Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Tóth Tibor: Elkallódó tehetségeink
folytában tanítok a helyettesítések miatt, s otthon hat osztály dolgozata várja, hogy kijavítsam. Ki tudna ilyen körülmények között differenciálni? Ki képes tehetséget gondozni, amikor a munkámat is alig tudom elvégezni! V. K. az iskola büszkesége volt. Tanulmányi versenyek sorát nyerte meg, oklevelek tömegével dicsekszik. Szülei fizikai dolgozók. Jól keresnek, a család jól él: autójuk van, kétszintes családi házuk. Igaz, nem szégyellik a munkát. Amikor a nyolcadik osztályban be kellett adni a továbbtanulási papírokat, V. K. ipari tanulónak jelentkezett. az osztályfőnök: Először nem akartam hinni a szememnek. Nem, nem nézem én le a szakmunkásokat. dehogy! De V. K. sokkal többre vihette volna: képes lett volna a legmagasabbra is eljutni. Megpróbáltam beszélni vele. Ő talán még vállalta volna a gimnáziumot, de a szülei hajthatatlanok voltak. Eredmény nélkül magyaráztam nekik, hogy bűnt követnek el a gyerekkel szemben meg a társadalommal szemben is, ha nem engedik az ilyen tehetséget tovább fejlődni. Hiába volt minden. Sírtam, amikor hazafelé mentem tőlük. az apa: Nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni, kérem. Egyszerű számtan az egész. Mondjuk, hogy a gyerek továbbtanul. No jó. Végez. Elhelyezkedik. Lesz mérnök vagy tanár valahol. Huszonöt éves korában keres havonta háromezerötszáz forintot, jó esetben négyet. Aztán évenként emelkedik a fizetése, mondjuk, kettőszáz forinttal. így meg? Tizennyolc éves korára a kezében a szakma. Húsz éves, és a hivatalos fizetése hatnyolcezer, s ha ügyes keze van, a másik nyolcat megkeresi a délutánokon meg a hétvégeken. Ezt így vele is megbeszéltem, és igazat adott nekem. Én megértem az osztályfőnök tanárnőt. Dehát én is felelek a gyerekért. A jövőjéért. Vagy nem? B. J. harmadikos gimnazista. Elsős korában a legjobb volt az osztályban. Tanárai ma is azt tartják róla, hogy kiváló adottságai vannak, de a rangsorban már messze elmaradt, valahol a középmezőnyben foglal helyet. Az édesanyja elhalmozza őt mindennel, de cserébe semmit sem követel tőle. Mire eljön az érettségi, B. J. szürke átlagtanulóvá süllyed. a szaktanár: Ilyen jó adottságú gyerekkel még nem találkoztam a pályám során. Olyan ötlete* vannak, olyan megoldásokat talál, hogy magam is elképedek. Máskor meg a házi feladatát sem csinálja meg. Próbáltam már a hiúságára hatni, voltam vele kemény, közeledtem hozzá barátilag: csak mosolygott, igazat adott, s megígérte, hogy megváltozik. Aztán maradt minden a régiben. az osztályfőnök: Elképesztő az otthoni helyzet. A kényeztetésnek ilyen fokát ritkán lehet tapasztalni. Pénz van, amennyi kell, s amit J. kér, másnapra megkapja. Minden feltétel, minden ellenszolgáltatás nélkül. Már tizenhárom éves korában kismotorja volt, s nemrég 28
