Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
Belpolitikáiig, gazdaságilag a szárszói konferencia vágott a mi ideológiai beállítottságunkhoz, céljainkhoz, de ez a közép-európaiság, ez kicsit halvány, hogy mondjam, színekkel élt vagy inkább nem élt a mozgalomban, úgy hogy itt kellett aztán kiteljesíteni, amennyire lehetett, a munkálkodást. De rettentő mértékben nehéz volt, nem lehetett, amit személyes sorsom azzal bizonyít, hogy amikor megkötötték a szlovák— magyar áttelepítési népcsere-egyezményt, akkor a végrehajtását a Minisztertanács rámlőcsölte, mint odaáti férfiúra. De ennek a végrehajtásánál — és ez is jellemző általánosan — nemzeti tudatunk semmilyen formában, még a lenini nemzetiségi elvek formájában sem volt. Nyíltan össze kellett ütköznöm Rákosival a minisztertanácson, mert áttelepítési kormánybiztos minőségemben tagja voltam a minisztertanácsnak és ellentmondásomnak a megaláztatásom volt az ára, hogy Magyarország és Csehszlovákia nemzetiségi kérdésben egy oroszlán-szerződést kötött, ahol minden hátrány a miénk, minden előny Csehszlovákiáé. Tehát a konklúzió az, hogy minden helyzetben teljesen kiegyensúlyozott, minden problémára figyelő magatartás felelhet meg a magyar magatartásnak, a szocialista viselkedésnek és magatartásnak. Ebben Szárszó épített anyagot, épített nagyszerű állásfoglalásokat. LÁSZLÓ GYULA Engedelmüket kérem, én a meghívót nem értettem pontosan, nem tudtam, hogy mire kell készülnöm. Továbbá előttem csupa jól képzett szociológus, közéleti ember nagy távlatokba állította be Szárszót. Én magányos kutató vagyok, tehát az előző nagy perspektívával szemben most egy mikro-analízist kapnak, egy embernek a magatartását, hogy hogyan is került oda, mit csinált, mi volt a hatása. Szárszót be kell állítani a fejlődésbe. Honnan indultunk mi el? Szabó Dezsőtől indultunk el. Szabó Dezsőtől indultunk; egy olyan mélyre ható paraszt-romantika ragadott magával, ami a mai napig is feledhetetlen és én nem szégyellem. Bár bevallom, ha ma Szabó Dezsőt olvasom, gyorsan leteszem. Már azok a hallatlan dinamikus szó-petárdák, amik annak idején úgy hatottak ránk, ma már nem hatnak. Szabó Dezső után én Rud- nay Gyula hatása alá kerültem. Szabó Dezső paraszt-romantikájával szemben ő a nemzetit hozta. S közben természetesen eljártunk Bartók Béla hangversenyeire, Kodály Zoltán hangversenyeire, a néprajzos Györffy István atyai jóbarátom volt. Ebben a szellemben nevelkedtünk és lassacskán rájöttünk arra, hogy a lelkesedés szép, de itt konkrét tettekre kell felkészülnünk. így keveredtem bele a Bartha Miklós Társaságba. Fábián Dánielnek — szegény nemrég halt meg — hallatlan dinamikus vezetésével széleslátókörű társaság bontakozott ki. Azután a Termés körébe kerültem Kolozsvárott. Kolozsvárott az ott élő barátaim kisebbségi sorsban nőttek fel, más volt a magyarságképük, más volt az érzékenységük a nemzeti kérdések iránt. A Termés mai napig is becsületére válik annak a társaságnak, amelyik létrehozta, mert valóban, ha szabad ezt a szót használnom, mint nem politikusnak, — hogy népfront, akkor a Termés az volt. Erős baloldali társaság volt. Ott nevelődtünk tovább. Nos, így jutottam el Püski Sándor hívására Szárszóra. Miért kerültem oda? Mert előzőleg szó volt arról, hogy a magyar történelem nagyjából — akármilyen izgalmas is — csatáknak, csatavesztéseknek, győzelmeknek, nagy törvényeknek, rendeleteknek és a többinek a gyönyörűen összeötvözött konglomerátuma, de hol marad a magyar nép? Amelyik nemcsak részese volt, hanem amelyik alkotta a történelmünket. Akkor Veres Péter azt mondta nekem, hogy hát te, Gyula, meg kéne írnod a honfoglaló magyar nép életét. Na, ez is lett a címe. így kerültem én Püski Sándorral kapcsolatba, aki mindjárt szerződést is kötött rá és így kerültem el Szárszóra, ahol A honfoglaló magyar nép egyik fejezetét, amelyik olyan kérdésre vetett világot, amiről 35
