Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Császár Nagy László: Beszélgetések a népfőiskoláról: a kérdésekre válaszol: Boldizsár Iván, Pozsgay Imre, Huszár István

párttitkár, DÉFOSZ-elnök, vagy éppen politikus lett belőlük. Nem mindenkiből, de sokkal nagyobb hányadukból, mint a nem népfőiskolásokból.

— Napjainkban ismét egy megújulási folyamatnak vagyunk tanúi. Legalábbis erre engednek következtetni a közigazgatási reform törekvései, az aprófalvak életképességének fokozására tett intézkedések és a vállalatok életében közeljövőben végrehajtandó változások. Mit tehetnek az újjászerveződő népfőiskolák azért, hogy majdani hallgatóik ne csupán tanúi, hanem résztvevői is legyenek ennek a megújulásnak?

— Nagyon sokat, hiszen a demokratizmus, az öntevékenység, a kompetencia egyaránt olyan társadalmi erőforrás, amelyek gyarapítására nagy szüksége van a mai magyar társadalomnak. Meggyőződésem, hogy a népfőiskolák részt vállalnak hallgatóik erkölcsi felkészítésében. Erre nem lehet receptet adni. Tény azonban, hogy gazdasági életünk megújításának folyamatában éppúgy, mint a falvak életben tartásához, valamint a demokratizmus fejlesztéséhez nagyon sok, a közös ügyeinket valóban közügynek érző, azokról felelősséggel gondolkodó emberre van szükség. És a felelős emberek nevelésében nagyon fontos szerepet vállalhat az újjászerveződő népfőiskolái mozgalom. Márcsak azzal is, hogy hallgatóiban erősíti a közösségi tudatot, a kötődést a lakó- és munkahely valóban mindannyiónkat érintő közös ügyeihez és természetesen a közösség igazi céljaihoz, valamint az egymáshoz való kötődést. Mert ez nagyon fontos! Az egykori népfőiskolások negyven esztendő után is tudnak egymásról, két-három hetes ismerettség után. Ez szinte fantasztikus, és az individualizálódási folyamat közben ez már önmagában is nagy eredmény. Vitáik vannak egymással, de ezek a viták sosem mérgezik meg az emberi kapcsolatokat és ez a demokratikus gondolkodásra nevelés egyik alapkérdése. Meggyőződésem szerint ebben a megalakuló népfőiskoláknak is szerepet kellene vállalniok, hiszen hallgatóikat nem az iskolarendszer automatizmusa vezeti ezekbe az intézményekbe, hanem önként jelentkeznek és érettebb fejjel, így mindenképpen nagyobb felelősségtudattal rendelkeznek. Ez pedig kitűnő lehetőséget kínál az öntevékenység kiaknázására. A népfőiskolákat ugyanis nem tekinthetjük az iskolarendszer részének, túl kell lépniök a szakmai ismereteken, hiszen nem egy-egy oklevél megszerzése, hanem az ember teljessége a célja.

E SZÁMUNK SZERZŐI

Andrássy Mária tudományos munkatárs (Művelődéskutató Intézet, Budapest); Böbék József ny. főiskolai tanár (Budapest); Boda János agrármérnök, tsz-elnök (Siófok); Császár Nagy László újságíró (Magyar Nemzet, Budapest.); Csengey Dénes író (Keszthely); Elek István író, könyvtáros (Állami Gorkij Könyvtár, Budapest); Erdei Ferenc író, agrárközgazdász (1910—1971); Gombár Csaba politológus (MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet, Budapest); Harangi László I tudományos munkatárs (Művelődéskutató Intézet, Budapest); Illyés Gyula író, költő (1902— 1983); Kovács Bálint ny. ref. lelkész (Budapest); Lovászjános ny. gazdasági tanácsadó, c. egyetemi docens (Budapest); Matyiké Sebestyén József népművelő (Siófok); Móricz Zsigmond író (1879— 1942); Póth Piroska történész (MTA Történettudományi Intézet, Budapest); Rácz István műfordító, fotóművész (Helsinki); Romsics Ignác történész (Budapest); Szigeti Tóth János szociológus (a Népművelési Intézet igazgatóhelyettese, Budapest); Ugrin József nyugdíjas (Budapest); Varga Csaba író, szociográfus (Népművelési Intézet, Budapest); Varga László közművelődési főelőadó (MÉSZÖV, Eger); Villányi Péter szociológus (Népművelési Intézet, Budapest), Vitányi Iván, a Művelődéskutató Intézet igazgatója (Budapest).

91