Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - MŰHELY - Lengyel András: Gregus Máté a "publicista": egy esettanulmány vázlata

vitacikkét így is zárta: „Majd máskor többet, most már mennem kell kukoricát törni, mert az idő kiderült.” (Haragszik a paraszt-faló. Vásárhelyi Reggeli Újság, 1915. szept- 26.)

A világháború évei természetesen az ő élethelyzetét, tevékenységének lehetséges körét is megváltoztatták. A nagy lehetőségek kora, amely tevékenységét addig lehetővé tette, elmúlt, a praktikus, nagy üzleti érzékű szervező azonban nem hallgatott el benne. Bár most már, főleg közvetlenül a háború után, elsősorban azzal az állásponttal kellett hadakoznia, hogy a „paraszt bírja”, meg lehet adóztatni (Az önérzetes városi tanács. Közérdek, 1920. jan. 16.), a kibontakozást is kereste. Kereste azokat a tevékenységi pontokat, amelyeknek a racionalizálása hatékonyabbá tehetné a munkát, amelyek rendbetétele megszabadítaná a termelő embert s a termelést a fölösleges terhektől. 1920. február 14-én pl. a Tanyai ember baja címmel arról írt cikket a Közérdekbe, hogy „a városi tanács a közlekedési nehézségek miatt a pusztai passzus-írási hivatalokat megszüntette.” Gregus, megtudván e hírt, azonnal rámutatott, ez a rendelkezés komolyan fékezi a termelést, felesleges időveszteséget és költséget okoz. Ezért azonnal javaslattal is élt: „Bízzon meg a t. tanács Kutason is, meg Kardoskúton is egy-egy kisgazdát, akad akár hány, aki elvállalja a passzus-írást, vagy ha a városháziak kisparaszttal kollegalitásba nem akarnak keveredni, akkor bízzon meg a t. tanács egy- egy ottlakó néptanítót; ezek diplomás emberek. Ha rájuk lehet bízni a gyermekek tanítását és nevelését, úgy szinte azt is, hogy az emberekről anyakönyvet vezessenek és a házasságkötést is rájuk merik bízni: talán a négylábúak lajstromozását is egész bizalommal a hatáskörükbe lehetne utalni.” (Tanyai emberek baja. Közérdek, 1920. febr. 14.)

Ez időben már egyre inkább érzékelte a belterjes gazdálkodás általánossá tételének szükségességét is. A mások által javasolt zöldségtermelés bevezetésével szemben azonban ő régi ötletét, a tésztagyártást, a termelt búza helybeli feldolgozását és exportálását javasolta gazdatársainak. Gondolatmenete megintcsak nagyfokú racionalizmusról s helyismeretről árulkodik. Ő ugyanis nem értett egyet azokkal, akik „mindenáron, még a búza helyett is zöldséget akarnak termelni”, mert — mint írta — a „konyhakertészet, ha az idő rászolgál, sokat terem és ha túltermelés nincs belőle, igen jövedelmező, azonban ha mindenki azzal foglalkoznék, könnyen beállhatna a túltermelés. A nagy tömegben való zöldségtermelés tehát csak akkor volna helyén, ha azt hosszabb ideig való eltartásra el lehetne készíteni, konzerválni, amire azonban egyelőre gondolni sem lehet.” (Gyártsunk tésztát! Közérdek, 1920. febr. 27.) Ezért, esetleges megoldásként javasolta a méhészetet, a tehenészetet, a baromfi- és sertéstenyésztést, mint amelyek nyereségesek lehetnek. „De — folytatta — a felsoroltakon (kívül) van nekünk egy (különlegességünk): ez a mi búzánk, a világ legjobb búzája. Ennek minden szeme aranyat ér, ha azt ésszerűen kezeljük és értékesítjük." A vásárhelyi búzából, vallotta, „a legszebb és legjobb tésztaneműeket lehet előállítani; olyanokat, amelyek úgy a hazai, mint a külföldi fogyasztók legkényesebb igényeit is kielégítik. A tészta készítéséhez pedig minden asszony ért, mert az asszony nem adja addig férjhez a lányát, míg a méteres átmérőjű levéltésztát papír vékonyságúra elnyújtani nem tudja; csigát, laskát s egyéb levesbe való tésztát, tarhonyát csinálni, fölhasadt kenyeret, foszlós bélű fonott kalácsot, pántlikás fánkot, pillangós rétest sütni nem tud. Tehát ahány ház vagy tanya van a határban, annyi tésztagyárunk van nekünk." Majd így folytatta: „A mi áldott határunkban terem annyi búza és hozzá van annyi tojás, hogy ha mi azt tésztává feldolgozzuk és feldolgozva magunk visszük piacra, akkor nem kell kérdeznünk, hogy mit dolgozzunk? Mert ez a nagy határ, amely eddig a nyers termelés színhelye volt, a tésztakészítéssel egyszersmind nagy iparteleppé is válnék és találnánk dolgot valamennyien ha még egy81