Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Salamon Konrád: Szárszó, 1943
elejétől fogva valami sajátos fasiszta szaga volt, ez volt, ami sok jóhiszemű embert visszariasztott tőle ... alapjában heterogén, komolytalan alakulat volt.”65 Mint köztudott, a Márciusi Frontot nem Németh Lászlónak és híveinek, hanem a fent említett íróknak, valamint Féja Gézának és Illyés Gyulának a neve fémjelezte, gyakorlati, szervezési teendőit kommunista és más baloldali fiatalok végezték, s nem egy megnyilvánulásában tett hitet a munkás-paraszt szövetség mellett. Mindez azonban sokakat nem zavart és továbbra is fennen hangoztatták, hogy a népiek egyoldalúan, a munkásságot kizárva törnek hatalomra. Fodor József idézett cikke szerint is a Márciusi Frontból „az a tanulság ..., hogy semmi egyoldalú csoportosulás sem üdvös: és a kizárólag paraszti, népi szólamokkal való összeverődés rendszerint meddő, öncélú politizálást, reakciót takar. És főleg azt, hogy: Magyarországon és egyáltalában korunkban egészséges, értelmes, az egész közösség érdekét képviselő és a haladást szándékoló alakulatot a munkásság kizárásával létrehozni nem lehet.”66 A teljes politikai elutasítás és rosszhiszeműség mellett nem kímélték a népiek irodalmi alkotásait sem: „A népi írók műveiben semmiféle új esztétikai elv, irodalmi princípium, tartalmi vagy irodalmi újítás nem található. (. . .) az úgynevezett népi irodalom mind elméleti, mind gyakorlati szempontból teljes és tökéletes válságba jutott.”67 — adta olvasói tudtára 1943 nyarán a Szabadság. Szárszót követően pedig szinte megújult a népiek elleni kampány, amelyben különösen Fodor József mutatkozott fáradhatatlannak, cikkek sorát jelentetve meg az Újság és a Független Magyarország hasábjain.68 Eközben a szélsőjobboldal is egyre dühödtebben támadta a politikától visszahúzódó népi írókat, akik nem hajlandók szólni arról, hogy a magyar szellem három nagyhatalommal áll élethalálharcban: a bolsevizmussal, a zsidósággal és a marxista nemzetköziséggel,69 sőt Illyés Gyula épp abban nagy mester, hogy egy síkra állít zsidókat és magyarokat.70 Ráadásul amikor a „nemzet önmagában birkózik aggodalmaival meg kétségeivel .. az írók, akiknek a vigaszt és a hitet kellene adniok, behúzódnak óvatos hallgatásuk sáncaiba,”71 Veres Péter pedig azt hirdeti „itt az idő egy szélső marxista diktatúrára.”72 A hagyományos baloldal és a szélsőjobboldal kereszttüzében lévő népiekről — akik közt szárszói szereplésük alapján sem tettek különbséget támadóik — a mértéktartónak és népfrontosnak tekintett Magyar Nemzetben Katona Jenő azt tartotta fontosnak hangsúlyozni a „letűnőben lévő népies szekta” múltjáról elmélkedve, hogy pl. Németh László volt az, aki a szellemi honvédelmet Kisebbségben című írásával megbontotta, miután emberként nem volt bátorsága képviselni az örök emberi alapjogokat, magyarként „a nemzeti függetlenség és önkormányzat bátor hangoztatása helyett egy minden megszálló idegentől megtűrhető népiesch misztikában alkudott meg.” A népi írók „feledve, hogy részt vettek valamiben, amely a történelem talán legnagyobb arányú támadása volt a dolgozó rétegek ellen s közben szociális jelszavakat hangoztattak, magyarnak vélve magukat, idegen óceán rengésébe beleremegő kis hazai pocsolyák voltak és végül népről, emberségről beszéltek, amikor az örök humánumot cserbenhagyták, elárulták, arculverték .. .”73 Mindez azok után, hogy a Magyar Csillagban Illyés Gyula gátat próbált vetni ennek az indulatok fűtötte, esztelen hajszának. Illés Endrével, Kodolányi Jánossal, Márai Sándorral, Tamási Áronnal, Veres Péterrel és Zilahy Lajossal „együttes vallomást” jelentetett meg, amelyben leszögezték, szükségesek az elvi viták, „de az építő szellem tekintélyének védelmében elítéljük azt a személyeskedő és pártos modort, melyben egyes írók is megnyilatkoznak néha... úgy hisszük, hogy a szellem erkölcsi tekintélyére, valamint a beszéd és az írás emberi hitelére igen nagy szükség van. S bizonyára még nagyobb szükség lesz rá akkor, amikor megújult nemzetet kell majd teremteni, 17
