Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - MŰHELY - H. Nagy Erzsébet: A népnyelv és az irodalmi nyelv találkozása mai emlékező írásokban
megyen, aztán még kibúvik: visszanézett a nap, eső lesz. Mintha jósolná az embernek, hogy esőt várjál. A napot úgy tartom mindig, hogy áldott legyen a nap, Istenem, hát ugye a naphimnusz is milyen szép!” (Új írás, 1976. 7. 54.) Ennek a mesélési technikának megvannak a maga további nyelvi eszközei, amelyeket itt csupán jelzésszerűen sorolok fel: egyszerű, világos fogalmazásmód; rövid, tömör mondatok; mellérendelések; szó- és mondatismétlések; párhuzamosságok, közbevetések, közbeszólások; kérdések, felkiáltások; képekben, jelképekben való meg- elevenítések. Ezeket a nyelvi stiláris eszközöket a népi epika hagyományai is formálták, kristályosították. Nem véletlen, hogy a parasztíróknál is gyakran olvashatunk efféle, a népmesékből ismert fordulatokat: „hogy elbeszélésem fonalát egybe tudjam szövögetni, vissza kell pergetnem néhány évet” (Gémes Eszter: Mindig magam, 86.). Vagy ilyen narrátori kiszólásokat: „Most már mit higgyek, mondják meg önök." SZÓLÁSOK, KÉPEK, NYELVI LELEMÉNYEK A parasztírók stílusának jellegzetességét, a képekben való látásmódot mindenekelőtt szólásaikon, hasonlataikon, állandósult szókapcsolataikon figyelhetjük meg. Tudjuk Bárczi Gézától, hogy az ilyen szókapcsolatokat létrehozó szemléletességben van a népnyelv egyik fő nyelvteremtő ereje. Itt vég nélkül sorolhatnám a példákat, most csupán ízelítőként villantok fel három jellegzetes típust: 1. Állandó szókapcsolatok, szállóigék változatai: a néni nem fakajt se jót se rosszat (Berényi Andrásné), mindenki lakva válik (uő.), ez olyanfajta ember, ha küldik jön, ha hívják megy (uő.), az írás bizonyítás, a szó csak szellő' (uő.), megette a fene kanál nélkül a becsületet (Győri Klára), hajítsd el a cipót a hónod alól (Gémes Eszter), nekem elöl tűz, hátul víz, melyikbe fúljak belé (Győri Klára), amikor Isten a szépséget osztotta, annak idején, nem értem vót oda, de mikor a szájat osztotta, háromszor is oda mentem, s örökké mindig kaptam (Gazda, 69.) 2. Köznyelvi kifejezések, hétköznapi fordulatok megújítása: nem volt huzalmam hozzá (Gémes Eszter), a szív, a lélek nem tudta magát kitárulkoztatni (uő.), ötvennégy évet — keserves éjét s napot kellett zúdítsak le vele (Győri Klára), hogy gumizta ki a lány a bajt, nem tudom (uő.), a klarnéton egyik jó népdalt a másik után gereblyézem kifelé. (Kanfi Horváth István). 3. jellegzetesebb egyéni nyelvi lelemények: bele tudtam kapaszkodni az életfának az ágába (Gémes Eszter), aztán peregtek a dolgok szálába (uő.), üldözi a nap az éjét, s az éj a napot, s így telt el hét-nyolc év (Győri Klára). Ez utóbbiról nem lehet tudni, vajon egyéni lelemény-e vagy a közismert dies diem ágit szállóigének a kultúra búvópatakjain át közvetített kései reminiszcenciája. Egyéniek a hasonlatok is: az ura olyan, mint egy szúnyogcsászár, olyan mint egy ceruza (Győri Klára), úgy hortyogott András, mint a sűrűre főtt szilvalekvár (Gémes Eszter), úgy fáj a talpom még most is, mintha csinált úton jártam volna (Berényi Andrásné), úgy, mint a hernyó a fát, annyira szereti, belecsimpaszkodik, el nem engedi az ágait, közbe a levelét mind lerágja, a fa meg elpusztul (Gémes Eszter). NYELVJÁRÁSIASSÁG Az emlékező próza eddig tárgyalt szövegtani, stilisztikai, nyelvi jelenségei is erősen árulkodtak arról, hogy alkotóik a népből jöttek, nyelvhasználatuk egy-egy nyelvjárásból táplálkozik. Ám az eddig ismertetett jelenségek mégis zavar nélkül illeszkednek az irodalmi nyelv normáiba. E próza bizonyos elemeiben primér módon is viseli a nyelvjárások hatását — tájszavakra, nyelvjárásias hangjelölésre, alaktani jellegzetességekre gondolok. Elöljáróban elmondható róluk, hogy az irodalmi alkotásokként 82
