Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Hartaiak munkaközpontú életvitele

villát — 900 ezerért, netán egymillióért. Nem üres szövegelés tehát Harta megtartó erejéről beszélni. S összefogással gyorsan felépül a ház, akár egy-egy hétvégén is, ha kellően tágas a rokoni, baráti kör. Évente Hartán megépül 30-nál több ház.

Önmaguk boldogulásáért áldoznak a társadalmi munkával is, s teszik ezt nem a meggyőzés, hanem érdekeik felismerésének a hatására. Elegendő csak arra gondolni, hogy Hartán mindegyik utca portalanított —talán amaz egy-kettő kivételével, melyek mentén még csak most épülnek a házak —, s ez alföldi viszonylatban egyedülálló. Úgyszintén a városi színvonalú üzlethálózat is; Hartán egyre gyakrabban fordulnak meg vásárlóként a szomszédos Soltiak, dunapatajiak. A legfontosabb élelmekkel való ellátást a 60-as években is helyi erők által oldották meg: a Béke Tsz tejet, az Új Élet húst mért ki tagjainak.

Aki az 50-es évek elején tudott magának venni egy új kerékpárt, arra a többiek úgy néztek, mint aki boldogul, aki képes ötről a hatra jutni. Az évtized végefelé már a motorkerékpár jelentette a realitások keretein belül sarjadt vágyálmok beteljesülését. Hat-hét év múltán a személygépkocsi ... S ma a hartai társadalom eljutott oda, hogy az autó már nem feltétlenül az életszínvonal fokmérője. Fél kézen megszámolható, aki anyagi esettség miatt nem jut hozzá akár egy használt négykerekűhöz. Nem vásárolnak autót az idősebb, beteges emberek, vagy azon kevesek, akiket hidegen hagy a motorizáció. Eképp az autó Hartán meg is szűnt státusszimbólum lenni; egyszerűen csak jelen van, mint a mai élet nélkülözhetetlennek vélt tartozéka. Jelen van — családonként sokszor két példányban is. Nem feltétlenül úgy, hogy egyik a férjé, a másik a feleségé; inkább úgy, hogy egyik a hétköznapi — a mindenféle áru, termény szállítását is lehetővé tevő —, a másik az ünneplős kocsi. Gyakrabban is használják munkába járásra, ilyen-olyan ügyek elintézésére, semmint hosszabb kirándulásra, ország- és külföldjárásra. Bár a turizmusnak is mind többen hódolnak, természetesen főleg a fiatalok. Az idősebbek között inkább olyanok akadnak jónéhányan, akik a társas kirándulásokat részesítik előnyben, s szövetkezeti szervezésben már keresztül- kasul bejárták az országot, sőt a tengerpartra is eljutottak. Újabban kulturális célokra, különböző kirándulások fedezésére a fizetések egy százalékát bent tartják. Ebből már komolyabb kiadásokra is futja, de hozzájárulásra mindenképp.

Két adat összevetése ad még okot és alkalmat a tűnődésre. Az egyik: csak helyben 110 milliós takarékbetét-állományt tartanak nyilván a 4500 lelket számláló helységben. A valóságos akkumuláció ennél nyilván jóval nagyobb. A másik: az Erdei Tsz dolgozó tagságának 35 év az átlagos életkora. Rég túlvannak azon az időn — ha Hartán volt ilyen egyáltalán —, amikor a tsz-be való lépés presztízsveszteséget jelentett. Hosszú ideje már, hogy aki tagnak jelentkezik, annak előbb féléves próbaidőt kell letöltenie, alkalmazottként.

Honnan ez a félelmetes iramú akkumulálási készség? A közelmúlt történelmi szo- rongattatásai után sem váltak nihilista pazarlókká, oktalanul költekezőkké. Sőt még- inkább fogukhoz verték a garast, mint azelőtt, mintegy megmutatván, hogy annyiszor kelnek életre, ahányszor porba sújtja őket a sors. De ezen túlmenően is a hartaiak minden megnyilvánulásában érezni valami visszafogottságot, önmérsékletet, régebbi keletű, de a jelenséget ma is pontosan jelölő kifejezéssel: puritánságot. Nem költekeznek, mert sem igényük, sem idejük nincs rá. A helyi vendéglátóiparnak is inkább csak a rendezvényekből van számottevő bevétele. Az alkoholizmus errefelé nem népbetegség, s ha van bor a háznál, az saját termésből ered. Még a kis nyugdíjjal rendelkező öregek — bár az alacsony összegeket a tsz kiegészíti 2000 forintra — sem panaszkodnak, sőt inkább dicsekednek: amire szükségük van (hűtőgép, tévé stb.), azt be tudják szerezni. Igényszintükhöz képest nem szenvednek hiányt semmiben.

49