Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Tüskés Tibor: Illyés Gyula: [könyvismertetés]
irodalomban már több monográfia, pályakép született volna.Tüskés viszont a kritikákon,tanulmányokon kívül szinte semmire sem támaszkodhatott, mert Gara László és Fodor Ilona könyvei nem pályaképek, Izsák József részmonográfiája pedig a kézirat elkészülte után jelent meg. Akármiképp is vizsgálódunk: Tüskés könyve az első teljességre törekvő szembenézés Illyés Gyula nagyszabású életművével. Szinte mondani is fölösleges, hogy erre a szembenézésre nem Illyésnek, hanem az irodalmi közvéleménynek, még inkább az olvasóközönségnek volt szüksége. Tüskés könyve még Illyés életében keletkezett, a munka 1982 nyarán készült el. A képanyagban találhatók későbbi felvételek is, olyanok, amelyek a nyolcvanadik születésnap alkalmából készültek. Illyés Gyula 1983 áprilisában meghalt. Az esztendővel később megjelenő könyvnek legalább egy néhány soros utószóval, az életrajzi jegyzetek kiegészítésével utalnia kellett volna erre a szomorú tényre. Bár Illyés élete végéig alkotott, s posztumusz verseskötete is nemrég jelent meg, nyilvánvaló, hogy a hat évtizedes írói pálya egészét az utolsó művek már nem módosítják lényegesen. Tüskés Tibor a teljes életmű ismeretében láthatott munkához. A feladatvállalás jelentősége mellett a sorozat műfajából adódó kérdésekre is érdemes figyelnünk. Az Arcok és vallomások sorozat kötetei alkotásai és vallomásai tükrében mutatnak be egy-egy írót. Ezt a feladatot nyilván többféleképpen lehet megközelíteni. Az egyik kérdés az, hogy milyen legyen az író műveiből idézett szövegek aránya. Tüskés elkerüli azt a veszélyt, hogy szöveggyűjteménnyé váljon könyve, s idézetei nemcsak egészséges arányokról tanúskodnak, de találóak és lényegiek is. Egyedül azt lehetne kifogásolni, hogy túlságosan mostohán ad idézeteket a lírai költeményekből. Más kérdés az, hogy végül is mi legyen előtérben. Egy-egy kötet lehet életrajz is, irodalom- történeti vagy eszmetörténeti pályakép is. Vannak érdekesebb, eseményesebb életű írók, az ő esetükben nyilván az életút is megtöltheti a könyv lapjait. Van, akinél inkább csak a művek fontosak, s az életrajz néhány sorban összefoglalható. S van, akinél az életmű eszmei sugárzása válik — válhat — a legfőbb szemponttá. Mindezt színezi az a kérdés, hogy az író vallomásos alkatú volt-e vagy sem. Illyés Gyula rendkívül gazdag és sokoldalú életműve mindegyik fajta megközelítésre módot ad. Tüskés Tibor szerzői telitalálata, hogy nem egyfajta megközelítésmódot választ ki, hanem — felismerve, hogy az életmű teljességét kell felmutatnia — mind az életrajzi, mind az irodalomtörténeti, mind az eszmetörténeti megközelítést alkalmazza. A pályakép csak így törekedhet teljességre. A műfajnak ez a komplex felfogása termékenynek bizonyult, de némi veszélyt is magába rejtett. Megnehezítette ugyanis a mű szerkezeti felépítését. Az életmű taglalása több mint 400 oldalon keresztül történik — mindössze hat fejezetre tagoltan. Az egyes fejezeteken belül szükségszerek a hangsúlyos téma- és gondolatváltások, de a tagolás hiánya nehezebben forgathatóvá, nehezebben követhetővé teszi a könyvet. A pályakép felépítését az időrend viszonylag következetes alkalmazása határozza meg. így viszont egyes műfajok, egyes témakörök kibontása nem lehet eléggé következetes, hiszen nem kerülnek egymás mellé az összetartozó dolgok. Másrészt bizonyos ismeretek megismétlésére kényszerül a szerző, amikor az adott téma újból sorra kerül. Végül is mégsem zavaró, csak figyelmesebb olvasásra kényszerítő a szerkezeti felépítés. S a figyelmes olvasó egy rendkívül alapos, tárgyilagos, de mégis elkötelezetten lllyés-párti pályaképben mélyedhet el. Tüskés talán legfontosabb alaptételét mindjárt a bevezetőben kimondja: Illyés „nagysága mindenekelőtt szintézisteremtő, összegző erejében van, abban, hogy képes megragadni az egyén, a magyarság és általában a mai ember létkérdéseit, sorsproblémáit. Pályája a folytonos megújulás és az állandó belső egység dialektikája, a sokféleség és a harmónia, a változatosság és a rend drámája.” Tüskés nem felértékeli hősét — mint annyi más jószándéku pályakép szerzője, — hanem azon a magaslati szinten látja és láttatja, amelyen valóban helyet foglal. Figyelme az életmű minden lényegesebb elemére kiterjed, de mégis nyoma- tékosít: elsősorban Illyés esszéit és szépprózáját emeli ki. Ebből is következik, hogy tárgyalásának középpontjában a gondolkodó Illyés áll. Igen hasznos és termékeny alapszempont ez. Ha ki nem mondva is, de vitázik azzal a nézettel, amely elismerte ugyan Illyés költői nagyságát, de komoly fenntartásokkal közeledett esszéihez, s általában ahhoz, amit úgy szoktunk megfogalmazni, hogy a magyarság sorskérdései. Márpedig kétségbevonhatatlan tény, hogy Illyés mindvégig a magyarság sorskérdéseivel foglalkozik, csak — a változó történelemnek megfelelően — változnak hangsúlyai is. Nagyon helyesen emeli ki e könyv, hogy 1945 előtt inkább a szociális kérdés, 1945 után inkább a nemzeti kérdés kapja a fő hangsúlyt. Némi vitám mégis van az esszé előtérbe állításával, mert — nem is egészen szándéktalanul — háttérbe szorul a lírikus Illyés. Az egész pályán végigtekintve, hipotézisként okkal megfogalmazható a tétel, amely a gondolkodó Illyést állítja a középpontba. De ez a tétel óhatatlanul háttérbe szorítja a szépíró Illyést, ezen belül is a lírikust. Márpedig Illyés nemcsak lírikus vénáját őrizte meg az első perctől az utolsóig, hanem úttörő és meghatározó szerepét is a század lírájában. A Három öreg, a Rend a romokban, a Kézfogások, a Dőlt vitorla, a Mindent lehet nélkül elképzelhetetlen a magyar költészet. Illyés nemcsak századunk egyik legnagyobb írója, de egyik legnagyobb lírikusa is. Kétségtelen tény, hogy e lírai életmű egyenetlen. De melyik nem az? Tény 90
