Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Bálint B. András: "Tanító hivatal"
VALÓ VILÁG BÁLINT B. ANDRÁS „TANÍTÓ HIVATAL" — Mi végre vagyunk a világon, Bálint? Felállók, de nem szólok semmit. A tisztelendő úr vár egy percet, aztán szép komótosan odalép, megfogja a pajeszomat és húzza fölfelé. Nem ráncigálja — húzza. így jobban fáj. — Avégre vagyunk a világon — szótagolja —, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk és ezáltal üdvözöljünk, vagyis a mennyországba jussunk. Érted már?... c Ha a hittanról szó esik, rögtön ez a kép jut eszembe. Másodikos voltam s bősz ellensége mindenfajta szöveg szó szerinti bemagolásának. A Sztálin halálára írt verset is képtelen voltam megtanulni meg a kis katekizmust is. A 33 tagú osztályból 22-en jártunk a fakultatív iskolai hitoktatásra; két kivétellel minden katolikusnak keresztelt fiút beírattak a szülei. Akkoriban, 1953-ban ez meglepően magas arány volt. Hiába fenyegetőzött az igazgató, hiába tartott szülői gyűlést arról, hogy a vallás mögött észre kell venni az imperialisták mesterkedését, az anyukák csak beíratták csemetéiket. Ha a Jóisten imperialista — azért még Jóisten marad. Ma hazánk általános iskolás tanulóinak 7—10 százaléka jár hitoktatásra, alaposan megcsappant tehát az érdeklődés. Budapesten és a nagyobb vidéki városokban csak a templomban tanítanak, az iskolai hittan gyakorlatilag megszűnt, falun viszont a legtöbb helyen valamelyik osztályteremben tartják a vallástanórát. — Az iskolában jobb, mert fegyelmezettebb a gyerek, hatással van rá a környezet, így erősödik a kötelességtudata — vélekedik egy nagyközség református papja. Egy pesti plébános szerint: — Én kifejezetten örülök, hogy nem az iskolában kell megtartanom az órát, mondjuk, rögtön a tanítás után. így a gyerek előbb hazamegy, megebédel, tanul, s csak aztán jöhet a hittan, mint külön program, ünnepi aktus. Más a környezet is, nincsenek padok, nincs, ami az iskolai nyűgökre emlékeztetné s ezáltal feszélyezné őket. A vizsgált fővárosi peremkerületben három éve 370 iskolás gyermek vett részt templomi hitoktatáson, tehát valamennyi felekezetben. Meglepő viszont, hogy azóta alaposan megemelkedett a létszám, tavaly csupán a katolikus tanulók 400-an voltak. Igaz, a protestánsoknál elenyészően kevés a hittanos, a konfirmációt megelőző tanfolyamra összesen 30-an járnak. Ok viszont nem tekintik hitoktatásnak a heti bibliaórát, amely a felnőttek —főleg az öregek — mellett egyre több gyermeket is vonz. S a fenti adatokból hiányoznak a nagydiákok (érettségizők, egyetemisták) és a felnőttek. Róluk az egyház nem készít kimutatást; az egyik pap becslése szerint az adott kerületben kétszázan lehetnek. Az oktatás színvonala s részben tematikája is a hitoktatótól függ. Van, aki rengeteg energiát fektet bele, más viszont alig törődik az ifjúsággal; ez alkati kérdés. És az is, hogy iskolai módszereket alkalmaznak-e, feleltetéssel, dolgozatírással vagy beszélgetnek az épp sorra kerülő témáról. Voltam olyan foglalkozáson, ahol a gyerekek alig várták az ötven perc leteltét, másutt két óra múltán sem lehetett szélnek ereszteni a társaságot. Az egyik idősebb — negyedszázada fölszentelt — kerületi katolikus pap így foglalta össze a hitoktatásban szerzett tapasztalatait: 26
