Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - Kardos G. György: Római pillanatok: útirajz
csak reggelizni akart. Az egyik felügyelő megfenyegette az ujjával, nagyobb baj nem történt. Rosszabbul járt viszont az a kopott kis vidéki plébános, aki zárórakor, amikor már mindenkit kitereltek a székesegyházból, még egy ideig bújócskát játszott a felügyelőkkel. Hol az egyik, hol a másik oldalhajóban tűnt el, egy kicsikét még imádkozni szeretett volna. Azután elkapták. A felügyelők nem sokat teketóriáztak a kopott kis plébánossal, két oldalt karon ragadták, valósággal a levegőbe emelték, úgy tették ki a kapu elé. A kopott kis plébános nagyot sóhajtott, az égre nézett, valószínűleg ő is arra gondolt: Sí Christus vidisset. A Vatikánnak is vannak hétköznapjai. Valaki elmesélte nekem, hogy egy nyitva felejtett kapun át betekinthetett a pápai rezidencia udvarára. Svájci testőrök lézengtek a pápai hordszék — a sedia gestatoria — körül, az egyik ugrókötelezett a hordszék hevederével. Azután megjelent a pápa, kíséretével, a famiglia pontificával. A Szentatya barátságos mosollyal üdvözölte a testőröket, az egyiket vállon veregette és kérdezett tőle valamit. A testőr elpirult, látszott, hogy a Szentatya valami huncutságot kérdezett tőle. A pápa azután elhelyezkedett a hordszéken, a testőrök felemelték, a pápa még mondott nekik valamit, a testőrök mosolyogtak. A pápa is mosolygott. Azután elindult a menet s a pápa már nem mosolygott. A hordszéken mozdulatlan fenséggel már a Pontifex Maximus ült, s két ujját lassan a magasba emelte. S néhány perc múlva Szent Péter terén, ahol a zarándokok ezrei várakoztak, elemi erővel tört ki az ujjongás: II Papa!. .. II Papa!... S megszólaltak az ezüst harsonák: Tu es Petrus!... A zarándoklatokkal a Vatikán jelentős bevételre tesz szert. Jegyet kell váltani a nyilvános audienciára és fizetni kell, hogy egy reflektor néhány pillanatra megvilágítsa a S. Maria di Loreto oltárát, vagy Michelangelo Mózesét a San Pietro in Vincoli templomban. A Péter-fillérekből részvényeket vásárolnak, ezeket a részvényeket páncél- szekrényekben őrzik a Banco di Santo Spirito vatikáni székházában, melynek homlokzatán az imádkozó Szűzanyát neon-dicsfény veszi körül. A zarándokok hitét azonban semmi sem ingatja meg. A Lateránban talpig feketébe öltözött szicíliai asszonyok zokogva és térden kúszva teszik meg az utat Pontius Pilatus palotájának lépcsősorán, amelyet Szent Heléna, Nagy Konstantin anyja hozatott Rómába. A faburkolatú lépcsőkön apró rézhengerek mélyednek a márvány alapig, pontosan azokon a helyeken, ahová Krisztus vére csepegett. A zarándokok kendőiket belemártogatják a lyukakba, így viszik haza magukkal Krisztus kétezer éve megalvadt vérét, a kendő azután féltett ereklye lesz Palermóban vagy Montevideóban, a festett gipsz Mária szobrok talapzatán. Róma repülőterére — az Aeroporto Leonardo da Vincire — a nap minden órájában érkeznek repülőgépek külföldi zarándokokkal. A zarándokok oldalán japán fényképezőgépek lógnak, kezükben tax free zacskókat szorongatnak. A zakók hajtókáján korong alakú jelvények tanúsítják, hogy viselőik nem pastaasciuttát enni jöttek Rómába. Találkoztam már libanoni, malaysiai, afrikai, sőt japán zarándokokkal is, egyszer pedig amerikai zarándokokkal sodródtam a nyilvános audienciára. Jelvényeiken ezt a feliratot olvastam: Új házasok zarándokútja, ami elég furcsa volt, mert csupa idősebb férfiból és nőből állt a csoport, csupán a papjuk volt fiatal és nagyon vidám. És ő is viselte reverendáján a jelvényt: Új házasok zarándok útja. Audiencia után légkondicionált autóbusz várta az amerikai zarándokokat, és engem is hívtak, hogy menjek velük. Különösen a papnak tetszettem. Nem mentem velük, mert nem tartottam zarándokhoz méltónak a légkondicionált autóbuszt. Én inkább azokat az első zarándokokat választottam példaképül, akik már a hetedik évszázadban megjelentek Rómában, s még a skandináv királyságokból is az Apostolok lován érkeztek, rongyos iszákjaikban északi szentek foggyökereivel. Ha jól kiléptek, három hónap alatt elérték a várost. 20
