Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Kerekasztal-beszélgetés a Bács-Kiskun megyei falvak népességmegtartó képességéről: a beszélgetést Enyedi György vezette, sajtó alá rendezte Csatáry Bálint
Egy megjegyzés még: szerintem a letelepedés költségei falun sokkal olcsóbbak, s erre is figyelemmel kellene lenni. Papp /.: Én a település egészét illetően utószóként a vezetők helyben lakásáról szólok. Nagyon fontos, hogy a tsz-elnök, a párttitkár, mindaz, aki a faluban veszi fel a fizetést, annak együtt „dobogjon a szíve” a településével. Fontos a személyes példamutatás is. Orvosunk tősgyökeres szegedi, a patikus kiskunfélegyházi, mégis Jászszent- lászlón építettek. Higgyék el, ennek is van megtartó szerepe! Aranyi).: Az „egy munkahelyes” községben a munkahelyi légkör és a megtartóképesség együttes szerepét hangsúlyoznám újra. A tanácsi és pártszervezetnek együttműködése ezzel az üzemmel döntő fontosságú. Gaborják J.: Fontos, hogy az elkövetkező évtized településfejlődésében a város és vonzáskörzete ill., ahogy Erdei Ferenc mondta, a város és vidéke kapcsolat sokkal harmonikusabb legyen. Csatári B.: Nekem is ehhez lenne az a zárómegjegyzésem, hogy a falvak népesség- megtartó képessége sokkal inkább megvalósítható egy-egy kistérségben, mint egy-egy településen. Növelni kellene a településközi kapcsolatok szerepét és összehangoltan fejleszteni azt, úgy, hogy ezek a kistérségek teljes értékű komfortot tudjanak biztosítani. Nemcsak a város és a falu között kell fejlődnie a kapcsolatnak, hanem a falvak között is. Talán kutatásunkat is igazolta a beszélgetés, abban, hogy a megtartóképesség nagyon sok tényező együttese, azt, hogy mérhető normatívák mellett igen fontos szerep jut a helyi vezetőknek, a helyi közösségnek is. Enyedi Gy.: Köszönöm a beszélgetést! FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) FŰZI LÁSZLÓ GOÓR IMRE KOVÁCS ISTVÁN PINTÉR LAOS SÜMEGI GYÖRGY 41