Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - DOKUMENTUM - Németh József: Napló (1898-1911): II. rész: sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Füzi László

egymás közt: ez volna rövid jellemzése a régibb állapotnak. Senki sem bízik a másikban, s hogy az ne ártson neki, hát inkább ő árt. Mindenik magát tartja többnek, amire tanárember nagyon könnyen jut, mert a katedrán mindenhatónak látszik.

Végre klikkek alakulnak, amitől úgy látszik, még az igazgató sem irtózik vissza. Nem is jött egyensúlyba a tanári kar, míg a szélsőbb és stréberebb elemek ki nem váltak, így Mikus, aki történész létére úgy látszik a humanizmust és demokrata szellemet nem követte, elkerült Egerbe, Morvay, a tudós, Budapestre, éppúgy a derék Szitnyay és a barátságtalan Hoffmann, ki szinte zsákban árult macskát. Úgyhogy közvetlen az idejövetelem előtti évben 3 új tanár jött ide, s velem együtt megint három: összesen hatan frissítettük föl a tanári kart, s a körükben nem férő öregeket más vidékre helyezték el.

Azóta rend és harmónia lett. Legalább az egyetértést hangoztatta az igazgató, sőt most már a tanári kar is. Optimistább szemmel néztem pár év előtt a dolgot, s elhittem, hogy ez a tanári kar minta.

Pedig el lehet mondani, a leányzó nem halt meg, csak alszik. A régi szellem megvan, él, s olykor-olykor felüti a fejét.

Az a körülmény, hogy köztünk is húzódnak a munkától vagy mondjuk más szóval, tehernek tartják a tanítást, továbbá, hogy az idegesség is erősen uralkodik; kizárja, hogy a tanári kar működése s egymás közti érintkezése kifogástalan legyen.

Igazolni tudom ezt: először roppant sokat dolgozunk, mert egymást belehajszoljuk a pénzsóvárságba. Mindenikünk keres az iskolában még mellékest. E sok dolog oka a munkaiszonynak s az idegességnek, ami kedélyteleníti a tanári kart és ezt fokozza az egymással való versenyzés.

Úgyhogy nálunk kedélyes társalgás — kivéve az igazgatóét, de az övé meg már kissé lapos — nincsen, hanem vannak vitáink komoly és semmis témák fölött, hol mindenki a másikat túlkiabálva és túlargumentálva iparkodik legyőzni, vagyis inkább a saját egyéniségét érvényesíteni.

Az énnek eme kiemelése annyira dívik, hogy egyik-másik megfeledkezve dicséri a maga sorsát: milyen jó neki, milyen könnyű, itt voltam és nagyon jól mulattunk, nagyon sokat kacagtunk stb. Mintha egyéb dolgai el nem árulnák, hogy képtelen a nemes örömre, mert már az is lehangolja, ha más jól érzi magát.

Általában kifogástalan egyének tanári karunkban nincsenek; bár derék tanárok vagy jó emberek igen. Vegyük röviden sorra:

Az igazgató: jó, kedélyes ember és igazgató, egy kissé hanyag olyan téren, ahol nem ellenőrzik, pl. a könyvtár, tornaszerek stb. terén, s talán a családjában is, aminek kifolyása részben az, hogy gyerekeit nem tudja fölnevelni.

Művelt, bár nem annyira tudományosan, mint a gyakorlati téren. Jó politikus és jó összeköttetései vannak. Lehet még főigazgató is (bár nem igen hiszem).

Hikl papa: neve elárulja, hogy jó öreg bácsi, munkabíró, kissé régimódi, kedélyes ember, ósdi elvekkel: erősen vallásos.

Zsuffa Fausztin: volt minorita igazgatója ugyanez intézetnek. Egy jámbor, öreg szerzetes, aki már elég gyönge tanár, de hát a jövő évben nyugalomba megy.

Lukácsi György: még mindig erősen izgékony, mindenre reagáló öreg úr, aki azonban, amilyen görbe testileg s ferdén jár, olyan görbén okoskodik. Mindenbe beleszól, de el is szólja magát. Klerikálir.

Bencsik János: Legkirívóbb a tanári karból, de a kirívó vonások szépítik csak. Derék öreg úr, aki talán legtisztábban fogja fel az életet az ész és szív szempontjából. E kettő harmóniába olvad össze nála, de mégis inkább ez utóbbi dominál nála. Rajong a természetért, sokat olvas, s ifjú kedélyét megőrzi: apró emberi torzsalkodás fölött áll, de az igazságért síkra száll. Érdeklődése szétfolyó: külseje exotikus.

62