Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - Hatvani Dániel: Celina '84

egész Szovjetunióban ebben a városban gyártanak birkanyíró gépeket. így kerek és így teljes az itteni világ, a kombájnok hada és a nyájak sokasága nem zavarja egymás köreit, jól megférnek egymás mellett, s nem csupán az irdatlan térségek miatt. Ugyanez mondható el az egymás mellett élő nemzetiségiekről is, a lakosság nagyobbikfelét kitevő kazakokról, a negyedrésznyi oroszokról, s a fennmaradó hányadon osztozó ukránokról, tatárokról, német ajkúakról. Ami e párhuzamba állítást illeti, semmi olyan célzatosságot nem takar, hogy bizonyos foglalkozási ágak dominánsak volnának az egyik vagy másik nemzetiség körében. Jurtalakó orosz pásztorok épp úgy előfordulnak, amilyen szép számmal élnek a városi összkomfort körülményei között a kazak ipari munkások.

Eljött végre annak is az ideje, hogy nem repülőkre, hanem Volga kocsikba kell beülnünk. Kérdezzük, messzire megyünk-e, de vendéglátóink mosolyogva bólogatnak, hogy csupán jó háromszáz kilométernyire fogjuk magunk mögött hagyni a megyeszékhelyt. Kijut tehát nemcsak a repülésből, hanem az autózásból is — ezt már csak én gondolom hozzá. Elmaradnak mellettünk a város házai, illetve a lakónegyedet minden átmenet nélkül váltják fel az apró, szépen gondozott kertecskék, rajtuk törpe villautánzatokkal, olykor csak szegényes bódékkal. Istenem, milyen egyforma a világ, s talán éppen ezért otthonos mégis. Úgy látszik, a hobbiföldek iránti igény világjelenség. Más szóval: az ember és a természet közé emelt betonfalakon ajánlatos minél több rést hagyni. Ha úgy tetszik, vészkijáratot. ..

S ekkor szemünkbe tűnnek az útmenti tájékoztató táblák. Alma-Ata 2200 km, Taskent pár százzal több ... Megint forog velem a közép-európai léptékekre méretezett világ. Itt más léptékek a mérvadók. Vendéglátóink komolyan is gondolták, hogy tényleg csak a „szomszédba” megyünk,

Tizenvalahány kilométerig az út tűrhető, aztán egyre hepehupásabbá válik. Kisebb- nagyobb gödrök is éktelenkednek rajta. Sofőrjeink bravúros szlalomozással kerülgetik a tengelytörő kátyúkat. A forgalom minimális. Holott ez a Szovjetuniót keresztülszelő főútvonal része, mely tart a lengyel határtól a kínaiig. Nem csoda, s nem is ok nélküli dolog, hogy a Szovjetunió leginkább a légi közlekedést fejlesztette a lehetséges tökélyre.

Szaporodnak a mögöttünk hagyott kilométerek. Jobbról és balról az út mellett szélvédő erdősávok, mögöttük a végtelenbe vesző gabonamezők. Nem egészen egy héttel lehetünk Péter-Pál előtt, ez a nyári napforduló ideje, s a búza szára tizenöt centinél nem magasabb, harsogóan eleven zöld, és itt-ott már kezdi a kalászok hegyét mutogatni. Itt augusztus végén, de inkább szeptemberben aratnak. Vagyis nem sokkal a kontinentális tél beállta előtt.

Oldalt feltűnnek a kromit nevű ércet tartalmazó alacsony dombok. Az intenzív kitermelés jelei messziről is szemmel láthatóak. Mondják, a honvédő háború idején bukkantak rá a lelőhelyre ... A maguk módján ezek a dombok is hozzájárultak a nácizmus felett aratott győzelemhez.

Csak 130 kilométer után tűnik fel az első település: Karabutak. Ez az egyik város jellegű falu a megyében, új iskolával, kórházzal. Aztán újra a szűzföldek, itt-ott törpe- fenyő-telepítésekkel tarkítva. Majd pedig a legelők, szarvasmarha- és birkanyájakkal, ménesekkel. Feltűnik néhány jurta is, szinte hogy figyelmeztessenek bennünket: Kö- zép-Ázsiában járunk. A horizont pereméhez közel méltóságteljesen kérődzik néhány teve.

5