Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Varga Csaba: Ketten - együtt?: dokumentum novella
bára, aztán inkább megfutamodnak, amikor a próbára lehetőség nyílik. Vannak azért kivételek?) N. Ferenc: Egyszer egy Pécs melletti pusztára vezényelték a századot. Egy hónapig krumplit kellett szedni s válogatni. Nem volt nagy erősségünk ez a munka. Ugyanekkor nagyon szerelmes voltam és mindenképpen haza akartam jönni. Tudtam, legálisán ez nem sikerülhet. De legalább két napot szerettem volna kapni. Kicsit megfáztam, egyébként kutyabajom nem volt, persze rögtön elengedtek orvoshoz, aki kiírt három napra. Ezt is jószívvel tette. A főnökömnek azonban azt mondtam, hogy beteg vagyok ... trippert kaptam. Az teljesen megijedt, együttérzett velem, s azonnal elengedett tíz napra, hogy kúráltassam ki magam. Amikor írta a szabadságos papírt, majdnem elnevettem magam: ennyi napot nem akartam lógni . . . (Ilyen s hasonló esetek miatt csalódott a Béla. Csakhát: elvetemült csibész-e ez a sorkatona? Csak jellemhiba-e, hogy „bolondot” csinált emberséges parancsnokából?) Amíg én otthon pihentem s udvaroltam, addig a többiek a tanyával szomszédos faluban fogtak egy nőt, s a ribancot bevitték szálláshelyünkre. Az ügyeletes katona feküdt le vele, ezért aztán reggel elaludt és nem ébresztette fel időben a századot. A főnök persze dühösen rontott be riasztva az ügyeletes srácot — de az ágyból a nő szólt vissza . . Hadnagyunk szinte kővé meredt. Aztán csak két gyereket fenyítettek meg, nem ezért; amiatt, hogy nem kulti- válták a munkát. Amikor századunk visszaérkezett az alakulathoz,1 egyre kevésbé bírtam magammal. Szokás szerint kijártam a kerítésen és az ismerős bárban iszogattam. Egyszercsak odaszaladtak hozzám, hogy jönnek értem ... és tűnjek el. Haverjaim a bár ajtajához tódultak, hogy elzárják a kilátást, én meg a hátsó ajtón usgyi! Egy haverom kocsival kitűzött velem a laktanyáig. A kerítésen ahogy kimentem, ugye be is jöttem. Csak bent kiderült, hogy hármunkat már lejelentettek... Azaz bejelentették, hogy eltűntünk. Mind a hárman épségben bejöttünk, mégis bevittek minket a fogdába. Hiába mondtuk, hogy csak a másik századnál voltunk kártyázni. Az a tiszt, aki kijött a bárba, nem látott meg, de hiába tagadtam ... Ez vasárnap este volt. Hétfőn reggel azonban kiengedtek minket és hétfőn este már megint kiszöktünk. Megfogadtam ugyanis, hogy a laktanyában nem vágatom le a hajamat. Szépen elmentem a főutcán a fodrászhoz s tisztességesen lenyírattam a hajam. Aztán ismét piáltunk, de takaródéra bejöttünk. Én lefeküdtem, mert éreztem, hogy rosszul vagyok. A sok szesz nem használt. Meg sorozatban halmozódtak a dolgok. Éreztem baj lesz. Közben kaptam a melóért — a krumpliszedésért —ezerhétszáz forintot. Megint dobbantottunk, de most rosszul csináltuk. Azt hittük, minden sikerül? Azon az éjszaka két nőnél is jártam, a másodiknál ébredtem reggel háromnegyed hétkor. Tudtam, ebből nagy balhé lesz. Fogtam gyorsan egy taxit, s a laktanya elé hajtottam, de először nem mertem kiugrani, mert éppen akkor jöttek a tisztek befelé. Amikor kicsit tisztult a levegő, kiugrottam a kocsiból, s a második kapun szinte betörtem. Sejtettem, a kapunál álló katona nem fog feltartóztatni. Bejutottam hát, a lebukást mégsem lehetett elkerülni. Amikor kétségbeesésemben berontottam a laktanyába, még alaposan be voltam szíva . . . Józanul nem mertem volna ezt megcsinálni. A századparancsnok természetesen kiléptetett. „Na, most mesélje el, hogy hol volt?” — kérdezte. Megmondtam az igazat. „Két nőnél voltam és elaludtam ..De a kisördög bennem volt és folytattam: „Úgyis rég le akart csukatni, most itt az alkalom”! Ezt nem lett volna szabad mondanom. Ettől a főnök felkapta a vizet. Teljesen begurult. Mind a hárman kaptunk tíz-tíz nap fogdát. De ez semmi. Kikötötték, hogy a fogdát december 23-tól január 3-ig kell letöltenünk. Ennél nagyobb kiszúrás nem lehetett volna. Se karácsonyra, se szilveszterre nem mehettünk ki... 21
