Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Györffy György: A kabar kérdés

rok legfelső ura 894-ben a magyar Levente herceg volt, s a székelyekről úgy beszél Anonymus, mint akik csatlakozásuk után magyar vezért kaptak Ösbő személyében; e híradás pedig alighanem az Ösbőtől leszármazó Szalók nemzetség hagyományán nyugszik. De az is meglehet, hogy a magyar fejedelemség belháborúi, hatalmi harcai során az uralkodó kabar eredetű vezéreket ültetett egy-egy levert magyar törzsfő vagy nemzetségfő helyére, mint ahogy az Abák is magyarok uraivá váltak. 4. Az Aba nemzetség Heves-Újvár megyei uradalmairól nem igazolható, hogy már a honfoglaló Ed és Edémén birtokolta; e két vezér neve ehelyütt nem maradt fenn helynévben. Heves megyében az Árpád-fiak szállásainak maradtak helynévi emlékei (Tas, Taksony stb.), de itt kaptak birtokot az Árpádokkal sógorságba került családok tagjai; így kerülhetett ide Tonuzoba besenyő vezér, Sarold fejedelemnő öccsével, Bujával, Domoszló herceg és nem utolsó sorban az Abák. Pata már Géza idején el­nyerhette egy fejedelmi vár kormányzását, Aba Sámuel pedig már nádor korában örökbirtok gyanánt birtokolhatta a megye harmad részét, amit utódaira is átörökí­tett. — A Borstól eredő Miskolc nemzetségről az valószínűsíthető, hogy az első ispán, Borsod révén kaptak birtokot Borsod megyében, egy olyan szállásföldön, amely ezt megelőzően az Örsúréké volt. — Az Örs név mögött nagy valószínűséggel láthatunk kabar törzset, Örsúr pedig jelentése szerint e törzs fejét jelenti. A Sajó és Bódva völgyéről komolyabb alappal tehetnők fel, hogy egy kabar törzsfő szálláshelye, de a honfoglalástól való folyamatosság itt is igazolásra szorul. A honfoglaló ősnek, Ousad- nak helynévben itt nincs nyoma, ami valószínűsítené a honfoglalástól való ittlakásukat. (A krónikák Őrsöt éppenséggel a magyar vezérek között sorolják fel, de a krónikák vezérnévsora, mely Bulcsút és Lélt is a honfoglalók között sorolja fel, értéktelen.) — Komárom megye az államszervezést megelőzően a „kun” Tolmától leszármazó Kata- pán nemzetség birtoka volt, de kérdéses, hogy birtoklásuk visszavezethető-e a X. század első felére. A Csallóköz valószínűleg ugyanolyan fejedelmi nyári szálláshely volt, mint a Csepel-sziget, s Anonymus Komárom megyébe helyezte a magyar Huba vezér, a Szemerék ősének szálláshelyét is. Végül Anonymus Fejér megyébe is helyezett egy „kun” vezért, Vajtát, akitől a Baracska nem származik. Fejér megye kétségtelenül az Árpádok s a velük rokon Csákok uralmi területe volt, s ha Vajta tényleg kabar volt, magyar törzsterületen szállást nyert kabar főemberről lehet szó. Mindent összevéve az anonymusi kun birtokok közül Fejér, Komárom és Heves-Újvár megye kiesik mint kabarnak tekinthető szállásterület; egyedül Örsúr szállásföldje, Borsod vehető szá­mításba, de ez sem problémamentes. A kabarok szállásterületének másik megközelítését az a keleti uralmi rend teszi le­hetővé, mely szerint a hódolt ill. csatlakozott népek a trónörökös ill. a soron következő hercegek kormányzata alá kerülnek. Ez a Kazár birodalomban is meglévő gyakorlat a magyar fejedelemségben is kimutatható. Tény, hogy Levente a három kabar törzs vezére volt; hagyomány alapján írhatta Anonymus, hogy Árpád fia Zolta, akit ő trón­örökösnek tett meg, a bihari dukátus ura lett, hol kazár népek laktak. Nem lehet véletlen, hogy az Árpádok X. századi családtagjainak neveit őrző helynevek csak bizo­nyos vidékeken, megyékben sűrűsödnek, más megyékben (pl. Bars, Nógrád, Gömör, Borsod, Abaúj, Zemplén, Ung, Csongrád, Csanád, Arad, Temes, Zala, Vas, Sopron, Moson) egy sem található belőlük. A Duna mellékén Árpád fiainak, unokáinak és déd­unokáinak neve a leszármazásnak is megfelelő rendben csoportosul; ez volt az Árpádok törzsi szállásterülete, de emellett családi jussnak tekinthető Heves is. Árpád-házi hercegek neve főként a Vág mellékén, Nyitra és Pozsony megyében, a nyíri részeken, Szabolcs és Bihar megyében, s az Al-Duna felé Keve (—Torontál) és Krassó megyében csoportosul. Ezek közül két terület a XI. században mint hercegség, dukátus merül fel, melynek kormányzatán több herceg osztozott. Vazullal kapcsolatban a krónikás hagyo­26

Next

/
Oldalképek
Tartalom