Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Takáts Gyula: Diófacsonk, örökzölddel; Kezemből akkor (versek)
TAKÁTS GYULA DIÓFACSONK, ÖRÖKZÖLDDEL Öcsémé volt az egyik, enyém a másik. Hatalmas törzsük átnyúlt teraszra és a házig. Egy nap ültettük ketten és lettek óriási fák. Nagyobbak, mint a ház. Két bolygó, zöld világ. Pályájuk szemközt, de eggyé hangolva rendszerük keringtek az óriás diók, az égig nyúlva föl velünk. Ledőlt harsogva az egyik, az oszlopokra csapva le ... Váratlan, mint vihar, öcsém is ment vele. Nikláról hoztam^ törzsire örökzöldet... Éljen tovább a csonk, akár egy vers.. . Egy Berzsenyi... S már ketten néznek ... Ők állnak ott. .. KEZEMBŐL AKKOR Nagy vízen át a házad nézem . .. Mondják és egyre többen; oly üres. — Hogy lenne? ... Hallom lépteid a nagy vizen át, merre jársz . . . Vadászni mentél... Jó kutyáidat ezért nem hallják és látom a házat kápolna, szőlők, hárs alatt... Csak épp a fürjek hagyták el a kertjeid. Utánuk mentél s ha egy is maradt, te elhozod, tudom, biztos kezű. Es szobád addig sem üres. Naplód, mosollyal irt tragédiák járnak ki-be a tornyokon s zászlóid lengetik felém a hírt,
