Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Rásonyi László: Török eredetű magyar személynevek
szét és a történelemtudomány szempontjából a személynevek fontosságát már régebben felismerték, fgy került sor a sémi népek (különösen arabok) neveit lexikálisán tartalmazó, Caetani által szerkesztett Onomasticon Arabicum és az iráni népek személyneveit tartalmazó Ferdinand Justi: Iranisches Namenbuch megírására (= Iráni Névkönyv). A névadás a névtannak, tudományos nevén onomatológiának egyik fejezete. Mivel a magyarság történelme évszázadokon át, különösen a középkorban, több török nép történelmével fonódott össze, a török eredetű személy- és helységneveink kutatása, magyarázata ebben az évszázadban nagy lendületet vett, sőt, a nemzetközi turkológiái irodalomban vezérszerepre tett szert. A török népek személyneveinek kutatásában kiváló kezdeményezés volt Houtsma: Ein türkisch—arabisches Glossar (Leyden, 1894) c. műve. Ami a magyarsággal kapcsolatos török személyneveket illeti, Gombocz Zoltán (Árpádkori török személyneveink, Bpest., 1915) és Melich János után Németh Gyulát kell említenem, aki a Honfoglaló magyarság kialakulása (Bp., 1930) c. könyvében látókörünket nagymértékben kiszélesítette. Mint az említett professzorok, elsősorban Németh Gyula tanítványa, én is már doktori disszertációmat ebből a tárgykörből választottam és Németh Gyula ösztönzésére fogtam hozzá az Onomasticon Turcicum anyagának összegyűjtéséhez. A bizánci krónikák török névanyagát Morav- csik Gyula adta ki. (Bysantino Turcica, Berlin, 1958.) Fontosak a középkori latin nyelvű magyar krónikák is — Anonymus, Kézai stb. és Oklevéltárak. De a névanyag gyűjtőjének ismernie kell az ujgur—török és a nagyon szemrontó arab és perzsa történeti forrásokat is. Anyagomnak tekintélyes részét a Szovjetunió török népeire — kazakokra, kirgizekre, baskírokra, tatárokra, a középkori polovecekre, vagyis kumánokra — vonatkozó kiadványok szolgáltatják. Igen fontos elv a gyűjtésben az, hogy nem lehet megelégedni azzal, ha a kutató egy névnek egy közszóval való összecsengését látja. A névnek több török nép tulajdonneveivel való egyezését kell kimutatnia azon a hatalmas, főleg pusztaságokból, sztyeppékból álló területen, amely a Kárpát-medencétől mélyen a kínai Tarim- medencéig terjed. Egy másik fontos elv, hogy a neveknek néplélektani hátterét is ismernünk kell. Az eredeti török neveknél az iszlámmal együtt az arabból és perzsából átvett nevek magyarázata sokkal könnyebb, és azok részben össze is vannak gyűjtve. Itt azokat mellőzöm. A török személynevek jelentéstani rendszerét hét főcsoportban, s ezen belül 33 kategóriában különböztetem meg. A főcsoportok a következők: TOTE MISZTIKUS EREDETŰ NEVEK Az észak-amerikai indián ’totem’ szó alapjában véve állatot, sőt növényt is jelent, amelyekkel a törzs, vagy a törzsnek egy része a nemzetséghez (clan-hoz), közös őshöz való tartozását jelzi. Ez a totem — a törökben ’ongun’ — tiszteletnek örvend és az ősi prelogikus képzetek következményeként egyes tulajdonságaiban (gyorsaság, erő, bátorság, eltűnés és hirtelen megjelenés) felülmúlja az embert és rá a közös ongunhoz tartozó törzsnek tilos vadászni. A totemizmus a világ primitív népeinél csaknem mindenütt kimutatható — Ausztráliában, Óceániában, Indonéziában, Afrika egyes részein, valamint Dél-Amerikában is. A totemizmus észak-amerikai változata vethető leginkább össze az őstörök totemizmussal, ongun-tisztelettel. Az ongun, a törzs képzelt állatőse sok személynévben öröklődik. A törökség egyik legfontosabb krónikása, a perzsa Rasideddin szerint az oguz törökségnek 24 törzse volt, s mindegyiknek a maga külön ongunja, ezek főleg nagyragadozók, illetve ragadozó 79
