Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Nagy Mari - Vidák István: Egszi és sirtek: a nemezkészítés mongol és tuva hagyományai
zel megöntik a kész nemezt és a sátor nyugati falához támasztják száradni. Mongóliában a nemez neve eszgi. Egy-két nap alatt teljesen megszárad. Szabása, varrása, tűzéses díszítése még hátra van. Ez befejezettséget, szépséget és további erősséget ad neki. A tűzött, mértanias minta szintén csak a mongol nemezek sajátossága. Az ily módon készített nemezek alkotják a sátorfa vázának a borítását. Hasonló módon készült kalpag, csizma, nyeregtakaró, izzasztó, zsák, sótartó, téli harisnya. Néha télen a bárányok gyapjából is dolgoznak az asszonyok, bent a sátorban csak a kezüket használva a tömörítéshez, ha gyerektakaróra, pokrócra van szükségük. (A mongol nemezkészítés leírásában Róna-Tas András professzor tanulmányát használtuk fel.) TUVA NEMEZKÉSZÍTÉS Munkamódszerében megegyezik a mongolokéval. Pjotr lljics Karalkin leningrádi kutató éveket töltött a mongolok körében és több olyan, ezzel kapcsolatos szokásra bukkant, amely ez ideig ilyen teljes formájában csak itt maradt meg. Az alábbiakban az ő leírását követjük. A nemezkészítés rendkívül munkaigényes és összetett folyamat,ezért a tuva pásztorszállások lakói gyakran éltek a kölcsönös segítségadás, a kaláka lehetőségével. Egy család nem mindig tudott megbirkózni e feladattal. A nemezkészítés kezdetéről a szállás minden lakója tudott. A nemezkészítéshez az emberek vidám, emelkedett hangulatban készülődtek, tréfálkoztak, vidám történetekkel szórakoztatták egymást. Senki sem késhetett el. A későnjövőket azonnal hideg vízzel öntötték le, illetve ha a közelben folyó vagy tó volt, vízbe dobták őket. A véletlenül arra járó vagy arra utazó embereket szintén leöntötték hideg vízzel. Adatközléseink külön kiemelik azt a tényt, hogy mindenkit leöntöttek vízzel, illetve hogy mindenkit megfürösztöttek— rangra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül;— épp ezért az idősebb korú emberek, akik már jól ismerték ezt a szokást, maguk mentek oda a nemezelés színhelyére és maguk tették a fejüket a hideg víz alá. Úgy hitték, hogy a hideg vízzel való öntözésre azért van szükség, hogy jó,tömör legyen a nemez. Ennek kapcsán az a közmondás is járta, mely szerint ,,a gyengén locsolt nemezből nem lesz jó nemez”. A nemez hengerlése előtt a ló gazdájának csészében tarhót adnak, amelyet az apró cseppekben a lóra permetez ki, a fejétől a farkáig. A maradék tarhót maga a ló gazdája issza ki. Ezután azon az úton, ahol a ló elhalad, a többiek borókafenyőt égetnek. A kész munkát gondosan megvizsgálják és az egyenetlenségeket kijavítják. Abban az esetben, ha igen nagy egyenetlenségeket fedeznek fel, a mester —• mindenki nagy derültségére — ironikusan kijelenti, hogy a munkát végzők, duk szalcsir között gyermekváró is akadt. A nemezkészítés végeztével a gazda örömében megvendégeli a munkában közreműködőket. A gazda—a munkában résztvevők számától függően — egy vagy több juhot is levághat. A főzés után a juhhúst a következőképp osztják szét: a juh hátsó részét a zsírfarokkal együtt, valamint a négy lábat és négy bordát annak a mesternek adják, aki a gyapjú szétterítését végezte (usz kizsi), illetve annak, aki megmutatta, hogy kell szétteríteni a gyapjút. A mester, az usz kizsi, a neki adott húsmennyiséget a saját belátása szerint osztja szét a nemezkészítésben résztvevők között. A juh szegyét a gazda a ló tulajdonosának adja, míg a nyakcsigolyák ahhoz a pásztorhoz kerülnek, akinél a levágott juh legelt. A hús átadásakor, illetve átvételekor köszönetnyilvánítások és jókívánságok hangzanak el, pl.: „legyen a nemez is olyan erős, mint a juh nyaka”. 28
