Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - Nemere István: Minden rendben: elbeszélés

M. valamilyen vállalatnál van. Természetesen —vezető állásban, „A szabadságomat külföldön szoktam tölteni” — és rámosolyog szexbomba feleségére. Annak idején a legszerényebb, legcsendesebb fiú volt, szavát sem hallottuk hetekig. A tanárok se gyakran. Ma este ő az egyik főszereplő — éjfél után négyszáz viccet mesél el egyhuzamban, ő a társaság középpontja. Mintha megnőtt volna az elmúlt tizenöt évben.

D. közöttünk az egyetlen, aki tanár lett. Most ugyanabban a gimnáziumban tanít, régi tanárainkkal tegeződik. Estefelé kihívom az udvarra, négyszemközt beszélgetünk. „Nem bírom már sokáig, öregem. Az iskolákban gengszterizmus dúl, a tanárnak még a testi épsége is veszélyben forog ... És mi hittük akkoriban, hogy rosszak vagyunk . . .? A mai diákok ezerszer rosszabbak. Sokszor olyan ideges vagyok, hogy .... Nézd a kezeimet.... Kisváros, mindenki ismer mindenkit. És mindenki rokona valakinek. Az osztályozás is pofára megy”.

L. menedzser lett. Mikor a foglalkozását kérdezik, erre is ezt válaszolja. Elintéző-em- ber. Rámenős lehet. Mindent rábíznak a vállalatnál, állítja. Építőanyagot, kiutalást, segélyt, jutalmat, szabadságot, fizetésemelést, bankhitelt...? Élintézi. Most is elemében van, a helybeliekhez szól: „No, kinek mit intézzek el .. .?”

R.volt a legjobb franciás. Hosszú órákon át vitatkoztunk annak idején filozófusokról, írókról, művekről, a világ sorsáról. Most kopaszodik, leégette a nap. Útépítő technikus. Tizenöt éve tipikus entellektüel volt, finom gondolkodó. Most csak a mú'utakról beszél.

D. sem említi családi bajait, vidámnak tetteti magát. Mint mindegyik. Senki félszóval sem szól halálról, betegségről, válásokról, tragédiákról. Természetes. Természetes . . .? Talán igazuk van, nem azért vagyunk itt, hogy egymás magánéletében vájkáljunk. Tehát meséljünk csak tovább. Minden rendben, nem ...?

Senki sem beosztott. Mindenki főnök. A harmincból talán csak hárman vallják be, hogy nem másztak fel magas polcra. A többiek rövid életútjuk elmondását így fejezik be: „most raktárvezető vagyok” — „húsz ember van a kezem alatt” — „én vagyok a góré helyettese”. Ami a legszembetűnőbb: nyíltan, dicsekedve mondják, milyen keveset dolgoznak, hogyan kerülik a munkát, hogyan lehet náluk kifizetődőén lógni, mégis sokat keresni.

Idegen nyelveket csak ketten tanultak meg. Külföldön majdnem mindegyik volt. Mellém ül M. és halkan meséli baját: „A városi tanácsnál dolgozom. Az emberek többsége a mi viselkedésünk és tetteink alapján ítéli meg az egész vezetést, még az ország vezetését is. No hát, éppen ezzel nem tudok megbékülni. Talán érdekel a dolog — az sem baj, ha megírod ... Néhány éve megüresedett nálunk az igazgatási-lakásügyi osztály- vezetői állás. Pályázatot hirdettek az újságban. Az ország túlsó végéből jelentkezett egy középkorú illető, egy másik városi tanácsnál ugyanebben a munkakörben dolgozott. Senkinek sem tűnt fel nálunk, miért akar onnan olyan gyorsan elkerülni, még a felmondási időt sem várta ki. Nálunk persze rögtön lakást kapott, elhozta a családját is. Az első évben semmi baj nem volt vele, aztán egyre többen kezdték suttogni a városban, hogy a lakásokat pénzért osztogatja. A kiutalásokat ...Közbeszéd tárgya lett, hogy az osztályvezetőnél húsz-harmincezer forintért lehet lakást „szerezni”. Ennek ellenére évekig semmi sem történt, senki nem vizsgálta az ügyet. Egyszer aztán valaki — akinek szintén lakást szerzett — bevitte neki a hálapénzt és négyszemközt átadta a tanácsi irodában. A bankjegyek számát már előzőleg felírta és a tanácsról rögtön a rendőrségre ment. Képzeld, milyen híre lehetett már az osztályvezető elvtársnak, ha a rendőrség azonnal kiszállt és átkutatta előbb az irodáját, majd jelenlétében a lakását is. Találtak egy csomó pénzt, de nem egyeztek a számok ... Az valahogy senkinek sem jutott eszébe, hogy a tanács mellett van a posta is, meg az OTP épülete is, az osztályvezető két perc alatt feladhatta ezt a pénzt valamelyik rokona —vagy akár önmaga — címére. Ná30