Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - KRÓNIKA - Ittzés Mihály: Háry Jancsi Kecskeméten

Nem véletlen, hogy külön kitértünk a zenekari tételek színpadi megvalósítására, hisz ezek kínálták a legtöbb lehetőséget a játékot előtérbe állító rendezői koncepció érvényesülésére. Jelentőségüket Szabolcsi Bence így foglalta össze: . .játékos fantáziazenék szólalnak meg, amelyek a mese dekorációit adják, igazi színpadi zenék, kulisszák, a nagy háttér, a szélesebb távlat szolgálatában. Ezekkel a zenékkel, ezekben a zenékben hisszük el a hihetetlent. Háry kalandjait, a világ végét, a télből a nyárba lóduló silbak-házat, a Burg katonákat forgató toronyóráját, a palota tetején végrehajtott lóidomítást, Napóleon meghódolását a magyar huszárok előtt.” Igaz, azt is hozzáteszi Szabolcsi, hogy „.. . ezek csak részletek, epizódok, fűszerei a derűs humorú mesének. Ezekkel Háry falusi hallgatósága is úgy van, hogy hiszi is, nem is, mosolyog is rajta, meg nem is. De hátra van, hogy az egészet elhiggye, s vele elhiggyük magunk is. Hogy az egész történet emberileg hitelessé váljék, s megszólaljon benne a legmélyebb alaphang, a legmesszebbre zengő poézis, álom és valóság, bánat, vágy és remény egybehangzó szimfóniája.”

A részletekhez és egészhez a praktikus és illúziótkeltő díszleteket Banovich Tamás; a kedves, egyszerű, mégis színpompás, a kalocsai hímzések révén egy kis vidékünkhöz kötő helyi ízt is adó jelmezeket Rátkai Erzsébet tervezte. Szigeti Károly rendező és asszisztensei általában elfogódottság nélküli, jól karakterizáló szövegmondásra és mozgásra serkentették a szereplőket. Háry megszemélyesítője ugyan inkább csak címszereplője volt a darabnak, a főszerepet Örzsének adta át. A többi kiemelt szereplő rokonszenvünket megnyerve, ügyes játékkal csatlakozott a főhősökhöz. A rendező helyesen tette, hogy az énekszámokat — egy-két esettől eltekintve — nem terhelte meg a szereplők mozgatásával, s a kórust is általában „oratórikusan”, statikusan kezelte. A látványról másként gondoskodott. Kosa Gábor az eredeti hangzásképet megközelítően igazította át a kisebb zenekarra a hangszerelést. Zenei irányítása stílusos volt, olykor talán mégis lehetett volna kicsit határozottabb. A zenekar teljesítménye legalábbis változó színvonalú volt. Összjátékban, tisztaságban, zeneiségben nem mindig jelentette az előadás biztos támaszát. A kórust betanító Szabó Márta és az énekes szólisták korrepetitora, Korbné Hajdú Katalin igen jó munkát végzett.

Amikor a Háry-előadás kecskeméti terveiről tudomást szereztünk, sokan kétkedéssel fogadtuk. Végül is a több tucatnyi előadás a vállalkozószelleműeket igazolta. Derűt fakasztó, kedves, ötletes előadást kaptunk. Ha nem is Háry János, de Háry Jancsi megjelent a Katona József Színház színpadán. Ha más nem történt volna mint az, hogy az előadásban részt vevő seregnyi gyerek, szólisták és kóristák, játékosok és táncosok egy életre való élményt és útravalót kaptak egy magukelőadta remekmű révén, akkor is feloldozást érdemelnek a kényszerű hiányok és a hibák. Ha a művészi felelősségvállalás az emberi felelősségvállalást is gyarapítja bennük, s közben még közönségük szórakoztatására és épülésére is módot adtak, akkor valóban elmondhatjuk, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a mű legfőbb alkotója, szellemiségének meghatározója, a kecskeméti születésű Kodály Zoltán életműve valóban itthon legyen ebben a városban.

95