Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Banner Zoltán: Búcsú az énekkartól: Fazekas-ének: versek
nyújtózkodunk, s várjuk a Teremtés hangjait, várjuk, hogy megszólalnak a hegyek, a színek, a kutak, a kő, a harmat, a moha, a fenyő, a fehérre meszelt falak, a kocsinyom, a zsákok, a kancsók, a kapu, a szél, a hó, a dáliák, a reggeli pálinka, az öregek, a citera, az erdő, a kastély, az ablak, az árnyék, a szerelem, a híd, az utak, a függöny, a szőlők, a forrás, a barlang, tehát a teremtés minden szólama, a többi hangszer, ami most már nem is jut eszembe, oly régen játszottunk rajtuk; s hiába görnyedtünk a korong fölé, a teremtés pózába gémberedett nyarakon, teleken, tavaszokon át, s hiába vártuk, hogy egyszer, mégiscsak megszólal körülöttünk a Teremtés című oratórium évszázadokig porosodott, lezárt, elhagyott ének- és zenekara; akkor hát visszamegyünk az agyag-izzadtság-fémoxid-gipsz-gépolaj-szagú műhely barlangi várakozásába. odahajlunk a világ fölé, amely kezünk között forog, s darabjai ujjainkhoz tapadnak, figyelmeztetve a formátlanság örök lázadására, s amíg meg nem szólalhat odakint a Teremtés vezérkönyve, s intésünket nem várják a hegyek, a színek, a kutak, a kő, a harmat, a moha, stb. addig hallgassuk magunkban egyetlen kancsó születésének a zizegését szökjön szárba kezünk között a sár, mímeljük a teremtés mozdulatát, minél hitelesebben minél elhihetőbben, minél életszerűbben, mert ha abbahagyjuk — örök némaságra ítéljük a hegyeket, a színeket, a kutakat, stb.-----------------------------------és magunkat.
