Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - MŰHELY - Szathmári István: Arany János és a magyar nyelvtudomány

jelenének kellő ismerete nélkül űzve, képtelen eredményekhez jutott, napjainkban a nevetséges ritkaságok közé tartozik. A hasonlító nyelvészet, a helyett hogy a sémi nyelvek felé kacsingatna s bibliai reminiscentiák ködében tapogatóznék, meglelte ter­mészetesen medrét: az altáji nyelvzömöt.” (ÖM. XI. 556.) E) Hogy Arany szú'kebb értelemben vett nyelvművelő munkálkodása szintén mennyi­re napjaink — és azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk: a holnap —felé mutat, azt iga­zolta Lőrincze Lajos A nyelvművelő Arany János időszerűsége című nemrég megjelent dol­gozatában (NyéK. 47. sz. 12—9). A tényeknek nagyon megfelelően írja Lőrincze: „A nyelvművész Arany mellett a nyelvművelő Arany is példa és tekintély számunkra, s a nyelvművelés mai munkásai állandóan és haszonnal forgatják Arany nyelvművelő írásait, mert elvi alapjaira ma is bátran lehet építeni, nyelvművelő gyakorlatának ta­nulságait ma is igen jól lehet hasznosítani.” (I. h. 12.) F) Arany János még nagykőrösi tanárkodása idején két tanulmányban tárgyalja a magyar verstan kérdéseit: Valami az asszonáncról (MÖ. X, 231—7) és A magyar nemzeti versirodalomról (uo. 218—58), és ehhez csatlakozik A rímezett versalakokról című töre­dék (uo. 259—63). Ezekre égető szükség volt, ahogy Szilágyi Domokos írja: „ .. . hogy végre meg lehessen zabolázni a költészet útonállóit”(7.m. 115.) Arany valóban — mond­hatjuk, nálunk elsőként — meghatározza és rendszerezi a verstani alapfogalmakat, mégpedig annyira előremutatva, hogy „Horváth János az egész újabbkori kutatás ősforrásaként tiszteli” (ÖM. X, 605). Úgy látszik azonban, hogy e tanulmányokban még más is a ma felé mutat. Szabó Zoltán A mai stilisztika nyelvelméleti alapjai című munkájában (Kolozsvár-Napoca, 1977.) ugyanis Horváth Ivánnak A grammatikai szem­lélet kezdetei a magyar verselméletben című dolgozatára hivatkozva (Itk. 1972. 3.) arra utal, hogy „Arany János verselméletében van néhány generatív vonás. A költemények verstani szerkezetében bizonyos szabályok rejtett működését feltételezte, s ezek ösz- szességét indulatnak nevezte, ami Horváth szerint a közlés közben működő versrit­must, hangritmust létrehozó mentális automatizmusok elnevezése. Mindennek forrása feltehetőleg a generatív grammatika egyik úttörőjének számító Humboldt nyelvel­mélete. Erre utal például az, hogy Aranynál is kimutatható a nyelv energiaként, pro­dukcióként való felfogása” (165). Majd így folytatja: „Mintha ugyanennek a generatív felfogásnak másféle megnyilvánulásait fedné fel Szépe György is Arany asszonánc-el- méletének nyelvtudományi megvilágításában (Nyr. XCIII, 1—32), különösen abban, amit Arany az ideális forma megvalósulásáról és a grammatikaiitással összefüggő licen­ciák fokozatairól mond.” (uo.) 7. Végezetül és összegezésként: van hát mit tanulnunk Arany Jánostól, közvetve és közvetlenül, és van folytatnivalónk is bőséggel. FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) FŰZI LÁSZLÓ GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN PINTÉR LAJOS SÜMEGI GYÖRGY ZÁM TIBOR 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom