Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Salamon Konrád: Szárszó, 1943

ahol a szabad parasztságot kolhozokba terelték, a kisiparosságnak nagy közös műhelyekben kell dolgoznia, az értelmiség a legszorosabb felügyelet alatt áll. . . Ugyebár ez a szocialista állam aligha lesz jobb a legsötétebb jobbágyságnál, még ha formailag tiszteletben tartja is a szocializmus alapelveit?”32 A szocializmus hívei — nem tudva még, mit hoz a személyi kultusz időszaka — felháborodva hallgatták az ilyen rémképek falra- festését; az 50-es évek azonban sajnos igazolták Németh László aggályait, amelyeket így folytatott:

2. „A második, amit számonkérünk: ne engedjék megnyomorítani azt a munkásnépet, amelynek az érdeke a szájukon van. Az európai társadalom nem úgy fejlődött, ahogy a múlt század nagy szocialista gondolkodói előre látták. Ők azt hitték, hogy a kapitalista fejlődés végén néhány óriás tőkés áll majd s a nincstelen proletárok milliói. Éppen fordítva történt: a kispolgárinak nevezett elem volt az, amely hihetetlenül elszaporodott, s a klasszikus értelemben vett proletárság van (viszonylag legalább) apadóban. A közhelyes szocialista gondolkozás a gyári munkásságra, a földmunkásságra s a gazdasági cselédségre épít, s némi lenézéssel kezeli a ,kispolgár’-okat: a földes parasztságot, a szabad iparosokat, kereskedőket, a közüzemi alkalmazottakat, az értelmiséget. (. . .) Gazdasági életünk, magára hagyva, a proletariátus kiküszöbölése felé halad. S ez nagyon üdvös folyamat, hisz az az iparkodás, gazdasági tudás, fogékonyság, ami egy nemzet ereje, elsősorban a kispolgári réteg tulajdona. (. . .) Iszonyú romlás lenne ezeket a kispolgárokat, csakhogy a klasszikus proletárokhoz jobban hasonlítsanak, elméletekhez nyomorítani, . . .már csak azért is, mert a szövetkezeti szocializmusban rég kész van az a forma, amely a vállalkozás érzését s a vele járó iparkodást is meghagyja, s a nagyobb birtokok, üzemek előnyeit is biztosítja.”33 A 80-as évek elején nem lehet e szöveget anélkül olvasni, hogy eszünkbe ne jutnának a túlzottan központosított és óriási méretűre duzzasztott ipari vállalatok termelési nehézségei, s a gyógyírnak ajánlott szocialista vállalkozás gondolata, valamint a mezőgazdaságban bevált szövetkezeti forma. 1943-ban viszont a szocialista elmélet hívei, akik biztosak voltak abban is, hogy a termelőeszközök köztulajdonba vételét a termelés ugrásszerű növekedése követi, az elhangzottakban egy tévútra jutott író zavaros és kártékony gondolatait látták.

3. Harmadik megjegyzésével a forradalmat csupán barikádharcnak felfogó elképzelések veszélyeire figyelmeztetett: „A legnagyobb gondjuk azonban arra legyen, hogy a nemzet keze fölöslegesen be ne véreződjék. (.. .) Mindnyájan egyetértünk abban, hogy a kispolgárság fölött lévő nem munkás osztályok megszüntethetők és megszüntetendők. A nagy- és középbirtokok felosztásán, a nagyüzemek nacionalizálásán mi írófélék sohasem vitatkoztunk egymással. Más azonban egy osztály likvidálása s más a beléje tartozó embereké. .. ha az indulat vérengzik, annak még van mentsége; a teóriának nincs. Különösen ha aközben önmagával is ellenkezésbe kerül. Mert hiszen, ha minden ember gazdasági körülményeinek terméke, hogy vonható akkor értük mint egyén felelősségre? Ahol ilyen ellentmondások fölmerülhetnek, ott vagy a tudományban vagy a morálban kell hibának lenni. A magyar nép kétízben is megmutatta, hogy csak akkor tud ölni, ha bőszítik, s bőszülni is inkább egyénileg szeret, mint kollektive. . . Ha a magyar nép természete s nem mások mögéje bújt bosszúja érvényesül; bízom benne, hogy most sem kell az új Magyarországnak vérben keresztelkednie. Csak ne higyjék olvasmányaik alapján egyesek, hogy a nélkül nincs is megkeresztelve.”34 Figyelmeztetni az ún. forradalmi romantikában rejlő tragédiák lehetőségére ismét olyan tett, amelynek jogosultságát a történtek sajnos minden képzeletet felülmúlóan igazoltak.

Aki őszintén nézett szembe a jövendővel, annak látnia kellett a megalázottak várható elégtételre törekvését is. Németh László bátorságára vall, hogy nem kerülte ki ezt a hálátlan témát, sőt még zsidó vonatkozását sem. 1943 nyarán — amikor még elképzelhetetlennek tűntek 1944 borzalmai, úgy látszott, hogy a magyar zsidóság megalázottan,

10