Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Tasi József: „A népségből a nép fia…” (Beszélgetés Kardos Lászlóval életútjáról és a Bolyai-kollégium történetéről)
keresztül-kasul átszőtte és ténylegesen nagy szerencse, hogy elérkezett az idő, amikor ezt a kollégium-mozgalmat, amely egy időben élettevékenységem fő formája volt, életemnek e kései szakaszában módom van egy magasabb eszmei síkon rekonstruálni, értékelni, a helyére tenni. A helyére tenni azt, amit helyre kell tenni ebben a mozgalomban; egyszóval módom van újra átélni a népi kollégium egykori világát, belső lényegét úgy is mint politikai és pedagógiai mozgalmat, úgy is mint személyes élményt, személyes életcselekedetet. Mindezeket azért tartottam szükségesnek fölemlegetni, mert a kollégium közös leleményünk volt, közös leleménye annak a fiatalságnak, amely- lyel pályámat együtt kezdtem, azonban a többség a kollégiumnak a világát ilyen tartósan, ilyen szívósan, ilyen mélyen nem csinálta velem végig. Tevékenységük csak részben kapcsolódott a mozgalomhoz, bár sok alkalommal ez a tevékenység a népi kollégium történetében kiemelkedő volt és alkalmanként a személyükön múlott a kollégium továbblépése; azonban olyan lényeges pontoknál és olyan tartósan egyiknél sem, mint az én esetemben Most, amikor a népi kollégiumokról vallanom kell, tulajdonképpen életem fonalát kell felfejtenem, és nagyon kell vigyáznom, hogy külön tudjam választani élettörténetemet, hogy objektíve magát a népi kollégiumnak a történetét is vissza tudjam idézni. — A népi kollégiumok története 1939-ben a Bolyai-kollégium létrehozásával veszi kezdetét. De még mielőtt rátérnénk a Bolyai-kollégium alapításával kapcsolatos emlékeidre és közvetett emlékeidre, célszerű lenne ennek a kollégiumi mozgalomnak gazdasági, kulturális és szociális hátterét felvázolnunk. — Az 1939 őszén induló népi kollégiumi mozgalom, amely akkor mint egyedi kollégium, mint népi kollégium, mint parasztkollégium, —ahogy abban az időben nevezték —■ elindult, olyan hozzám hasonló fiatalokat fogadott magába, akik számára ez a kollégium otthon volt, az élet szociális feltételeit, a továbbtanulás lehetőségeit teremtette meg. Mindössze egy maréknyi fiatal jött össze ebbe a kollégiumba; sorsunkban sok közös, de sok sajátos eltérő vonás is felfedezhető. Mind a közös vonások, mind pedig az eltérőek nagyon lényegesek voltak a kollégium létrejöttében, szereplésében. Kollégiumunk — maga a szó a colligo (összegyűjteni) igéből ered — az 1939-es esztendőben hozzám hasonló fiatalokat gyűjtött össze; ahogy mondottam a hasonlóság és az eltérés is döntő volt ebben a szituációban. Épp azért, hogy értelmezni tudjam, hogy tulajdonképpen milyen azonos és milyen eltérő vonású fiatalság gyűlt össze ebben a kollégiumban, röviden érinteni kell az én személyes életsorsomat is, jóllehet előzőleg ez nem volt szándékomban. A következőt tudom elmondani: 1918. november 13-án születtem Vas megyében, Tót ke reszt úron, szegényparaszti családból. Apámnak két és fél, három holdja volt, ugyanakkor mint szabósegéd is az előző évtizedekben ipari tevékenységet folytatott. Édesanyám szintén szegényparaszti családból származott, maga cselédlányként élt mindaddig, amíg édesapámmal nem találkozott. Két bátyám volt és van; ez a család tehát a magyar társadalomnak egy alacsonyabb szintjén, sőt lehet mondani, az akkori legalacsonyabb szintjén élő család volt. Életkörülményeink a fent idézettek folytán szerények voltak, és tetőződtek azzal, hogy születésem után egy esztendővel szülőföldem, az Őrség és a vele határos vend vidék Jugoszláviához került át. Határvidék lettünk, az életfeltételek beszűkültek, anyagi lehetőségeink nehezebbek lettek, és ha ezen a vidéken maradunk, valószínűleg nem kerül sor arra, hogy a középfokú, vagy pláne felsőfokú iskoláztatásom lehetővé váljék. Annyira megszorult volt az életünk, hogy 1922—23—24 tájékán — mielőtt átjöttünk Magyarországra s repatriált a családunk —, arról volt szó, hogy kivándorolunk Amerikába, ahogy édesapámnak több mostohatestvére és egyetlen édestestvére tette annakelőtte egy vagy másfél évtizede. A körülmények és a rokoni ajánlatok úgy hozták magukkal, hogy mégis Magyarországot választottuk. Úgy emlékszem, 1924-ben repatriáltunk Budapest külvárosaiba, 73
