Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Krupa András: Két "ponyvaballada" Békés megyéből
A Vadász és lánya ballada nagybánhegyesi változata csak kisebb vonatkozásban tér el a Vargyas Lajos által közzétett szövegtől. Míg az utóbbiból már az első versszakban megtudjuk, hogy a vadász a lány apja, a nagybánhegyesiben — mint a legtöbb változatban16 ez csak a végén derül ki, s ugyancsak elhellgatja a lány, hogy miért jött az erdőbe. Ezáltal drámaibb hatást vált ki. Farkas Andrásné azonban úgy érezte — epikus alkat lévén —, hogy homály fedi a cselekmény indítóokát, ezért a befejező versszak eléneklése előtt értelmező magyarázattal egészítette ki a ballada szövegét. Noha a feljegyzések mennyisége nem tükrözi, de az a tény, hogy a hazai szlovákok körében is elterjedt, mutatja, hogy népszerű lehetett az új balladák kedveltségi szintjéhez viszonyítva is. Ezt alátámasztják a viszonylag kis földrajzi területet felölelő háromszéki adatok is: a magát legnagyobbnak nevező gyűjteményben 14 változata található.17 A Békés megyében fellelt ballada egyúttal egyik láncszemét jelentheti az újtípusú balladáknak „az Alföld felől a folyó völgyek mentén Erdélybe” való benyomulása folyamatának is.18 Mind a két általam közölt ballada dallama — melynek magnetofonszalagról való lejegyzését Sárhelyi Jenő végezte el19 — rokon az ismert és kinyomtatott dallamváltozatokkal. A rokon vagy majdnem azonos hangzásuk részben az elterjedés gyors ütemét, részint a származás közös forrását látszik igazolni. E balladáknak viszonylag rövid intervallumban történő elterjedését egyfelől nyomdai termékként való aránylag egyidejű országos árusításuk, másfelől a balladaéneklésnek még aktív, élő volta (summások, vándormunkások stb.) okozhatta. A szlovákok — mint kétnyelven beszélők — a magyar népballadák közül mind az „archaiku- mot”, mind pedig a „nóvumot” egyaránt átveszik (ez észlelhető a folklór más vonatkozásaiban is). Ugyanis számukra akár az archaikum (pl. Fehér László-ballada), akár a novum (azaz a tárgyalt két ballada) egyszerre, egyidőben jelent újdonságot. Ennek következtében — mint a bevezetőben írtam — az adatközlők remekül visszatükrözik azt is, hogy egy adott időben mit énekeltek a magyarok. A szinte lázas átvétel azért következhetett be, mert az érintkezés frissessége, valamint mindenfajta újnak az utánzása ezt rendkívül elősegítette. Mindez persze tanúság egy nemzetiség befogadó, adaptáló minőségéről és mennyiségéről is. Az effajta átvételt nem kell feltétlenül kulturális asszimilációnak tartanunk! Különösen nem a századunk 30-as éveiig, mert ezidőben már, ill. még a kétnyelvű népi kultúra virágzik. Nagybánhegyesen nemcsak ekkor, hanem még sokkal később, az 50-es években is spontán, természetes módon él a szlovák nyelvű népdaléneklés — a magyar nyelvűvel együtt. A század elején kialakuló új Ízlésvilág is befolyásolhatta az e típusú balladáknak a szélesebb körű ismeretét. Ez az új ízléskövetelmény váltja ki többek között a műdalok szeretetét vagy pl. a népi díszítőművészetben (hímzésben) a túlburjánzó tarka színeknek napjainkig tartó kedvességét. De szerepet játszik a nép újító hajlama is, mely mindig is jelen volt a népi alkotó folyamatban. „Újat” éreztek a ponyvairodalom által kínált megdöbbentő rabló- és gyilkosságtörténetekben, a szentimentálisán tragikus szerelmi históriákban s az álnépies témákban (vadász, erdész stb.). A népi ízlés- és igényváltásban ezek is jellemző tényezőkként értékelhetők. Ezen balladák sajátosságaihoz sorolhatjuk tehát, hogy időben és térben viszonylag gyorsan terjedtek el, és hogy a félnépi, ill. a ponyvairodalom folklorizációjának az eredményeként egyfajta „új” népi esztétikai és ízlésszemléletet árasztanak. Voltaképpen ezáltal válhatott ez a két ponyvaballada is szinte az egész magyar nyelvterületen az élő népi folklór szerves alkotó részévé. A GRÓF ÉS AZ APÁCA w ■J MJIPrljJM MJ-E Amott a HfcgijUto - ►ol a» vóWjjbe nedw at — (ML Itta* három ^ J I d «1 1 J ** 1 ol gj. ^ gróf- {í - úti Vi cSoW-va. - Won ha.- iá 109
