Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Medvigy Endre: Sinka István, a lángoló cselédházak és az ügyészség
összes funkcióját a születéstől a halálig egymás előtt és egymás szemeláttára végezték. Ma még sok uradalomban ez a helyzet.” Ugyanerről Sinka István publicisztikájában is olvashatunk, az 1938-as keltezésű Üzen a tanya című cikkben. Az üzenet elpanaszolja a szegényparasztság silány táplálkozását, lerongyolódottságát, a cselédházak zsúfoltságát és a nemzet számára talán végképp elveszett kivándorlók sorsát. A tanya vádol is: a népsorvasztó nagybirtokot és a felelőtlen úri politikát vádolja. Sinka a majorok népének földéhségét és szabadságvágyát is tolmácsolja: szót emel az igazságos földbirtokmegosztásért és a polgári szabadságjogokért. A kívánt szebb jövőtől a való világ ekkor még igen messze esik: ... Hét esztendeig éltem e majorban. Hét cselédlakás volt benne két konyhával. A hét „lakásban” élt tizenhárom család. Úgy fogadták a cselédeket, hogy apa és felesé- ges fia, vagy: apa és vő. Természetes, ha ilyen nem akadt, akkor összeköltöztettek két idegen családot is. Vajon el tudják-e képzelni azok, akik nem éltek ilyen helyen, hogy menynyi kín, mennyi szinte elmondhatatlan dolog halmozódik fel egy ilyen „lyukban”? Arról gondoskodás van, hogy az ökröknek legyen bő fekvőhelyük, de a cselédekről soha senki. A Simon-család például tizenegy taggal lakott egy szobában. A szülők, feleséges fiuk, vő, eladó lány és gyermekek. Tehát három család. Úgy ősszel, amikor már a férfiak is beszorultak a hálásra, alig találtak fekvőhelyet. Volt még egy legény fiuk is. Az csak akkor tartózkodott benn, ha netán beteg volt. De nem volt különb a helyzet a Marhás- családnál, a két Szabó családnál és a többieknél se. Szóval erkölcsi és egészségi oldalát nézve a dolognak, nem különb, mint az istállóba zsúfolt barmoké. A vadállat elvonul külön szeretni, szaporodni és végsőt vonaglani, de ezekben a cselédlakásokban élő embereknek mindent egy négyzetméteres területen kell cselekedniök. Ellene lázadni a cselédségnek hasztalan.” A szegényparasztság lázadó költőjének nem csak a Vád kötet és a De enyém ám a hősiesség miatt gyűlik meg a baja a múlt rendszer ügyészségével. Okkal írja Ballada a jó kecskéről című cenzorbosszantó bökversét: „ ... Egér farkincáját / cica eszi nyersen, / cenzor úr, ugye hogy / jöhet ez a versem . ..?” „Nem engedélyezem!” A hírhedt tiltó bélyegző megpecsételi a Három pap, a Magyar hatodosok és a Megzendül az erdő sorsát: 1945 előtt egyik vers sem jelenhet meg. A Szent-Mihálykor című 1939. augusztusában, a nyílt cenzúra bevezetése előtt hetilapban,aHo kell százan aláírjuk, Akulcsár beszél az új cseléddel és Avádló hangja a negyvenes évek első felében, a totális cenzúra korszakában a sajtóban mégis napvilágot láthat, de a királyi ügyész vétója miatt kötetbe nem kerülhet. A Magyar tűnődések I—III. és A pór megszólal a magyar úriszék előtt is csak hetilapban, illetve folyóiratban jelenhet meg, ott sem teljes terjedelemben: mindkét költeményből egész versszakot töröl a horthysta sajtóellenőrzés. 1942-ben Szabadkán, Apor megszólal a magyar úriszék előtt elszavalásáért kishíján letartóztatják Sinkát. Erdély még a 40-es években is türelmesebb. A kolozsvári Unitárius Teológiai Akadémia 1941-es értesítőjében, az önképzőköri elnök beszámolójában olvasható: „ ... Megrendeztük a díjas szavaló és a díjas szónoki versenyt. A díjas szavalóversenyen a ... kötött költemény Sinka István A pór megszólal az úriszék előtt című verse volt...” Az első helyezett jutalmul a marosvásárhelyi János Zsigmond ünnepségen is elmondhatja Sinka vagyonos osztályok ellen izgató költeményét. Az úriszék előtt mintha bivalyos Boncos jobbágy őse szólana, annyira rokon a hang. Mégis, a történelmi ürügyű panasz javára minőségi a különbség: már nem lázadó, hanem forradalmi a pór szava: S enyém, amikor vérbe fúl a szabadság ... és enyém, mikor 56
