Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 7. szám - Buda Ferenc: Ural Batir (baskír népi eposz - részlet, a fordító jegyzetével)

Sülgen, Ural a szálláson Ketten maradtak magukra.

Szüleik távozta után,

Sok idő eltelte után,

Beszélgetés közepeit Evés-ivásról szó esett.

Gondolt Sülgen gonoszát,

Tudta bár, vért inni nem szabad, — Köti azt apjuk tilalma — Rászomjazván az italra,

Öccsét, Uralt a rossz tettre Sülgen ily szókkal biztatta:

„Ölni eleven állatot Fenséges ha nem volna,

Oltani vérrel szomjukat Oly édes ha nem volna,

Szüleik éjjel virrasztva,

Nappal testüket bágyasztva, Karjuk-lábuk fárasztva,

Minket magunkra itt hagyva Nem járnának biz vadászni.

Rajta, Ural, ha így van,

Kagylók héját nyissuk meg, Mindegyikből apránként Egy-egy csöppet igyunk meg, Vérnek ízét tudjuk meg!

Válaszolt Ural ekképpen:

„Apám szava szent nekem, Tilalmát én meg nem szegem. Legénnyé amíg nem váltam,

Világot amíg nem láttam,

S Halál hogy van-e valóban, Magam utána nem jártam, Szukmart fogván kezembe Nem ölök meg egy lelket sem, Nadály-szívta vérből én Nem iszom meg egy csöppet sem”. Sülgen erre így szólott:

„Ama hatalmas Halál El ne hidd, hogy ránktalál.

Nyilván apánk megmondta: Minden élő léleknek Mi magunk vagyunk a halál. Megmondta — hát mit remegsz? Vérivástól is megijedsz?”

Ural válasza ez vala: „Fürgeségben, futásban,

Erőben és nagyságban,

Türelemben, óvságban,

Nappali szemfülességben,

Éjjeli éber alvásban Az oroszlán, a szarvas,

Párduc, medve s a farkas Alábbvaló-e nálunknál?

Kőbe ütvén lábukat,

Zsombékba patájukat,

Soha le nem sántulnak,

Hőségben le nem vetkeznek, Hidegben bundát nem vesznek, Vadászatra készülvén Szukmart magukkal nem visznek. Vadra mi kutyát uszítunk,

Halra mi csukát bűvölünk, Madárra sólymot röptetünk — Oroszlán s kutya nélkül,

Sólyom és csuka nélkül Ök maguk mindent megfognak, Soha mégsem lankadnak, Foggal-körömmel küszködvén, Amit kívánnak, megkapnak. Fáradtság nem száll tagjukba, Félsz a szívüket nem rontja. Tigrisek és párducok — így élnek mind-mind a vadak. Mindenkinél bátrabbak,

Tőlük a többiek rettegnek,

Mégis, lábuk ha megkötik,

Kést a nyakukra megfenik, Szemükből a könny csorog, Szorongva szívük feldobog. Szemmel bár sosem láthattuk. Apánk szavából tudhatjuk.

Él ama Gonosz Halál.

Róla ők nem tudnak-e?

Eszükbe vajon nem jut-e?

Csuka a koncért megfogja,

Görény az ürgét elkapja,

Róka a nyulat ragadja.

Gondoljuk végig rendre:

Erős az erőtlenre Halált vajon nem hoz-e?

Haláltól való féltükben Halak a mélybe merülnek, Sziklán csivogó madarak Riadtan fölrepülnek,

S mi, fogván őket, fejüket Rágjuk, fölfaljuk szívüket, Kedvünket lelvén benne, hisz Hozzánk mérten mind gyenge. Rosszaknak legrosszabbja,

6