Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - SZEMLE - Kovács J. Béla: Pomogáts Béla: A transzilvanizmus: az Erdélyi Helikon ideológiája: [könyvismertetés]
pedig legfeljebb kényelmünket, közönyünket, rutinba merevült szokásainkat bánthatja, a betegeknek — és mindenkinek, hiszen „potenciálisan” mindnyájan páciensek vagyunk! — csak használhat. Azoknak elsősorban, akiket nem kevés hipokrízissel éppen ettől a könyvtől féltenek egyesek. (Szépirodalmi; 1983.) BÁNKI M. CSABA POMOGÁTS BÉLA: A TRAN SZÍ LVAN IZMUS (Az Erdélyi Helikon ideológiája) A romániai magyar irodalmi élet megszervezésében fontos szerepet játszó Erdélyi Helikon írói közösség ideológiájának, a sokat támadott és sokféleképpen értelmezett „erdélyi gondolat”-nak, a transzilvanizmusnak a fejlődésével és irodalmi hatásával foglalkozik az Irodalomtörténeti Füzetek 107. tagjaként megjelent művében Pomogáts Béla. Könyvében, amely a téma első monografikus igényű feldolgozása, elsősorban a két világháború közötti korszak erdélyi eszmetörténeti folyamatával ismerteti meg az olvasót, de képet rajzol az erdélyi magyar társadalomról, a politikai mozgalmakról és az irodalmi életről is. A könyv első fejezete a romániai magyar irodalom előzményeinek és megszületésének minden eddiginél teljesebb áttekintése. Nemcsak az 1918-as uralomváltozást megelőző kulturális és politikai decentralizációs törekvéseket: irodalmi társaságokat, folyóirat-ki adási vállalkozásokat és a nemzetiségi kérdés megoldására tett próbálkozásokat idézi fel, hanem azt a társadalmi szerkezetet is bemutatja, amelyben az impériumvál- tozás az erdélyi magyarságot találta. Foglalkozik a romániai magyarság politikai aktivitásának megindulásával, pártalapítási kísérleteivel és az erdélyi magyar irodalom „hőskorának” irodalmi műhelyeivel: a napilapok szépirodalmi mellékleteivel, a folyóiratokkal, a könyvkiadással és a ma- rosvécsi irodalmi parlament megszervezésével. „Ideológiának tekinthető-e a transzilvanizmus? — teszi fel a kérdést a szerző. Igennel felel: „a transzilván gondolat fogalmi meghatározása és részletes kifejtése hiányzott ugyan, maga az eszmerendszer mégis, mint ideológia fejtette ki hatását. (.. .) Benne a romániai magyar középrétegek »mi tudata« öltött alakot, de az egész erdélyi magyarságra befolyást gyakorolt. (...) A transzilván tudat a nemzetiségi önismeret és történelmi hagyomány szerves része lett.” Szemlér Ferenc szavaival: „Leghaladóbb megfogalmazásában értették rajta a Romániában együttélő népek testvériségét (helyesebben az Erdélyben közös történelmi múltú románok, magyarok és szászok egyetértését és barátságát), az európai műveltségi szintre való törekvést, a nép szolgálatát és javának munkálását. Az erdélyi táj szeretetét, a hazához, a szülőföldhöz való ragaszkodást, a mindent átölelő humanizmust, a szabadelvű demokráciát, az irodalomban pedig főként az esztétikai és művészeti szempontok elsődlegességét.” Joggal állapíthatja meg Pomogáts: „A Helikon írói nem politikai kompromisszumnak szánták az együttélő népek kulturális közeledését, őszintén hittek az „erdélyi gondolat” népeket összebékítő és irodalmi közös munkára fogó erejében.” Az Erdélyi Helikon irodalomszemléletét, a modern magyar irodalomhoz való viszonyát, a transzilvanizmusnak a költészetben és az elbeszélő irodalomban való megnyilvánulásait tárgyalja az „erdélyi gondolat” és a nemzetiségi irodalom kapcsolatát elemző fejezet. Az Erdélyi Helikon irodalomszemléletét a különféle irányzatok ösz- szeegyeztetésével létrejött, liberális irodalom- politikát képviselő, az öncélú művészetet és a politikai pártosságot egyaránt elutasító művészetszemléletként mutatja be. írói az irodalom értelmét keresve a társadalmi valóságból, a nemzetiségi lét feltételeiből indultak ki. Az Erdélyi Helikon kezdetben a Nyugat klasszikus polgári humanista eszméit követte, a „második helikoni nemzedék” azonban már a korszerű realizmus áramlataihoz csatlakozott, szövetségesekre a magyarországi „második nemzedék” tagjai között talált. A magyar nemzeti irodalomhoz való kapcsolódásról Pomogáts megállapítja, hogy a helikonisták az egységes magyar irodalom fogalmában gondolkodtak, természetesnek tartották, hogy a nemzetiségi irodalom kettős kötődésben él; egyszerre kötődik a nemzetiségi élethez, a szülőhazához és ahhoz az anyanyelvi kultúrához, amelyet a két világháború között négy ország magyar irodalmának kellett megőriznie és fenntartania”. A transzilvanizmus válságát tárgyaló legutolsó rész az ideológia megújulási kísérleteivel, az Erdélyi Helikon és a Korunk viszonyával, valamint a harmincas évek második felében az erdélyiség gondolatkörében bekövetkező fordulattal foglalkozik. Az „erdélyi gondolat” történelmi szerepe a harmincas évek végére megszűnt. A Kelet-Európa felé terjeszkedő fasizmus, a nagyromán nemzetiségi elnyomás és a nagymagyar revansizmus kihívásaira már nem volt képes válaszolni. A nemzetiségi közélet és művelődés által felvetett kérdésekre szintén nem volt elfogadható javaslata. Pomogáts Béla megfogalmazásában: „A magyar kisebbségnek a nemzeti realizmus és demokratizmus hatékonyabb magatartását kellett kialakítania. Ez a realizmus és demokratizmus a nemzetiségi közélet baloldali kibontakoztatását sürgette, az antifasiszta népfront és a Duna-völgyi összefogás követelményeit fejezte ki. Ennek a követelménynek már nem az „erdélyi gondolat” volt a jelszava, hanem a népi gondolat, amely a nemzetiségi társadalom belső ellentmondásainak, valamint a kisebbség és a többség ellentéteinek feloldására vállalkozott.” A népi gondolat nemcsak 93
