Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - MŰHELY - Kamarás István: Rögeszmék Bakonyoszlopon (Olvasótábori krónika lábjegyzetekkel)
pontosan tudjuk, mire gondol ez az állami gondozott cigány fiú. J. Zoli a Bánat, K. Ildi A hetedik című József Attila-verssel búcsúzik. R. János, az egyik illegálisan jelenlévő, akitől 1979-ben korholó szavakkal búcsúztam (csak parázslott, nem lobbant fel, kevesebbet adott, mint adhatott volna), a Tűz című Nagy László-verssel búcsúzott. R. Judit, rögeszmeköröm tagja (az „Agyagbánya-bejáró” állomás) az emberré lett elefántot választotta. N. Zoli zárja be a sort, győztes csapatunk idegenlégiós erőssége, elkezdi felolvasni a szöveggyűjtemény tartalomjegyzékét, betűzgetve, akadozva, olyan akadályokat leküzdve, mint aTu ne quaesieris. Egyre többen érzik meg a dologjelképességét, abbamarad a nevetgélés, és N. Zoli halálos csendben fejezi be a nagy szintézist. (32) ÜNNEPRONTÁS. Le kellett nyelnünk oszloposoknak a keserű pirulát, kockára kellett tenni olvasótáborunk „minden jó, ha a vége jó” lezárását, mert a szépreményű- ek egy része nem tartotta be megállapodásunkat (az éjszakai „különleges programok” mellőzését) előző éjszaka. Kínosan feszengünk, a „válságakármi” levezetésére vállalkozó, már rutinnal rendelkező Vidra Szabó Feri is kiesik szerepéből. Azért volt oly kínos az egész, mert ebben az esetben egyértelműen ők voltak a hibásak, mi pedig nem büntetni akartunk, hanem bizonyosságot szerezni arról, hogy érzik-e, mit tettek kockára, érzik-e a stílustörést, az árulást. Szúrós csend. Kivonulunk, magukra hagyjuk őket. Amikor visszamegyünk, úgy tűnik, ugyanott tartunk. De talán mégsem! Az arcokról mintha ezt is le lehetne olvasni: ha akarnánk, megérthetnénk, hogy miért vagytok szomorúak, de nem akarjuk, mert nem tudnánk hogyan viselkedni, legalábbis, a többiek előtt. Nem vártuk meg, hogy végül is „Barrabás”-t kiáltsanak. Ismét magukra hagytuk őket, hogy saját erejükből kimászhassanak belőle, ebben a kínos patthelyzetben. (33) AZ ELSŐ PRÓBÁLKOZÁS. Az egyik este születésnapot ünnepelt Csapó Edit és Szabolcs István csoportja, a Feketerigók. Csaknem teljes létszámban rögeszmeköröm tagjai voltak, már csak ezért is hivatalos lehettem. Ajándékom nemcsak S. Anikónak, hanem rögeszme-társaimnak is szólt. Azt a részt olvastam fel a Szent Ferenc-legendából, amikor ő a madaraknak prédikál. Rögeszmekörünk búcsú-összejövetelének legvégén J. Karcsi, a „nagy megfejtő” bejelentette, hogy ő megpróbálna prédikálni a madaraknak. Elkísértük ahhoz a fához, amelyet e célra kiválasztott. Ez első próbálkozás még nem sikerült, így összegeztük a látottakat. „Valami még hiányzott”, csóválta fejét J. Karcsi. Ennek a valaminek a hiányát vitte magával útravalónak Bakonyoszlopról. (34) MEGBÉKÉLÉS. „Szuperprodukciók” nélküli, de hihetetlenül bensőséges volt az „utolsó akármi”, ugyanis ez lett a folytatása a délutáni „válság-akárminek”. Megajándékoztuk egymást, megbékéltünk. A műkritikus szemével nézve, szedett-vedett volt ez a műsor, ám mindenki önmaga legjavát nyújtotta. Volt itt „cikis” stílusú Romeo és Julis (alkalmi színtársulat adta elő, mélységesen titkolva az ügyet Vidra Szabó Feri előtt), olvasótábori paródia (rögeszmekörünk ajándéka), búcsúbeszéd (T. Józsi saját elszánásából), egy másik vallomás (N. Csaba folytatta „a fiú kinéz az ablakon” kezdetű teszt-mondatot, hosszú perceken át), megelevenedett a nagyravágyó feketerigó is, vállalom a közhelyet, kamaszos bájjal (a 8B + 2A csoport előadásában), végül D. Pista afféle szeretet-himnuszt tangóharmonikázott, majd végigénekeltük énekeinket, de már a tábortűznél. Könnyeket nemigen láttam, annál inkább fürkésző tekinteteket, megbékéltünk-e. Nem kellett mondanunk, hogy igen, mert megbékéltünk. JÖVŐRE IS? „Kedves Kami, igazad van, tényleg sok érdekes eseménytől fosztanánk meg azokat, akik helyett újra mi mennénk jövőre is Bakonyoszlopra, de az a faluépítés nagyon jó 73
