Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Gombár Csaba: Szerényebben és pragmatikusabban!: levél
Gombár Csaba Szerényebben és pragmatikusáéban (levél) Nos, hogy mi a véleményem az „Új népfőiskolái gondolatiról? Egyszóval: felemás. Mindazokat az elveket, értékeket, amelyeket a tanulmány sorjáztat, azaz az autonómiát, közösséget, társadalmi sokszínűséget, öntudatot, szövetségi politikát stb. én is fontosnak tartom, és helyes szándéknak azt, hogy elősegítsük mindezek értékesülését. Föltettem azonban magamnak a kérdést: szeretnék-e én 2—3—4 hónapot egy véletlen összetételű csoportosulásban úgy eltölteni, hogy az idő múlatásának egyik fő összetevője ezen ad hoc közösség önmegfigyelése legyen, miközben népdalokat énekelhetek és népi táncokat tanulhatok, s netán este és reggel „tíz percnél nem több” meditációt tartok, és így tovább, és így tovább, amint ezt vázoltátok? Meg kell mondanom, hogy semmiféle olthatatlan sóvárgást nem fedeztem föl magamban. No, persze Ti nem is rám gondoltatok, de félek, hogy nem is Magatokra. S talán nem tévedek túl nagyot, ha azt mondom, hogy egyéni vonzódásom hiánya nem föltétlenül abból fakad, hogy már jóval elmúltam 40 éves, s a toborzás más kritériumainak sem felelek meg. A fölvázolt elképzelésetek ugyanis némileg porosnak és avatagnak tetszik. Miből következik ez? Nos, nem önmagából a jelzett formalitásokból, mert hiszen sem az önigazgatási modell-játék, sem pedig a meditáció magában véve nem poros és nem avatag. Valahol talán a célmegjelölésben van a hiba, aminek következtében a formák és keretek pusztán nosztalgikusnak tűnnek föl, megfogható tartalom nélkül. Mit tűztök ki Ti célnak? Az öntudatra való nevelést. Jobb ha tudjuk a régi bölcselők tanításából, öntudata mindenkinek van. Persze olyan amilyen. Az öntudatra való nevelés, mint célirányos és akaratlagos hatás kifejtése pedig akkor szokott föladatként megjelenni, ha valakik egy társadalmi cél érdekében másokat befolyásolni kívánnak. Ez akkor hatásos, ha vagy egy stabil politikai szerkezet hivatalos állampolitikájából következik, vagy azon belül, azzal nem föltétlenül összhangban, valamely politikai mozgalom folyománya. A népfőiskolái gondolat a Ti esetetekben az utóbbi kategória része lehet(ne). De hol van ez a mozgalom? Milyen érdekek és értékek mozgatják? Mi az állampolitikaihoz képest, viszonylagos önállóságot biztosítandó célja? — Lehet, hogy Ti tudtok valamit, de ezt az írás nem közli velem. Én meg magamtól nem vettem még észre ilyen mozgalmat — s ennélfogva persze tévedhetek. Vagy netán magát a népfőiskolát gondoljátok mozgalomnak elképzelni? Ez akkor a kutyát csóváló farok esete lenne. Tény tehát, hogy azért érzem porosnak és nosztalgikusnak a szervezeti formákra konkretizált elképzelést, mert csak egy régebbi, s valóban szívet melengető mozgalomra való visszarévedést látok a vázlatban, s nem találom a népfőiskolát ma hordozható mozgalmat. Mert hiszen a 30-as években Skandináviából szerencsésen importált népfőiskolát — ahol annak valóban történelmi gyökerei vannak, s hatalmas hagyománya már önmagában is fenntartó erő — a földosztást történelmi szükségszerűségként felfogó politikai mozgalmak hordozták, s ebben az akkori egyházak is azért játszhattak túl nem becsülhető szerepet, mert valamilyen formában jelentős egyházi személyiségek is részét képezték ezeknek a mozgalmaknak. Sokak számára volt a napnál világosabb: a parasztságot a földosztás útján kell fölszabadítani. Mindehhez a népfőiskola fontos járulék volt. De csak járulék valamihez. Mihez lehetne járulék a népfőiskola most? — Ezt nem fogalmazzátok meg világosan. Azt mondjátok, hogy a népfőiskola legyen autonom, ne avatkozzon bele semmilyen módon semmiféle hivatalosság, ne tenyereljen rá az állam. Egy kicsit gonoszkodva megkérdezhetném, milyen státuszból szóltok Ti így? Állami hivatalból természetesen — mert hisz jóformán mindnyájan abban vagyunk, s ebből következik mindmegannyi tipródásunk. Mindez persze — a joggal föltett jószándékról nem is szólva — nem teszi lehetetlenné és értelmetlenné az ilyen kezdeményezéseket, egy önkorlátozásra bölcsen képes központi hatalom esetén a helyi hatalom kifejlődésének elősegítését, amire természetesen oktatni és nevelni is kell. Ehhez egy ilyen, népfőiskolái jellegű forma is igen alkalmas lehet. De hol is van akkor az elhatárolódás az államtól, ha célokban és elvekben egyezés van, s ráadásul állami pénzek igényeltetnek, valamint fizetett, vagy fizetés nélküli szabadságot biztosító állami rendeletek — hiszen mint mondtam, mindnyájan állami alkalmazottak vagyunk. 66
