Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - MŰVÉSZET - Pintér Lajos: Arcok és harcok (Móser Zoltán fotóihoz)
MŰVÉSZET KAMONDY LÁSZLÓ ARCOK ÉS HARCOK (Móser Zoltán fotóihoz) Első szavam a hűségnek szól. Móser Zoltán ugyanis hűséges fényképész, évtizedek óta irodalmunké a figyelme. Tudja, hogy írói: nem primadonnák, nem modellek, nem balerinák. Nem pozőrséget keres vagy teremt épp ezért, hanem a személyességet keresi, hanem a személyiséget keresi bennük: kutatja és mutatja föl bennük. Harcuk hegét az arcukon. Fotói között mára úgy sétálhatunk, mintha panteonban járnánk. Az írófejedelem Illyés előtt tisztelgünk. Rangja mutatja, első ember. S kajánkodik az etimológia: azáltal első ember, hogy hatalma a fejében lakhatik, nem az öklében. Jékely, vén lovag, siet a randevúra: fényes cipője alatt kuncognak a kockakövek. Nagy László, ki népi s egyszerre értelmiségi: Tolsztoj álma ő, vagy a Szárszón felszólaló Erdei Ferencé; s Garda Márquez édestestvére, ki mégis mostoha. S Pilinszky, ki porba karcolta érettünk a legpuritánabb istent. S Kormos: ki porba rajzolta érettünk a legpuritánabb embert. Kérdés, hogy nemzedékük, nemzedékeik a múlté vagy a jövőé? Nagyok ők, azt nem tagadja senki. De sokan szeretnék egy letűnt kor és letűnt irodalmi korszak utolsó, foly- tathatatlan képviselőinek látni őket. Pedig velük nem egy irodalmi korszak zárult, hanem egy újabb kezdődött: hírhozók ők a jövőből. Példájuk most az örököseit keresi. S milyen is ez a mostani útkeresés? Mi a tétje? Sokak azt hiszik, hogy akik egyszer elbuktak már az esztétikai vizsgán, azok jöhetnek most pótvizsgázni. Akik másodhegedűsök vagy sokadhegedűsök voltak, azok vihetik majd a prímet. Szavazatom nem az övék; én a hagyománytisztelő nemzedékváltásra szavazok. A születő arcokra. PINTÉR LAJOS 90