Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - DOKUMENTUM - Németh József: Napló (1898-1911): III. rész: sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Füzi László

ra, s Gaált Nagybányára. Sürgönyileg kértem hozzá Vilma beleegyezését, s közben Szilason jól kimulattuk magunkat.

Jan. 2-án Darvaival újra értekeztem, s azt mondta, hogy Bekével nincs tisztában még, tehát legjobb lenne, ha elmennék Szolnokra s megismerkednék vele ez ügyben.

El is utaztam, s megnéztem a szépen fejlődő, de sáros alföldi várost, csakhogy Beke nem volt otthon. Hazaérve innen írtam meg neki levélileg tervemet.

Itthon nem a legjobb állapotot találtam. Vilma fekvő beteg volt, s 12 napig tartott baja. Közbe Laci is megbetegedett vagy 3 napra. Beke sem írt. Lakást is vettem ki újat — Bónis Pistáét. A Polgári Körben ugyancsak sok munkám akadt. Az apósom kapott egy keserű levelet, amilyet még nem írtam.

Vilmával se tűztem össze oly elkeseredéssel, mint most, mikor a betegágyból fölkelt. Igaz, hogy még eddig az ő életében nem volt olyan pillanat, amelyben bárkivel összeveszni ne tudott volna.

Egész komolyan válásra gondoltam. Amilyen nyavalyás nő, sohasem lesz egészséges. A doktor és a patika, a dédelgetés csak tengeti, csak örökös gondokat ad nekem, fölemészti véres verítékemet, megkeseríti az egész életemet. Mert hála az ő leikéből könnyen tovatűnik, modern nemzedékként makacsul őrzi minden jogát, s nem tudja teljesíteni semmi kötelességét. Ma is két cseléd van.

Alkalomadtán még ő fejezi ki, hogy utál, gyűlöl. Ma reggel újra összetűztünk semmiségen. Az oka az ő túlságos érzékeny volta, amely lelkét hirtelen fellobbantja. Ha testileg nem tehet semmit, akkor kiabál. Elmond ilyenkor parasztnak stb.

Igaz, hogy nekem sincs aztán olyan természetem, hogy mindent eltűrjek, hanem, hogy mindenre egyenlő mértékkel. Ha üt, visszaütöm; ha szid, kicsúfolom.

De végeredményben én jobban érzem, hogy boldogtalan vagyok. Mikor Vilmának elmúlik e rohama: ő mindent feled. De én meg akkor bámulok el, hogy milyen piszkos vulkánra van építve boldogságom, s ver le annak tudata, hogy bármikor levegőbe repülhet az.

A múltkor már arra gondoltam, hogy fölmegyek Darvaihoz, s kérem, hogy helyezzen át valamelyik erdélyi vagy délvidéki iskolához. Oda Vilma nem jön el, és íme a válás megkezdődnék.

Bárhogy legyen, de úgy látom, a házasság nekem nem sikerült.

Január 21-én délben amint kijöttem a Vl-ból, Gurnesevits kollega arra fogad: „Gratulálok! Át van helyezve Szolnokra!”

Engem is roppant meglepett a hír, s a várost is. De talán legjobban Beke kollegát. O addig járt a minisztériumban, sőt hozzám is eljött, míg végre tegnap megírhatta nekem, hogy az áthelyezés elhúzódik ápril. 1-ig. Ennek sok szempontból örülhetünk.

Hogy ott a helyzetünk milyen lesz — nem tudom. Vilma elégült ott sem lesz, egészséges még kevésbé. Az különben sehol sem lesz. Úgy képzelem, hogy egy-két gyerek- szülés őt elviendi, mert utána a sok vérveszteség, a növekvő gond és az indulata, természete megöli.

Ilyen nőknek nem szabad volna férjhez menni; a nemi élvezetről úgy sincs sejtelme sem, anyai vágyak nem hevítik, teendőit nem bírja. Míg nagyon jó szíve volna, hogy aggszűz vagy apáca-féle legyen. Áldása lenne környezetének. így meg engem is elnyű. Hiszen én más életben, mint a földiben nem hiszek. Azért őt sem tudom válással tönkretenni, se magamat egészen neki alárendelni.

Pénzügyeink ily módon siralmasokká lettek. Az áthelyezés után annyi pénzünk marad, mint volt ezelőtt 5 évvel. Évi több mint 2000 írtból oly igénytelenül élve, mint mi, semmit sem tudtunk megtakarítani. No de ennek nem csak ő az oka, én is, a világ is. Ma mindenkinek van pénzzavara.

76