Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Egy kudarc története

— Hajdú. És centrifuga. De ezzel együtt is nehéz neki, hiszen a vizet a kútból kell húzni, húsz-huszonöt vödörrel.

— Vasárnap délután mit csinál?

— Tanulok, tévét nézek.

— Táncolni nem szeret?

— Nagyon! Lánykoromban nem volt olyan szombat, hogy ne mentem volna táncolni.

— S azóta? Mikor volt utoljára?

— Utoljára a lakodalmamban táncoltam.

— Hiányzik?

— Nagyon.

* * #

Este megkérdem Gyuszitól is:

— Nem fáradt?

— Kiskoromtól dolgos életre neveltek.

— Attól még lehet fáradt két műszak után, nem?

— Edzett vagyok.

— Hétvégén mit csinál?

— Építkezésre megyek, apuval meg Jóskával.

— Szórakozás?

— Szombat este a tévé, vasárnap este úgyszintén.

— Szeret táncolni?

— Nem.

— Olvasni szeret?

— Sajnálom rá az időt. Erzsi nagyon noszogat, hogy érettségizzek le, fázok tőle, csak mégis muszáj lesz, ha ő egyetemre megy. Nem szeretném, ha emiatt lenézne. Csak hát melózni is, építkezni is, meg még tanulni? Majd kialakul.

# * *

Jóskával is sikerült négyszemközt beszélnem.

— Fáradt?

— Ja. Bent nagy a hajtás, itthon jó lenne lazítani.

— Nem lehet?

— Anyósomtól csak addig ülhet az ember, míg eszik.

— És hétvégén?

— Szombat meg vasárnap este a tévé előtt.

— Szórakozás?

— Mióta megnősültem, semmi.

— Hiányzik?

— Hogy a fenébe ne! Salgótarjánban születtem, ott nőttem fel, rengeteg barátom volt, mindig mentünk valahová suli után, később a meló után. Mozi, klub, tánc, strand, kirándulás. Most meg, akár egy igavonóé, olyan az életem.

— Egyszer sem lázadt fel?

— Szeretem a feleségem. És szeretnék egy szép házat. Ezért mindenről le kell mondani. Semmit se adnak ingyen az életben.

55