Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Deák Tamás: Levél Heleszta Sándornak

A szerelem az Ördög vadászterülete, nem az Istené. Mephisto — és minden megkísértő ördög, a bibliaiak is — beveti az emberi lélek és üdvözülés meghiúsulásáért vívott küzdelmébe. Ez a nagy adu, a kisiklatási játékban a Jolly Joker.

Mégis — ez már az én véleményem —, a szerelemre kiválasztott ember csak a szerelemben teljesedhet ki, nem a társadalomban. Abban az értelemben, mint a tragikus hősök a katarzisban. Mindegy, milyen rétegből származik, s milyen műveltségi fokon áll: az emberek oly egyformák a szerelemben, mint gazdag és szegény a középkori haláltáncok allegóriáiban. A szociológiai szempont alkalmatlansága ebből az egyformaságból is következik. Ne feledd, hogy a mágikus szó („Szeretlek!”) a legegyetemesebb „kommunikációs formula”, varázsigének is beillik, s királyok, jobbágylegények ajakán egyaránt természetesnek hangzik.

A „szimpátia” meg a „harmónia” fogalmak megcsendülése tanulmányodban, ha nem igazolod is őket: nevetséges. A szerelemben az imádott — mert mással nem helyettesíthető — lény lehet ellenszenves, visszataszító, megvetett (vö. Manón Les- caut), gyűlöletes. A harmónia már csak azért is lehetetlen benne, mert két szerelmes közül az egyik valamivel jobban szereti a másikat — s ez már elég a boldogtalansághoz. „A szenvedések csapja” — szól róla egy ókori szállóige, melyből bőven és feltartóztathatatlanul ömlik a fájdalom. Komor szenvedély, elűzi a humor őrangyalait, megkeseríti a kedélyt. A szerelmes ember az ágyban sem cicázik, az ovidiusi játékok szex-örömök, a szerelmeseknek triviálisnak tűnnek, ha azelőtt vígan űzte is őket.

Figyelembe veendő a szerelem és az öngyilkosság kapcsolata. Változatlanul szilárd minden társadalomban. Tudtak róla a papok, tudnak róla a kriminológusok meg az elmegyógyászok. A szociológia ne tudna róla?

Szeretettel köszönt és ölel

DEÁK TAMÁS

MÜLLER

PÁL:

KEZDŐK