Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Simonyi Imre: Túl a reményen: Vers a reménytelenségről: versek
SIMONYI IMRE TÚL A REMÉNYEN Még az sem ilyen társtalan akinek hites társa van, — még az sincs ilyen egyedül, akinek banda hegedül s utolsó rozsdás garasán utolszor tel meg a pohár. Vagy barlangján a remete, akit az otthon melege nem öntött nyakon még sosem, se langyosan, se hűvösen, vagy vándor kinek bocskora nyomát s hírét az út pora belepte rég. — Ily hontalan még a rongyos boldogtalan koldus sincs, kinek nem jutott, hol meghúzódhat; egy sarok, — vagy az eltévedt szerelem amely egy szívből útrakel s kutat, bolyong csak tétován és egy másikra nem talál. — Hol nem lelsz hívet, csak papot: a templom sem ily elhagyott, s mint lélekben honnét a hit kihalt — rekedten átvisít az üres padsorok között az orgona elnyűtt, törött hangja, mint lelkiismeret, ha feljajdul, hogy tévedett, és bűnök végtelen sorát zúgják megvadult orgonák és a falak reménytelen kongnak már minden értelem nélkül Crédót, Ágnus Deit, — s mint vezér, ki csatát veszít; az Úr is tehetetlenül az oltár mögé menekül. — Ámde ember, túl a reményen álljad a sorsod kevélyen, mert ember az, ki emberül áll sors ellen s úgy istenül a maga módján és teremt magafaragta hangszeren nótát; — kedvére úgy mulat és fejszéjével vág utat, s renghetnek tornyok, istenek; egy papírlapra ró hitet, — hitet, merészet, lázadót és nem nyálkás alázatot hirdet. — S soha nem békülő a kufárok közt szétütő, mint az a Régi-Ostoros — s a rongyosok közt lelket oszt; kit rongyaiból nem ereszt a maga-ácsolta kereszt. 1944 VERS A REMÉNYTELENSÉGRŐL Valaki egyszer rádköszön a túloldalról, — elmenőben utána nézel tétován s motyogsz valamit, — ismeretlen gondolod, biztos tévedett, összetévesztett valakivel, aki talán hasonlít rád, szemöldöke épp úgy ível, 5
