Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Fehér Zoltán: "Negyvennyócba szürke lovon érkezett egy ember a faluba": egy kétnyelvű falu történeti néphagyományai
FEHÉR ZOLTÁN „NEGYVENNYÓCBA SZÜRKE LOVON ÉRKEZETT EGY EMBER A FALUBA" — Egy kétnyelvű falu történeti néphagyományai — Néhány éve a felfedezés örömétől ragyogó arccal jött hozzám egy falumbeli asszony. „Gyűjjön, tanító úr, nézze meg, mit talált a vöm a meszes gödör ásásakor. Egy csontvázat. Nyilván katona lehetett, mer a bajnétja ott van a hasán.” No, ha bajnétja van, akkor nem túl régi a sír — gondoltam. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor megpillantottam a meszes gödör alján sárgálló csontokat. Legalább kétezer éves lehetett a „bajnétos” vitéz. Bronz fegyvere, az egyetlen melléklet, menthetetlenül málladozott medencecsontján. Közelében viszont még vagy két három csontváz volt kivehető. „Valószínűleg szarmata temetőt találtak” — mondta régész barátom, miközben följegyezte bejelentésemet. Az esetből az anakronisztikus „bajnét” főnév mégis tanulságos. Ezzel a szóval ugyanis akaratlanul maga a felfedező datálta a lelet korát. „Régi”, tehát második világháborús, ha „nagyon régi”, a „nagy háborúból ’’való. Móra Ferenc számtalanszor találkozott hasonló esetekkel. A hun vagy gepida ,,vajz”-okat a „szögedi nemzet” fiai nagyon gyakran „komenista” formájúnak nézték, mert az akkori közelmúlt történeti tapasztalatai alapján a fehér terror áldozatainak tartották őket. A „legeslegrégebbi” események „még Kossuth apánknál is régebben” történtek. Hát csak eddig ér parasztságunk emlékezete? Tudunk népekről, amelyeknél máig élnek a hősénekek, ahol a „történeti tudatformálás” nemcsak az iskola, hanem a család feladata is. A nemzeti identitástudat gyökereit a családdal, a szűkebb pátriával való azonosulás kezdeteiben kell keresnünk. Nem ember a mongol előtt, aki hét ősét fel nem tudja sorolni, s a mi gyermekeink gyakran a nagyszülők nevét sem ismerik. A falu népe évszázadokig a történelem alatt élt. A társadalmat alapvetően igazságtalannak tartotta, de úgy érezte, nem az ő feladata rendet teremteni. Egy fajta, sajátságos, lokális beállítottságú történeti tudat minden falu kollektív memóriájában létezik. „Parasztságunk történeti tudata összetett — írja Katona Imre; bizonyos ismétlődés, hősei ábrázolásában viszont aktualizálás is megfigyelhető. Választott hősei sűrített, tipizált ideálok, mint ahogy egész időszemlélete is sűrítő .[tömörítő jellegű és feltűnően természetközeli. A költői műfajok sem követik az idő tényleges múlását, hanem csak nagy átfogó képekben ábrázolják a különböző korszakok főbb jellemzőit. Sokkal több a nemzetközi, mint a nemzeti-helyi vonás bennük. A kötetlen formájú visszaemlékezések a meglepő részletek mellett vágyképeket és ellentétpárokat is rejtenek.” Bátyai néprajzi gyűjtéseim során számos történeti emlékezést és mondát sikerült tisztes korú emberektől lejegyeznem. Ezekből mutatom be itt a legérdekesebbeket. Igyekszem őket összevetni levéltári adatokkal és már közreadott szövegekkel. Érdemes, egyébként, itt a históriai emlékek iránt kutatni, hisz már a falu neve is egy, a történelemmel kacérkodó találóskérdés feladására csábítja az öntudatos bátyait. „Melyik a környék legöregebb községe?” — tették föl nekem is a kérdést idekerülé- semkor. „Természetesen Bátya, hisz ez még Öregcsertőnek is bátya.” 90
