Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - SZEMLE - Kozma Huba: Maga-ura parasztok és uradalmi cselédek: [könyvismertetés]: [Mátyus Alíz és Tausz Katalin könyve]
terjedelem. Az egész könyv nem sokkal bővebb 240 oldalnál, s közben legalább 30—35 helyszín váltakozik, de inkább több, hiszen az író belevegyíti régi emlékeit, tapasztalatait, jegyzeteiben lapuló, az adott témához kapcsolódó, másutt hallott történeteit is. Van ahol, saját bevallása szerint, napokat időzött, s volt ahová újra visszatért. Nem túlzás azt mondani: esztendők termése ez a kis kötet, s bizonyos, hogy mások háromszor- négyszer ennyit írtak volna az élményanyag birtokában. De hát Szekulity — nevezzük joggal könyvei, rendszeres publikációi alapján közirónak, írónak — valójában nagyon is fegyelmezett, pennáját a napi, heti sajtó terjedelméhez igazító újságíró, aki tudja, hogy az olvasó figyelme, érdeklődése mit bir el, s nem engedi, hogy tolla, írógépe túlszaladjon ezen a méreten. Otthagyja abba, ahol kell, ahol szinte sajnáljuk, hogy nem mondott el többet titkaiból, a falusi, városi bolyongásai közben felderített sok-sok apró, de jellemző megfigyeléseiből. A módszere csak annyi, hogy megérkezik valahová, nézelődik, beszélget, s leírja, amit lát, tapasztal; helyszíneket, embereket rajzol rövid, találó jelzőivel, de látjuk a csellengő, faggatódzó riportert is, esendőségében és dühös makacsságában egyaránt. Nem szereti a mellébeszélést, kérdései elevenbe vágnak, s mint a boncolóorvos kése nyomán az emberi test, a finom élű rákérdezésre felfeslik a valóság hálós szövete. Például: A fizikai dolgozók köréből a szellemi munkások körébe nincs átáramlás. (Ki jár egyetemre Nagylaposról?) A sokoldalúság új „néptulajdonság”. Miből épülnek ezek a házak! — tettem fel a kérdést a múlt héten Sükösd községben. Miből? Hozzáértésből. (Ahonnét örökké szökött a nép) Az anyagiakkal tehát csak azokat az embereket lehet tűzbe hozni, akik szeretnek jól megélni. Ebben megegyeztünk a városföldiekkel ... a nagyobb jövedelem lehetősége a „kényelmest”, a „kisigényűt” aligha ösztönzi. (Mennyiből lehet megélni?) Számtalanszor észreveszem: az elnökségben fenntartott helyekkel rendelkező emberek közül jó néhányat az utcán nem üdvözöl jóformán senki. (Felülni az elnökségbe) Nem a szegénység űzi a népet, hanem a szorgalom. (A milliomos summás- falu) Az igazi tekintély biztonság, nyugalom és fogódzkodó. Igazi tekintély nélkül elviselhetetlen lenne az élet. (Tekintélyek Homokmégyen) Az ujjunk sem egyforma, de hogy mifelénk az asszonyok a világra nyitottabbak, mint a férfiak, az számtalan példával bizonyítható. (Események otthon) Nem folytatom a kiragadott mondatokat, mert ezek a pergő dialógusokat, eszmecseréket, vitákat, találó jellemzéseket úgysem tudják visszaadni. Ez az „otthon”-ról keltezett írás egyébként Csávolyról hoz hírt, hiszen odavalósi a szerző, Szekulity Péter is.S ezek az emberek, beszélgető- társak elég sűrűn előjönnek az irodalmi lapok, folyóiratok hasábjain, jelezve: írójuk nem lett hűtlen ahhoz a tájhoz, környezethez,; ahonnét származik, s nem is tud, de nem is akar szabadulni onnét. Még akkor sem, ha Szekszárdról — A magyar Dubrovnik című írása vall erről —, mint lakóhelyéről, legalább annyira „szívet bizsergető” érzéssel ír. De a hazán belül bárhol is jár, a „mindenütt otthon” hangulatát véljük kicsengeni derűs vagy aggódó jelzéseiből, céltudatos — vagyis előre eltervezett témához kötődő — riportjaiból. Bekerült a kötetbe néhány megrendítő hatású tárcanovella is, amolyan „mintha riport volna” írás. Például a Halott a szőlőben című, amely a szőlőjét mindhalálig szerető, ápoló Öregember szívszorító nekrológja. De valódi irodalom a Szombaton mellém ült egy hajadon című alig száz soros életkép is, a gazdája mellett megöregedett Serege Rozália igaz portréja, aki sosem vette észre, hogy kegyetlenül kizsákmányolták a munkaerejét és lenyesegették lelke szárnyaló hajtásait. A kötet nem hagy kétséget afelől, hogy szerzője szereti az embereket és folyton felesel — ha ezt így nem is írja le — mindenfelé újdogmás pesszimizmussal, nihilista világképpel. Miközben mondja — mert joga van hozzá, s embertársai érdekében teszi —, sorolja mindennapi vétkeinket is. Szekulity Péter újságíró új riportkönyve annak bizonyítéka, hogy ez a hajdani nagybecsű műfaj, melyet még Móricz Zsigmond tett igazán rangossá, az ugyancsak országjáró Sarkadi Imre után sem veszett ki teljesen a magyar valóságfeltáró prózából. Az írások hosszú sora így összegyűjtve mutatja meg méginkább ennek létjogosultságát. Egyrészt, az „egynapi” riportok nem vesznek el az újságoldalak múlékonyságával, másrészt jelzik az írói tudatosságot, szándékot, a folytonosságot. Vagyis egy-egy adott pillanat, helyzetkép segítségével rögzíti a látottakat, hogy mi is tanúi lehessünk, s észrevegyük — természetesen Szekulity Péter szemüvegén át nézve —, hogy lám: Ez is Magyarország. F. TÓTH PÁL MAGA-URA PARASZTOK ÉS URADALMI CSELÉDEK Erdei Ferenc és Illyés már klasszikus szociográfiáit idézi a cím, Mátyus Aliz és Tausz Katalin Maga-ura parasztok és uradalmi cselédek könyvének címe. Közel fél évszázaddal a Futóhomok (1937) és a Puszták népe (1936) megjelenése után az új szerzőpáros is figyelemre méltatja parasztságunk két karakteres rétegét. Mátyus Aliz az egykori magagazdája parasztok sorsát vizsgálja az északi határszéli Pusztafalun, Tausz Katalin egy közelebbről meg nem nevezett (miért nem?) Tisza menti faluba látogat majd egy teljes éven át, hogy a vala94
