Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény

lálhattam volna. Míg rendeztem horpácsi kastélyának könyvtárát, közjogi kutatásaim alapjait vethettem meg.

— Akárcsak én a rendben . . .

— A rendben? — és Hajnóczy megállt, először, mióta elhagyták a palotát.

— Anyám a ferencesekhez adott, bár minden porcikám tiltakozott ellene. A kényszer diktálta így. S később alig szabadulhattam . . .

— Ebben az országban vagy van minden személyes érdemtől mentes címe és pénze az emberfiának, vagy nem mondhatja magát büntetlenül szabadnak.

— Ha nézetét részint osztom is, de ily sötétnek nem ítélem helyzetünket — mondta Martinovics.

— Sötéten? Az a nemzet, mely címeken és képeken bámul, barbárok módjára üres pompában és ceremóniákban gyönyörködik, a maga alkotta bálványokat imádja, főpapoknak és főnemeseknek, de nem a törvényeknek tanúsít tiszteletet, az nem is nemzet. Félénk, nem szabad, de nem is érdemli meg, hogy szabad legyen. Maradjon csak az osztrákok gyarmata. Kegyelmed ámbátor láthatja enyhébbnek a helyzetet, hiszen nem él itthon.

Martinovics indulata felfelé nyomakodott:

— Minden külországi utam során azt kutattam, miként lendíthetnék hazai állapotainkon.

— Nem akartam megbántani Martinovics uram, de amit a kerületi tábla bírájaként, majd szerémi alispánként tapasztaltam, s mire oklevelek, birtokiratok megtanítottak, az letaglózó. Vagy kiterjesztjük 40 ezer nemes jogait ötmillió nem nemesre, parasztra, katonára, keresztény felekezetre, vagy maradunk, ami vagyunk, Európa faluszéle. Hiszen e jogok ember mivolta okán bárkit megilletnek, kit anya szült. S mindeme jogokból a 25 év után először 1790-ben összeült országgyűlés semmit, de semmit nem orvosolt.

Hajnóczy megállt. Szép este volt, szemközt álltak a várheggyel.

— Martinovics uram mikor látott utoljára jobbágyfalut Magyarországon?

Martinovics tűnődött: vallja be, hogy még szerzetes korában? Akkor már kisebb

hiba, ha hallgat.

Hajnóczy a hallgatást beismerésnek vette, s nekilódult:

— Egy jobbágytelekhez 24 hold szántó, 12 kasza föld, egy hold belsőség tartozik. De hány és hány fél és negyedtelek van már, mely csak töredéke ennek. A zsellérnek pedig nincs is belső udvara. Szerzeményeit a jobbágy megtarthatja, ha azokat gyerekei öröklik, de hagyatékának egyharmada urát illeti, s végrendelet híján az egészre is szert tehet. Egyébiránt a jobbágytelek és tartozékai ura tulajdonát képezik. A jobbágy köteles minden mezőgazdasági terményének kilencedrészét urának, tizedét a papnak beszolgáltatni. Eltartja a plébánost, az egyházfit, a jegyzőt, a mezőbírót, a csőszöket és a falusi szolgákat. Köteles urának igás és kézi napszámot, fuvart szolgáltatni, házadót fizetni, az erdőről fát szállítani, három napot vadászaton hajtőként tölteni, tyúkot, tojást, szalonnát, borjúnak harmincadrészét beszolgáltatni, pálinkaégetésért vagy úrnője házassága esetén fizetni, hadiadót fizetni, utat építeni, újoncot állítani. A jobbágy cserébe közhivatalt nem viselhet, idegenek és földesura ellen pert nem indíthat, úgymond vétkei felett a földesúr még akkor is ítélkezhet, ha ezen ügyben maga az úr is részes, netán vétkes. Sötéten ítélek? Martinovics uram, mint világot járt ember, vajh a terheket nem oly arányban kell-e viselnie mindenkinek,amilyen mértékben a jótéteményekből részesedik?

Martinovics a köpcös, hízásra hajlamos emberből ki sem nézte volna az apróságokra is fogékony elmét, s az emelkedettséget. „Csínján hát a hirtelen ítéletekkel” — hűtötte le magát. Hiszen pusztán a külső alapján hányszor alábecsülték már őt is.

29