Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Koloh Elek: „Kuncog a krajcár”(?) (Kecskeméti vélemények, vallomások és adatok a fiatal értelmiség helyzetéről)

cializmusról torz és téves nézetek is jelentkeznek. . . A társadalmi gyakorlat konfliktusai felélénkítették a továbbhaladásunk irányával, konkrét megoldásaival kapcsolatos vitákat, különösen egyes értelmiségi körökben. . . Helyenként felerősödtek felelőtlen, zavaros, ellenzékieskedő, valamint ellenzéki, sőt ellenséges nézetek. . .” — Az idézet arra utal, hogy ma nem egyöntetű az értelmiség „garasos” hűsége. Persze szó sincs arról — egy-két kivételtől eltekintve —, hogy a szocialista társadalom elméletével, a marxista eszmékkel szemben mutatnának kétségeket. A mindennapok ellentmondásai szülik a „rossz vért”. Nagyon sokan kilátástalannak vélik saját jövőjüket a különböző értelmiségi pályákon, miközben az újgazdagok, az egyre népesebb milliomos réteg nagystílű (bár kevésbé kvalifikált) sokaságát látják, s azt, hogy az ügyeskedéssel szerzett vagyonok tekintélye mennyivel nagyobb a hivatásuk, s a tudás presztízsénél. De nem kell ügyeskedőnek, törvénykerülőnek lenni; ma már törvényes keretek között is a fiatal értelmiség fizetésének négy-ötszörösét keresheti egy jó szakmunkás. Egy programozó matematikus, egy pedagógus, egy népművelő, egy könyvtáros stb. nemigen talál a szakmájának megfelelő mellékjövedelemszerzési lehetőséget ma sem, hiszen az úgynevezett második gazdaság többnyire a fizikai munkára korlátozódik. így az értelmiség is csak háztájizással, alkalmi munkákkal próbálhat javítani a helyzetén szabadidejében (amire egyre több a példa). A bérbesorolások, a tarifarendszerek ellentmondásai elkeserítőek. Elgondolkodtató például, hogy egy mérnök 17 évi tanulás után, a tarifarendszer szerint kevesebb anyagi megbecsülésben részesülhet, mint egy 17 éves kezdő szakmunkás. Vagy vegyünk példának egy fiatal pedagógus házaspárt: 2700—2800 forintos fizetéssel kezdhetik a pályát Kecskeméten (az óvónő 2400-zal). Ha nincs szülői támogatás — márpedig ez sehol sem lehet törvényszerű — albérletben vagy albérlők házában élhetnek „ítéletnapig”. Ugyanis 150—160 ezer forint a „beugró” egy kétszobás OTP-s lakáshoz jelenleg a megyeszékhelyen. Vajon hány év alatt tudják összegyűjteni ezt az összeget ilyen jövedelem mellett? Az 1300—1800 forintos albérleti díjakról, az összekuporgatott forint devalválódásáról, a lakásárak rohamos növekedéséről nem is beszélve. Csoda, hogy elkeseredettek, hogy kilátástalannak látják a jövőjüket? Ha változtatni akarnak sorsukon, legkönnyebben két lehetőség kínálkozik: vagy elhagyják a pályát (egyre több a példa erre is), vagy fóliáznak, szőlőt termelnek, üzérkednek, esetleg maszekok mellé szegődnek segédmunkásnak, stb. Vagyis a szabadidejüket nem művelődésre, önművelődésre, nem a folyton növekvő követelmények szerinti szakmai fejlődésükre fordítják, hanem szociális helyzetük javítására. Ha arra gondolunk, hogy napjainkban milyen leterhelést jelent például a pedagógusoknak az új tantervek bevezetése, a tanítás mostoha feltételei az iskolákban, a 35—40 fős létszámú osztályok, kérdés, hogy a mellékes jövedelem szerzésére fordított energia menynyiben sivárítja, hátráltatja, károsítja az oktatás sikerét? S mindez magában hordoz egy másik kérdést is: mennyire éri meg a társadalomnak, hogy a felnövekvő új nemzedéket rossz közérzetű, elégedetlen, vagy „energiaveszteségekre kényszerített” pedagógusok oktassák?

Az Országos agitációs, propaganda- és művelődéspolitikai tanácskozás zárszavában, többek között az alábbiakat mondotta Aczél György, 1983. január 12-én: „Az iskola megújításának része, de lényeges feladat a pedagógusok oktató-nevelő munkájának lehetőségeit javítani. Meg kell változnia a pedagógus helyzetének a társadalomban más értelemben is. Meg kell szüntetnünk — ahol ilyen van — kiszolgáltatottságukat; biztosítani, hogy az irányítás decentralizáltsága sehol ne lehessen csákmátéság. Nem tud nevelni az az ember, aki nem érez megbecsülést, nem lehet elég önérzete és tartása. Meg kell szüntetni a felesleges és túlzott terheket is, hogy emelhessük az emberi, szakmai, pedagógiai, világnézeti követelményeket.”

30