Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - DOKUMENTUM - Németh József: Napló (1898-1911): II. rész: sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Füzi László
tem. Akik szenvednek, azok nem fognak háború nélkül lenni. Ma még fegyverük az alázatos kérés, orvoslás nélkül újra felhangozhatik, hogy a 96% a nemzet, az a másik 4% hadd jusson a guillotinra ... Ilyen viszonyok között ingadozom teendőim felett. Én is olyan türelmetlen vagyok, mint korunk minden tudósa. Régi vágyaim, hogy a világnak én is hozzak valami feltűnőbb hasznot, még mindig élnek. De hogyan, nem tudom még ma sem. De azért már pozitívabb úton vagyok. Nem próbálom magamra dönteni Sámsonként az épületet. Mint 16 éves ifjú azt hittem, hogy második Petőfi leszek—helyesebben mondva költő. 17 éves koromban Rousseau Emiljét olvasva, meg különben is vallásbölcsészeti gondolataim hatása alatt állva azt hívém, hogy a keresztyénységet, mint korhadt intézményt, mint hamis tanok hirdetőjét le kell dönteni. Istenem, mennyi heves vitám volt sok-sok éven át e téren, míg észrevettem, hogy hiszen: egy fecske nem csinál nyarat; aztán meg nem elég rombolni, építeni is kell tudni; nem elég a gyümölcsöt leszakítani tudni, hanem türelemmel meg is kell tudni várni, míg megérik. Mint tanárjelölt pedig leginkább a történet filozófiájával foglalkoztam: ezért főleg a kútfőket tanultam, olvastam. Sok adatot gyűjtöttem hozzá, sokat gondolkodtam róla, de beláttam, hogy ez oly óriási tér, annyi ismeret a múltra s jelenre vonatkozólag kell, hogy egyelőre nem vágok bele. Időm nincsen hozzá. Rendes pedagógus lettem: van munkaköröm az iskolában, a családban. Nagy vágyaim helyett tényleg munkálkodom. A nemzetiségi kérdés évek óta foglalkoztat ugyan, de ebbe tanárember siker reményével nem foghat: ez a gyakorlati politika dolga. Annyit tudok, amennyit a történet tanításában hazám javára fordíthatok: több nem szükséges. Ha beleőrülnék is, nem tudnék segíteni: annyira az államférfiak teendője ez. Gondolatokkal szolgálhatna talán kis ember is, de nekem azt az ujjamból kellene szopni: elmélet itt nem sokat ér. Vallási nézeteim átszűrődve kerülnek a fiúk közé, s a jövő biztosan a miénk: az egyház mint ilyen ma anyagi javak mellé őrzőül odaállított farizeusság. Fegyvereit elvették a múlt század istentagadó bölcsészei, hisz azok hirdették a könyörületet, azok adták oda minden vagyonukat, életüket alamizsna gyanánt a szegényekért, nem az egyháziak. Most belenyugszom, ha nem leszek a világ, sőt akár a hazai történelem nagy alakja sem, hanem csak egyszerű munkás méh, aki családjának élve sohasem téveszti szem elől hazáját, az emberiség általános erényeit. így aztán rendes munkáim végzése után, ha marad kedv és idő, akkor még a hazai történetből, a jelen korból olvasgatok egyet- mást. Hogy alkotok-e valamit, azt majd e lapokon látni fogjuk. * * * Családi életemben nincs semmi nagyobb változás. Megyünk a rendes kerékvágásban. Ha ebből kizökkentünk, talán előnyösnek mondhatom, mert újabban néhány helyre járhatunk legalább, s hozzá egészen jó, komoly mai társaságba. Vilma erősebb lesz mindig. Most már alighanem igaz lesz a tavaly mindig képzelt anyasága. De még mindig nem állok jót. Hazulról igen kellemesen leptek meg egy szállítmánnyal (disznóhús és zsír), szegény édesanyám még mindig akar rólam gondoskodni. Nem vagyok rászorulva, de azért igen jól esik. Február 25. 3 nap óta nagy dolgon töröm a fejem. Ugyanis a tört. társulat egy 1000 frtos pályadíjat tűzött ki II. Rákóczi Ferenc életrajzának megírására (1902. ápr. 8-ig). Alig jöhetett volna jobban kapóra, mert karácsony óta jószántamból már elkezdtem Thököly Imre korát és életét tanulmányozni, hogy ezt a sajátságosán átalakuló kort jól megismerjem. A két korszak között nagy különbség van ugyan a részletekben, a 58
