagon állapodott meg a család, hogy iparosként-parasztként — egyszóval mezővárosi polgárként —váljék hasznos tagjává az újjászerveződő jászkun társadalomnak. A XVIII. században mesterségük után Korsós Györffynek is mondották a családot. A nagyapja a múlt század közepén Debrecenben a szűrszabó mesterséget tanulta meg, hogy aztán a karcagi lakóház műhelynek berendezett szobájában készítse a szebbnél szebb szűröket. Édesapja a század vége felé már nem versenyezhetett a gyáriparral. A kevéske föld sem mentette meg a családot az anyagi romlástól. Györffy István szülővárosában járt iskolába, két évig gimnáziumba is. Egyéves kihagyás után Késmárkon az Evangélikus Líceumban tanult, itt is érettségizett. Kolozsváron lett földrajz—természetrajz szakos hallgató. Néprajzi ismereteit Herrmann Antal és Erdélyi Pál előadásain, a történeti források, a levéltári kutatás titkait Kelemen Lajostól és Veress Endrétől sajátította el. A budapesti egyetemen — ahova átiratkozott — tovább mélyítette tudását. Már középiskolás korában megismerkedett a néprajztudománnyal, egy életre el is jegyezte magát vele. Fiatalon bejárta szinte az egész országot. A tájak, az emberek, a tárgyak személyes ismerősei voltak. Egyetemistaként került a Néprajzi Múzeum munkatársainak a sorába. Ettől az intézménytől nem is vált meg 1934-ig, egyetemi tanári kinevezéséig. Nem volt szobatudós. Haláláig eleven kapcsolata volt a puszták, falvak, mezővárosok népével. Diákként, kutatóként bejárta a Kárpát-medence nagy részét, eljutott a moldvai csángók közé is. A rokon népek után kutatva Bulgáriában és Törökországban is járt. Mégis igazában az alföldi népélet kutatójaként tartjuk számon, erről tudott és erről írt legtöbbet. A levéltári források segítségével századokra nyújtotta 58
