Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - MŰHELY - Székelyhidi Ágoston: Közérdekben: vázlat Kunszabó Ferencről
érvényességének, csoport és társadalom kölcsönösségének vizsgálatára ösztönözték. Eljutott a munkamegosztás és életmód történelmi gyökeréhez, újabb fordulataihoz, kitapintható jövőbeli fejlődéséhez; egyfelől a nemzeti, nemzetiségi sajátossághoz, másfelől a társadalmi rétegződés, gazdaság, irányítás képlékeny és sokban ellentmondásos állapotához. Bármihez nyúlt, vezérfonaláról, a közösségi haladás jó vagy rossz esélyeinek mérlegeléséről nem feledkezett el. Épphogy erre vigyázott. Mindennek elsősorban a közösségi hatását vette szemügyre. Gyakorlati oldalról közelített, de nem pusztán a gyakorlati oldalt célozta. Egyre inkább a sajátosságok természete érdekelte, a kisebb-nagyobb csoportok, rétegek, közösségek sajátosságáé. Le, egészen az egyénig, és föl, az osztályig, társadalomig, nemzetig, nemzettípusig. Beleértve gondolkozást, öntudatot, kultúrát. Végül mintha ezt találta volna legfontosabbnak a közösség működésében. Módszereit, műfajait tovább kellett finomítania, gazdagítania. A leíró és dokumentáló riport mellett kezéhez szoktatta az elemző, összetett társadalom rajz, a rendszerező tanulmány, a történelmi és eszmetörténeti esszé, a cáfoló és érvelő vitairat eszközeit. Mind gyakrabban fordult a tudományhoz. Szerepét, célját, tárgyát komolyan véve, a közírás szintjének és rangjának emelésére törekedett, a hőskorban kivívott szint és rang visszaállítására. „Az ismeretek hirtelen felduzzadása, a modern emberiség anyagi, szellemi és civilizációs problémáinak megszaporodása szükségessé teszi a szakkutatásokat és szakosodásokat; ez természetes. Természetellenes viszont, ahogyan a győztes szaktudományok aláértékelték valahai tejtestvéreiket... Nos, így történhetett, hogy a nagy múltú és elkötelezett magyar szociográfia manapság már csak egyes jelenkori problémákkal foglalkozhat, szinte csak a leírás szintjén. Kizárták a filozófiából, ki a szociológiából, de különösen a történelmi esszéből... Meggyőződésem, hogy a szakmai bezárkózás időszakának vége felé járunk, s új kitárulkozás kezdődik... Az írástudók lassan rájönnek, mi mindentől fosztották meg önmagukat, egymást, de mindenekfölött az emberiség szellemi kincsestárát a tilalomfák állításával.” Munkássága fokról fokra kerekedett. Földrajzilag is, aminek nem mellékes szerep jut itt. Térképbe, élő térképbe foglalta a Mátra-vidéket, a Sárközt, a Kunságot, a Jászságot, Budapestet és Érdet, a Nyírséget, Csángóföldet. Igaz, fölöttébb különböző metszetben, léptékben. De rögtönzés, elsietett képzettársítás, hiányos helyzetmeghatározás árán és után, végül mindig volt ereje és képessége javítani, tökéletesíteni, újragondolva bővíteni részeket vagy összefüggéseket. * * * Világképét először szépíróként körvonalazta. Regényei közül A hegy alatt (1968) fogta össze határozottabban a történelmi és társadalmi szálakat. Fiatal hősnője, Vámos Ica, hajdani cselédek gyermeke, teli van emberi értékkel, de nem bír, nem tud eligazodni a kavargó változásban, és csaknem végzetes tévelygés küszöbén lel támaszra. Okkal esett, hogy 1957 tavaszán nyújtanak kezet érte az emberségesebb hatalmat akaró és tanuló szegénysoriak. „Ez a lány most viaskodik önmagával, most ébred emberré. Nem lehet kiszakítani az élők közül” — mondja a régi uradalmi falu új tanácselnöke. A megbicsakló lélekrajz elhalványult a közállapotok és a közgondolkozás érett, árnyalt ábrázolása mögött. Érték és helyzet drámai eltérését fogalmazta meg így végül a regény. (Egyébként a másikat, a Hét nap a hegyen-1, mely 1980-ban látott napvilágot, szerelmi motívum tölti be.) Kunszabó, ezek szerint, széles érvényű alapelv birtokában kezdte további munkáját. Már akkor meg volt győződve arról, hogy a 70
