Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Gráfik Imre: "Olyan az élete, mint a hajóhúzó lóé...": adatok a dunai hajózás folklórjához
A Jánoska-eresztés voltaképpen egy vízi körmenet volt ..........A színpompás vízi felvonulást a partokon nagy tömeg várta, kísérte és nézte végig. A Jánoskát hozó komp a Pandúr-szigetre menő hídig jött, egy kört eveztek vele, aztán kikötött. A szobrot partra vitték (ez néha el is maradt) és rövid üdvözlő beszédek után, melynek lényege a molnárok, a vízenjárók éltetése, a védszent iránti hála kifejezései voltak, a szigeten általános mulatság kezdődött. A Jánoskát pedig szép csendben visszavitték a kápolnába, ahol aztán a Jánoska-eresztést követő hét napon ájtatosságokat tartottak. Az ünnepélyt befejező mulatozásra jól felkészültek. A vfzenjárókat felállított sátrak, csapra- vert hordók várták. A halászok napokkal előre gondoskodtak a „János-napi halpaprikás” számára megfelelő, közepes nagyságú halakról. A János napi halpaprikást a legtapasztaltabb halászok készítették és megvendégelték vele a Jánoska-eresztésen részt vevő polgármestert, városi vezetőket és esetenként a litániákat tartó lelkészeket . . .Az ünnepség hangsúlya a díszes felvonulásra, a vízenjárók éltetéséből álló üdvözlő beszédekre és az egész éjszaka tartó mulatozásra esett. Ezt bizonyítja a Jánoska-eresz- téssel kapcsolatos, széliében ismeretes egyik eset is. Egyszer a szobrot visszavivő molnárlegények útközben kiszálltak inni egy pohárral a Pandúr-szigeten. Amikor fizetniük kellett volna, kiderült, hogy nincsen náluk pénz. A legények a szobrot, a Jánoskát zálogba tették. Másnap váltották ki a módos molnárgazdák és vitték vissza a kápolnába. Egy másik, már kevésbé elterjedt monda még jobban alátámasztja a vízenjárók mulatós kedvéről mondottakat. Eszerint az egyik Jánoska-eresztéskor annyira felöntöttek a garatra, hogy a szobrot vízbeejtették és csak nehezen tudták kihalászni. Ebből a motívumból fejlődött aztán az a vélekedés, hogy a Jánoska-eresztéskor, az ünnepély végén a szobrot a vízbe dobják és csak másnap halásszák ki.” A közlemény szerint Baján az utolsó Jánoska-eresztést 1941-ben tartották. A Duna alsó folyásáról Muhi János adott hírt a védőszent ünnepéről: ,,A bezdáni hajósok minden évben nagy ünnepélyességgel ülik meg védőszentjüket. Nepomuki Szent János ünnepét. Május 16-án kisereglenek a vízre, gyertyákat gyújtanak, tűzijátékot rendeznek és díszes koszorút dobnak a vízbe, hogy a nagy Szent, aki ismeri minden víziember lelkét, kegyesen őrködjék a végtelen vizek utasainak élete felett.” A hajóvontatással foglalkozók mindennapi életükben, köznapjaik teendőiben nem különböztek lényegesen a paraszti társadalom többi tagjától, szokásaik, hagyományaik persze leginkább a hajósokhoz közelítették őket. Talán csak a komáromi szekeresgazdák élete mutat némi eltérést, azaz inkább színeződik a virágzó kereskedőváros polgárosodó attitűdjével. A szekeresgazdák, rendhagyó, s kiemelkedően ünnepélyes szereplése a közélethez kapcsolódott, s a rendkívüli alkalmakkor kivonuló, pompás öltözetű, lovas bandérium- juk parádézásában nyilvánult meg. Díszes viseletűket már az 1898-ban megjelent Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben felső-magyarországi kötete is ismertette: „Prémes kucsma, melyet sas vagy kócsagtoll díszít, panyókára vetett széles ezüst lánczon függő nyusztprémes dolmány, sújtásos mándli, filigrán mívű ezüstgombos bársonymellény, magyar nadrág és ráncba szedett kordován csizma teszi a ruházatukat. Természetes, hogy díszruhájuk mellől a nagy taralyos sarkantyú és az ősi széles pengéjű fringia sem hiányzik. Egész öltözetük sötét színű posztóból készül. Rendes körülmények között a szekeresgazda filigrán mívű ezüstgombokkal megrakott bekecset, ezüst gombos mellényt és magyar nadrágot visel. Télen-nyáron ez a ruhája.” Kecskés László szerint a komáromi szekeresgazdák egészen a második világháborúig megtartották ezt a viseletét, melyet őseik évszázadokon keresztül hordtak. A komáromi szekeresgazdákról a szájhagyomány úgy tartja, hogy jól beszéltek latinul. E feltételezést egyes külföldi utazók korabeli feljegyzései igazolni látszanak, 39
