Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - MŰHELY: 125 ÉVE SZÜLETETT BENEDEK ELEK - Pomogáts Béla: Játékok a színpadon: Jékely Zoltán színpadi művei
lista nála is kegyetlenebb, az ő cselekedeteit már nem a törvény száraz betűje irányítja, hanem a hatalomvágy, nem a paragrafusokat akarja érvényre juttatni, hanem pusztán saját érdekeit. A drámai cselekményt a jogszolgáltatásban bekövetkező fordulat mozgatja: Boldizsár rideg szigora után Prokopius fondorlatos aljassága és minden tisztességet legázoló hatalomvágya befolyásolja az események menetét, és sodorja végső romlásba a város erkölcseit. Félrevezeti az idős városbírót, ártatlanul bevádolja és kivégezteti Igyártót, a nép szószólóját, strázsáival leszúratja Gábrielt, s a felizgatott csőcselék segítségével elfoglalja a Boldizsár hirtelen halálával megüresedett bírói széket. A városbírói tisztségre törekvő Prokopius a hazugság és a kegyetlenség uralmát szilárdítja meg, cselszövése minden emberi értéket veszélybe sodor. Álnoksága következtében felbomlik a rend, hatályát veszti a törvény, elszabadul az erőszak és tombol a gonoszság. Mindebből nem nehéz kihallani a dráma írójának megnövekedett történelmi veszélyérzetét, azt a szorongató félelmét, amelyet ekkor írott versei is tanúsítanak: a darab a doni katasztrófa teljes kibontakozásának heteiben született. Jékely Zoltán az ország pusztulásának, a nép szétzüllésének keserves látomásait vetítette a történelmi dráma sötét képeibe. Gábriel prófétai hevülettől fűtött szavai, amelyekkel a város népét szeretné a börtönbe zárt Igyártó kiszabadítására mozgósítani, valójában a nemzethalálnak ugyanazt a rémét festik le, mint a költő kétségbeesésről tanúskodó versei: Ne engedjük be híres városunkba ha kell, ha nem az ostromló halált! S gondoljátok meg, ha nem cselekesztek, egy jó magyarral lesz majd kevesebb, pedig az isten szűkén bánt e vérrel; ne pusztítsuk hát feleslegesen! Mert pusztul úgyis ellenség kezétől, mely mindenütt határainkon áll, házunkba lát a hegyek pereméről, ellenünk még az ördöggel sem átall kötést csinálni rettentő dühében s röhögve nézi folytonos fogyásunk. A drámai jambusokban írott szöveg különösen a történelmi atmoszféra felkeltésében tűnik ki: az a lidérces színekkel festett jelenet, amely a városi hóhér, Belengár alakját és házatáját mutatja be, Jékely Zoltán későbbi „középkori fametszeteit” előlegezi. A mozgalmas és romantikus történelmi drámának bizonyára sikere lett volna a színpadon: írója Németh Antalnak, a Nemzeti Színház igazgatójának küldte el, aki ezekben az években adott színpadot Németh László, Kodolányi János, Tamási Áron és Márai Sándor drámai műveinek, s 1941-ben Goethe Ős-Foustját éppen Jékely fordításában mutatta be. A darab előadására mégsem került sor, s a múló évtizedek alatt a kézirat is mintha elkallódott volna, legalábbis csak az író halála után került elő, s jelent meg — Ablonczy László munkája nyomán — a Tiszatáj lapjain. Az első színpadi sikert romantikus-népies mesejáték: a kolozsvári Magyar Színház társulata által 1944-ben bemutatott Angalit és a remeték hozta meg. A főbb szerepeket az erdélyi magyar színművészet népszerű egyéniségei — Andrássy Márton, Csóka József, Tompa Sándor, Váradi Róbert — játszották, a címszerepben a költő fiatal felesége, Jancsó Adrienne aratott sikert, a darab kísérőzenéjét Farkas Ferenc írta, a rendezés Tompa Miklós munkája volt. Az eredetileg keretjátékot is magába foglaló színmű 42
