Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Kenéz Győzőné: A lakókörnyezet minőségi megítéléséhez
is fennálló és bizonyos területeken fokozódó volumenét saját anyagi nyereségének érdekeit szolgálva kihasználta. És számos termék esetében úgy elégítette azt ki, hogy értéktelen vagy kis értékű termékek tömeges kínálata, behozatala révén fedezi a keresletet, nem is foglalkozva azzal a gondolattal, hogy ha ezt a fogyasztói potenciált magasabb értékű termékek fogyasztására neveli rá, az azzal elért színvonalnövekedés saját kereskedelmi — éspedig hazai és nemzetközi kereskedelmi — pozíciójának, rangjának emelkedését is magával hozza, s egész népgazdaságunk életszínvonalának, vagyonállományának növekedését szolgálhatja, és egyben a termelés új termékeinek folyamatos fogyasztását is biztosítja és forgalmát növeli. A közvélemény külső jelek alapján ítéli meg a megváltozott falusi lakókörülmények minőségét, de nem elemzi a minőség létrejöttének okait a szükséges mélységben, ezért inkább a fogyasztói ízlésvilágot marasztalja el s ugyanakkor nem értékeli a kínálat adottságait, minta minőségi hibaforrás lehetőségét. A kettő azonban nem választható el egymástól. A környezet minőségi színvonala akkor kérhető számon a fogyasztótól, ha a fogyasztói ízlés formálásában bárki valaha olyanformán közreműködött volna, ahogy azt a finnországi iskolai oktatás vagy az osztrák tanácsadószolgálat teszi. Nálunk azonban egyetlen lakberendezési lap és néhány barkács- és háztartási rovat tanácsadó tevékenységén kívül rendszeres fogyasztóneveléssel csak a Nagyítóban találkozhatunk, az említett írott források azonban korántsem szolgálnak egyértelmű minőségi követelményeket. Használunk ilyen kifejezéseket, mint szocialista fogyasztói modell — vitatkozunk is a tartalmán — de a gyakorlatban sem annak konkrét mibenlétét nem döntöttük el, sem a kínálatban nem érvényesítettük azokat az elveket, amelyek egyértelműen az értékes fogyasztás irányába terelnék a közízlést. Gyakorlati példával élve, hiába kérjük számon a tanyai munkástól lakberendezésének minőségét, ha a kereslet felmerülésének időpontjában egyetlen gyenge minőségű volt a piacon. Nem vonható felelősségre a fali subaszőnyeg három négergyerekes ízléstelenségéért az a bérelszámolónő, aki a modellt, színekkel és rajzával a legolvasottabb hetilapunkból vette át. És nem marasztalható el a haszontalan tárgyak gyűjtése miatt az a fogyasztó, akinek számára jóformán kizárólag ezeket kínálja a piac. Természetesen a fogyasztó hiányos műveltsége is közrejátszik az alacsony színvonalú lakókörnyezet létrejöttében, s az egymástól kritikátlanul átvett presztízsmodellek továbbélésének ez a hiányos kulturáltság döntő oka. Ezt azonban az óvodai, iskolai nevelésnek kell megváltoztatnia, — s lám hány esztendeig szorul ki abból is egy olyan fontos ízlésformáló tantárgy, mint a rajz! A 40-es években a Pasaréten lakó autókereskedő a lakásában műkandallón Napóleonkonyak és más drága italok üvegeit tartotta, s az italosüvegől készített állólámpa már ekkor szobadísz volt. A háború után újraéled ez a divat értelmiségi fiatalok lakásában is. 1972-ben a V-utcai lakótelep házfelügyelői lakásában lévő szekrényfal díszei az italosüvegek és 1977-ben a falusi iparos parkettákból gyártott műkandallóján találhatók meg újra. Tekintet nélkül arra, hogy egy lakberendezési újságban látható kép vagy tv-műsor- ban megjelenő szó babe rendezés is modellt szolgáltathat ma már ilyen divatok korlátlan terjedésének, számunkra a fogyasztói színvonal megítélésében ezek az elemek azt jelzik, hogy nincs meghatározott értékrendje a fogyasztásnak és nincs meg az a felsőbbrendű igényrendszer, amely után a főleg mások által felállított modell szerint berendezkedő fogyasztó igazodhatna. Az igények sokrétűségét ugyanakkor viszont éppen az előbb említett falusi kisiparos másik lakberendezési ötlete mutatja. Egy borospince szétkorhadt bútorai között talált öreg sarokpadból és a hozzá tartozó asztalból a háza és a nyári konyhája között koráb33
