Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Bobek József: A szolgálni akarásról: levél Boda Jánoshoz
Úgy látjuk, népfőiskolánk harmincöt hallgatója is átéli ennek a szellemi vállalkozásnak az örömeit. A népfőiskolára többségükben a termelőszövetkezet tagjai és alkalmazottai jelentkeztek, de rajtuk kívül — és ez is nagyon fontos — bejáró ipari munkások, értelmiségiek, kisiparosok és egyéni gazdák is. A tervek szerint az őszi újabb előkészítő és majd a téli — huszonéves szakmunkásoknak rendezett — olvasótábor után megszervezzük a TOT közvetlen részvételével a bentlakásos népfőiskolát is, ahol a legjobbak vesznek majd részt. Nagyon bízunk abban, hogy az egyesületek, népfőiskolák megvalósulása után jelentősen csökken a falu és város közötti szellemi különbség is. Kísérletünket Siómente-megújulásnak neveztük. Ez a kultúrafejlesztési kísérlet, amelynek csak néhány elemét mutattuk be, mindenképpen megerősítette bennünk azt a hitet, hogy a művelődést és annak helyi szervezését rábízhatjuk az emberekre. Az anyagi feltételeket természetesen központilag biztosíthatjuk elsősorban és szükségképpen átveszünk máshol már bevált ötleteket, módszereket. De a kultúrában is vissza kell adnunk a falvak önállóságát. Bízunk abban, hogy még ebben az évben, de különösen jövőre egyre több termelő- szövetkezet vállalkozik ilyen program vagy hasonló népfőiskola szervezésére. Böbék József A szolgálni akarásról (levél Boda Jánoshoz) Kedves János! Örülök, hogy ezen a februári szombaton nem mulasztottam el megnézni aTV-híradó műsorát,s ennek következtében tudomást szerezhettem egy, az én számomra fontos kezdeményezésetekről. Már a híradó-program ismertetésekor felfigyeltem arra, hogy a „népfőiskola” kifejezést használták. Ugyan mi történt? Mit kívánnak ismertetni a fogalmazással? Eszembe jutottak dán emlékeim, hiszen hajdan fokozottan érdekelt, hogy ott már az elmúlt század végén kezdeményezett, s emlékeim szerint igazán az e század harmincas éveiben kibontakozó népfőiskolái mozgalom miképpen hatott a dán paraszti társadalom fejlődésére. Ottlétemkor úgy tudtam, hogy a hazánkban téli gazdasági iskolaként háború előtt megszervezett parasztifjúsági oktatásnak — avagy az ún. ezüstkalászos gazdatanfolyamoknak — a dániai népfőiskolái mozgalom szolgáltatta a példát, s ennek szellemében próbálkoztak a falusi leányok és fiatalasszonyok kulturális, s szakmai képzésével is. Ifjúkori emlékeim szerint ennek a mozgalomnak a kecskemét-városföldi oktatási intézmény volt a központja. De egy-két év után a falusi lakosság ilyen jellegű képzését apolitikusnak minősítették. A falusi lakosság szellemi fejlődését azóta eszmeileg nem irányították, s saját szülőfalumban is tapasztaltam, hogy különösen az ifjúságnak milyen sekélyek a szülőfölddel kapcsolatos érzelmi gyökerei a településsel és a hazával kapcsolatos történelmi ismeretek hiánya következtében. (így van ez, annak ellenére, hogy Árpád vezér szobra áll a község egyik legforgalmasabb terén, arra utalva, hogy a honfoglalást követően a jelenlegi Csepel-szigetet a nemzetté formálódó nép vezetői szálláshelyként vették birtokukba. Vörösmarty a Zalán futásá-ban írja, hogy „Van pedig egy hölgyem, delitiszta tekintetű Jóla, / S anyja körül játszó kis gyermekem, ékes Alamber / KikCsepel árnyai közt a zúgó nagy Duna partján, / Várnak emelt karral, s szomorú dalt zengenek utánam . . .” Avagy Anonymus hagyatéka alapján ismert, hogy . . .„e hely, a melyen az édes haza területén az Árpád-ház első sarja Zsolt fejedelem született, mert itt nemzé Árpád vezér Zsolt nevű fiát, — s lön nagy öröm a magyarok között. . .” Skaricza Máté 1581-ben szülőhelyére Kevire utalva írta „Kik Keviben akartok be menni, Illik néktek először ezt tudni . ..” Miért érdekes mindezt említeni a szombati tv-híradással kapcsolatban? Mert a Te általad említetteket megerősítve a múlt század közepén Eötvös József is ugyancsak felismerte, hogy „Emlékből él az ember, 80
