Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Sarusi Mihály: Ők sírtak, mi sírtunk
Nem fogunk mi elcsüggedni ha gettóba jutunk az isten nem hagy el minket mert hozzá hű vagyunk. 1946-ban, úgy valahogy. Magyarul. Németül Ein sones líd fon unsere svábén, Egy ének a svábokról. Itt kezdődik: Vir arme svábén in Ungarn land vir sten unsuldig dá virhaben keine heimát un keine hilf iszt dá. Mi így írjuk. Magyarul néha ma is énekeljük. Amikor eszünkbe jut. Tíz évig sírtam 45-től két-három év, ez volt a legnehezebb. Jöttek 45-ben mezítláb a telepesek, a belföldi nincstelenek a környékről. Nem alakult ki jó kapcsolat a svábok és a betelepülők közt, dehát ezt nem lehet csodálni: hogy örült volna a sváb gazda, hogy a házába mást tettek. 1960-ig állt fenn az ellenségeskedés. Beköltöztek a svábházba, magukra vették a svábok ruháját, a féltve őrzött szoknyát, a kezükbe kaszát vettek, jártak az utcán fel s alá és mondták: Öt perc a sváb élet munkásnak kenyeret a sváboknak meg kötelet! Gondolhatja. A kitelepítés miatt a földosztáskor csak néhány itteni nincstelen parasztcsalád és az idetelepített anyarországiak kaptak földet. Amit kaptak, mindent feléltek, házról házra jártak. 47-ben jöttek a fölvidékiek. Akkor, 47 nyarán jelent meg Mindszenty pásztorlevele. Azt írta: Vigyázzatok, mert amit az itteni németséggel csinálnak, az a folyó másik partján a magyarsággal történik! Mi akkor egyetlen pártfogóban bízhattunk: az egyházban. Közben lassan visszajött a nép. Amikor idehozták a földvidékit, a ház előtt állt a teherautóval: ők sírtak, mi sírtunk. Őket akkor minek hozták ide, mondták. Nem tudták, hogy mást löknek ki a nekik szánt házból. Ők kívül, mi belül; jöttek leltározni. Mindent itthagytunk. A leltározással úgy voltunk: úgyis mindegy, úgyis tönkremegy a világ. Úgy voltunk: na, úgy járunk, mint a zsidók. Azok tudják, akiket kitelepítettek, nem a könyvek. Odaállt egy kocsival, rámutattak: ezt a házat a földigénylő bizottság neki ítéli! Mi a kert alatt elszaladtunk. Akinek öt-tíz holdja volt, annyit kapott. Ott álltak sorba a fölvidékiek: Nekem még száz négyszögöl hibádzik! Nem ez fájt az embernek, hanem hogy aki ideál It talicskával, és amit akartak! Ha egy sváb ház üres volt, neki meg öt családja, elfoglalhatta. De ezek időközben elszívódtak. Volt, aki dróttal kötözte a szőlőt: lehet, hogy csak mendemonda, de ha egy év múlva elment.. . 50
