Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - SZEMLE - Olasz Sándor: Az író radarkészüléke: Rákosy Gergely: Farkasdal a Balatonért: Mezei András: Magyar kocka AVAGY Még mindig ilyen gazdagok vagyunk?: [könyvismertetés]
léte alig volt érzékelhető. A gimnáziumban nyolc éven át együtt jártam egy Lukács nevű fiúval, akiről csak akkor tudtam meg, hogy horvát nemzetiségű s minden bizonnyal horvát anyanyelvű, amikor a tanárképző főiskola elvégzése után egy Mura menti faluban, Tótszerdahelyen munkába állt, és tanítani kezdett, s ma a nemzetiségi iskola egyik kiváló, horvát nyelvet tanító tanára. A nemzetiségi kérdések, az eltérő etnikumok együttélése gondjának megoldására sokféle elképzelés ismeretes. Vannak, ahol az ország lakossága erőszakos homogenizálásával próbálják eltüntetni a különbségeket. Ismerünk más példát is: Karjala, a finn nemzeti eposz, a Kalevala „szülőföldjének” elcsatolásakor az ott élő finn lakosság egyetemlegesen áttelepült az anyaországba, oly módon, hogy a családok még a sírokat, halottaikat is elhozták magukkal a temetőből. Belső békénk megteremtésének, valamint a világban szétszóródott magyarsággal fenntartandó kapcsolat és felelősség megőrzésének, ápolásának más útját kell választanunk: a már Ady által óhajtott lélek szerinti egység megteremtését, a tudatalakító szellemi élet, a „templom” fölépítését. Albert Gábor könyve egyik romolhatatlan szegletkő ehhez az épülethez. TÜSKÉS TIBOR AZ ÍRÓ RADARKÉSZÜLÉKE Rákosy Gergely: Farkasdal a Balatonért; Mezei András: Magyar kocka AVAGY Még mindig ilyen gazdagok vagyunk? Hemingwaytől származik a megállapítás: a jó műveket mindig az igazságtalanság miatti felháborodás szüli. Az írónak éreznie kell az igazságot és az igazságtalanságot. Ha nincs meg ez a képessége, ha nincs radarkészüléke, akkor „jobban teszi, ha eminens fiúk és lányok számára iskolai évkönyveket szerkeszt . .Rákosy Gergelynek nagyon tetszik ez a Hemingway-nyilatkozat, mélyen egyetért vele. O maga ezt írja: „Elszédülök, rosszul leszek a dühtől és tehetetlenségtől, ha belegondolok abba a sok mellényúlásba, kendőzésbe, nagyképű koordinációs egyeztetésekbe, ankétosdiba, szimpozionosdiba, fehér hajós, fehér köpenyes mintavételekbe, vegyvizsgálatokba, vizsgálatok eredményeinek közzétételébe, újabb és újabb bizottságok alakulásába s mindennek a végeredményébe, a nagy semmibe.” Nagyon haragszik hát a Balatoni Intéző Bizottságra. Azt tapasztalja, a tó szennyezésével szemben mindenféle bizottság tehetetlen. Könyve a prérifarkas dala a Balatonért. Mezei András látszólag kevésbé indulatos. Legalábbis úgy tűnik, jobban sikerül fegyelmeznie magát. Egy jól ismert játék útját térképezi föl, a siker és a sikertelenség nyomába ered. Szívós tényföltáró munkájában ott az igazságkeresők szenvedélye. * * * Jeleztük, Rákosy a szemünk láttára pusztuló Balaton miatt ült írógéphez. A cselekvés, a radikális változások elmaradása háborítja föl. „Mert mondjuk királyság lennénk, gyenge királyság és nagy hatalmú főurak szennyeznék a Balatont, akikkel szemben a gyenge király tehetetlen — ez érthető. De a szocialista állam olyan gyenge, hogy saját szektoraival szemben nem tud eredményesen fellépni! Nem hihető, nem is igaz.” Elgondolkodtató szituációkat jelenít meg. Ahogy a pedáns úr kocsiját mossa a tenyérnyi strandon, ahogy a partot az üdülőtulajdonosok kisajátítják — ezekben a riasztó egyedi esetekben, sajnos, általánosítható szemléleti torzulásokat ragadhat meg. Az írói fantáziát is segítségül hívja: ........ képzeljük csak el a Balatont szögesdróttal, mondjuk, száz négyszögöles kockákra osztva s táblákkal: MAGÁNTERÜLET!” Itt már a szatirikus Rákosy csillogtatja erényeit. Elképzeli, hogy radioaktív hulladékot dobálnak a tóba, s a BIB csak tehetet- lenkedik. Nem intézkedik, legföljebb csak szorgalmazza, hogy mások intézkedjenek. A groteszk fantázia, a kíméletlen gúny, az írói látás és megformálás a legjobb lapokon irodalommá lényegíti a publicisztikus témát. Néhány sorban találó gúnyrajzát képes adni a bezárkózó, a technika rabjává lett papagáj-embereknek. Ketrecekben, kalákákban vannak a papagájok. A „csodás, kevésbé csodás és szörnyvillák” rácsai mögül néznek kifelé, „még a szomszéd szomszédjához is át lehet látni.” ,, . . . villany-fűnyírógépekkel sétálgatnak . . . Bömböl mindenütt a papagájrádió, éppen a papagájok elmagányosodásáról beszél egy tudós papagáj ...” A bírálat Rákosynál mindig közösségi indíttatású. „Ha lenne ars poeticám, úgy hangzana: »Ha elesel — hallgass; ha fellöknek — ordíts!«” Ennek a rokonszenves magatartásnak a hátrányaira is gyakran hivatkozik az író: „ . . . nekem nincs rombolóm, csak ez a fekete kis írógépem, s ha megírtam, amit igaznak tartok, örülök, ha engem nem rombolnak szét ...” A célzás nyilvánvalóan azokra vonatkozik, akik jobban szeretik a „fűrészpor-dumákat”, s a jobbítani, változtatni akaró kritikai magatartásban csak odamondoga- tást, negativista szemléletet látnak. Aki fölháborodik valamin, az valamilyen mértékben a dolgok jóra fordíthatóságában is bízik, reménykedik. * * * 92
