Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Egy kudarc története

Az öregasszony elmosogatott, Piroska eltörölgetett. Erzsiké előkészítette a munkába menők reggelijét: szalonnát pirított egy nagy lábasban, rávágott két fej hagymát, felütött tizenöt tojást egy tálba, hogy reggel pillanatok alatt megsüthesse. Becsomagolta a tízórait. Gyuszi három vödör vizet hozott a kútról, a reggeli mosakodáshoz. Aztán mindannyian megmostuk arcunkat-kezünket a lavórban, és ki-ki bevonult a szobájába.

Erzsikééknél alszom. Ők összehúzódtak az egyik heverőre, a másikat átadták nekem. Azonnal mély álomba zuhanok, mintha egész nap kukoricát kapáltam volna. Félálomban hallom a vekker csörgését. De egyből éber leszek, amikor a csendes, halk szavú Erzsiké fojtott hangú káromkodását meghallom.

— Az isten rohassza meg ezt a büdös kurva életet, már megint reggel van!

II. 1983. március.

Salgótarjánban voltam riportúton, kora délután végeztem. Indultam hazafelé, amikor eszembe jutott, hogy itt, a közelben laknak Erzsikéék. Mikor is voltam náluk? Négy éve? Öt? Van annak talán már hat éve is. Azóta felépült a házuk, berendezték, azóta Erzsiké elvégezte a műszaki egyetemet. Vagy ki tudja? Mindenesetre megnézem őket.

Falu, utca, házszám, minden egyezik. De ikerház sehol. Két korcs kutya vicsorog rám, nem merem megnyitni a kaput. Kiabálok.

Botra támaszkodó öreganyó araszol a kapuhoz. Nehezen ismerem fel benne az „öregasszonyt”.

— Mi történt magával?

— Nem bír el a lábam. Pedig csak ötven kiló vagyok. Hat hetet feküdtem a tarjáni kórházban, de nem javult egy szemet se. Azt mondták a doktorok, elkoptak a csontok.

Leülünk a konyhaasztalhoz. A hokedli ugyanaz, meg a viaszosvászon is.

— Miért nem épült fel a ház? — kérdem.

Legyint.

— A férje hogy van?

— Ő már jól. Azóta tán el is porladt, isten nyugosztalja.

— Mi baja volt?

— Megállt a szíve. Háromszor kapott infarktust, a negyedik elvitte. Itt a konyhában. Odakapott, elvágódott, vége.

— Erzsikéék hogy vannak?

— Ki tudja.

— Nem itt laknak?

— Elmentek Tarjánba. Albérletbe — teszi hozzá megvetéssel.

— Gyerekük van?

— Úgy hallom, most várják a harmadikat. Ha megszületik, rögvest kapnak lakást. Megígérték nekik.

— Nem ment egyetemre?

— Csak a szájával.

— Hát Piroskáék?

— Ő megvan. Meg a gyerekek is.

— Nekik hány van?

— Három. Szegény lyányomnak nagyon kijutott az életből. Eljár dolgozni, meg a három gyerek, meg én, félnyomorékon, meg a kert, meg az állatok. Minden gondot egyedül ... olyan sovány, akár a kisujjam.

— Mi az hogy egyedül? Hol van a férje?

58